2010. november 14., vasárnap

Legutóbbi zsákmányok

És ezek nem sminkek, ugyanis tettem egy kis fogadalmat, hogy ebben a hónapban nem veszek sminkcuccot. Igazából már az elején megszegtem egy szemceruzával, de ha ennyinél maradok, akkor az már szuper. Cserébe viszont kicsit bevásároltam ruhákból és kiegészítőkből.


Több képért katt a továbbra!


Fekete bőr csizma

Ne tudjátok meg, mióta kerestem egy egyszerű, fekete, magassarkú csizmát. Mióta az ugyanilyenemet már hordhatatlan állapotba hoztam, amióta, akárhogy számolom, már eltelt vagy 1-2 év. Már ott tartottam, hogy venni fogok egyet a Buffaloban 30ért, de idén még ott sem volt ilyen modell (így utólag már áldom érte az eget). Egyik nap volt egy kis plusz időm, úgyhogy betértem egy Deichmannba, és láss csodát, megtaláltam a (majdnem) tökéletes csizmát! Pont olyan, amilyet akartam, valódi bőr, ráadásul piszok olcsó volt - eredetileg 23ezer, most a fele. Először furcsának találtam, hogy a hátulján van a cipzár, de igazából ez egy okos dolog, mert járás közben nem súrlódhatnak össze (törtem már le így cipzár húzókáját).


Fekete táska

Egy elegánsabb öltözékkel is hordható fekete táskára is nagy szükségem volt már. A H&M-ben találtam egyet, amin napokig gondolkodtam, hogy tetszik-e annyira, de végülis az igen mellett döntöttem. Lehet elegánsabb öltözékkel is hordani és hétköznapibbal is, ennek is van vállpántja is, amit ugyan valószínűleg nagyon ritkán használok majd, de imádom , ahogy lóg le, miközben a kezemben fogom. (Szerintem már írtam is korábban, hogy elgyengülök az ilyen táskáktól, ez már a harmadik.) Tetszik, hogy arany színűek rajta a fémek. Ami nem túl praktikus, az az, hogy patenttal zárható, ezért ha tele lesz, akkor szerintem elég nehéz lesz majd bepattintani. Jobb lett volna olyan mágneses zárócucli.
(képminőségért bocsi, nagyon rosszak voltak a fényviszonyok)



Masnis gyűrű

Azt hiszem nyilvánvaló, hogy erre nem volt szükségem, de egy hatalmas masnis gyűrűnek nem lehet ellenállni. :)


Fekete, szaténfodros felső

Najó, ez tényleg piszok olcsó volt, 1500 Ft-ra volt leárazva. És még tetszett is, úgyhogy muszáj volt megvenni. Nekem nagyon bejönnek a szaténos anyagú fodrok az elején, és a kis köves dísz a vállnál. (a képek ismét fantasztikusak, szoktam takarítani egyébként a tükröt, csak úgy látszik, nem jól, hah)

 
Extra kényelmes hosszú kardigán

Ezt még a joy napokon vettem, semmi különös, de mégis imádom! Nagyon kényelmes, finom puha és jó meleg. Mivel a nadrágjaim (még a farmerek is) vékonyak, harisnyát meg ha fizetnének sem bírnék alávenni, ezért muszáj ilyenekkel melegen tartani a popót a hidegben ;D

 
Ti milyen ruhákat/kiegészítőket zsákmányoltatok mostanában? Hiányzik még valami a téli ruhatárból?

35 megjegyzés:

  1. Ezzel a masnis gyűrűvel szemeztem én is:D Meg van már karkötő is, az is tetszik.

    A szatén fodros felsőt hol vetted?

    VálaszTörlés
  2. Én még a fülbivel szemezek, úgysincs arany színű fülbevalóm, ami csak ilyen picike, csak nagy lógósak :D

    New Yorker, Árkád

    VálaszTörlés
  3. a kardigánt hol vetted? nagyon tetszik:)

    VálaszTörlés
  4. A csizma olyan bonek tunik, nem all el a vadlidtol? Kineztem deichmannban en is valami hasonlot, es azzal ez volt a bajom.. :(
    A taska nagyon tetszik, illlik hozzad:)

    VálaszTörlés
  5. a vádlimon pont jó (az első képen a lábamon van), fent eláll picit, de ez minden térdig érő csizmával így van nálam :/

    VálaszTörlés
  6. fú, a felső nekem is nagyon tetszik, lehet egy ilyet én is beszerzek, úgy sincsenek ilyen jellegű darabjaim, pedig nem ártana :p
    a gyűrűt meg én is néztem, de lebeszéltem magam róla, mert nem hordok arany színű kiegészítőket

    VálaszTörlés
  7. Hú, a csizma nagyon jó! Nekem folyton ez a problémám hogy sima, fekete, magassarkú, egyszerű bőrcsizmát nagyon nehéz találni, 2 éve megtaláltam a tökéletest, de azóta sem találtam olyan jót, szóval azt nyúzom (illetve mostanában barnában utazom :D)

    A kardigán is tetszik, meg a fodros top is.

    A téli ruhatárról annyit, hogy kinéztem egy fekete magassarkú bokacsizmát Zarában, 40eur, ami korrekt, viszont pont ebben az időben nem nagyon van rá szükségem, szóval hezitálok hogy vegyem-e meg.

    Illetve pulcsik kellenének még. Sajna az itteni időviszonyok miatt egy reggeli öltözésem úgy néz ki hogy leggings-farmer/nadrág + trikó, valamilyen felső, vékony pulcsi, vastagpulcsi, szóval kb Michelin-mannek érzem magam néha... De sokszor lázadok és csinin öltözöm, de általában jól megbánom és szidom magam miután szétfagytam.
    :(

    VálaszTörlés
  8. Barbi, ezüstben is van a gyűrű

    Virág, jaja nem értem, hogy miért pont ezt olyan nehéz.. vagy az orra fura, vagy ha a fazon jó lenne, akkor el van csúfítva valami gagyi dísszel.

    VálaszTörlés
  9. szép minden :)
    nadrág alá én is képtelen vagyok harisnyát felvenni, de nagyon szeretem a harisnyákat, cicanadrágokat, így ezekből még be szeretnék szerezni egy párat.
    És igen... én sem találok csizmát :( magassarkú nálam kilőve (nagyon magas vagyok) de olyan otromba, csúnya csizmák vannak, hogy lehet, hogy végül egy kisebb sarkúra adom a fejem!

    VálaszTörlés
  10. Nekem kell az a táska. *_*
    Egyik szaktársamnak is ilyen van, csak barnában, és akárhányszor látom egyre jobban akarom. :D
    Holnap kiderítem mennyibe kerül, mert a Westendben is kinéztem egyet, szóval az ára dönt.

    VálaszTörlés
  11. Nem kell kideríteni, szívesen megmondom :D 6990 (bezzeg euróban csak 25 grrr)
    Amúgy én ilyet egyik h&m-ben sem láttam barnában :O

    VálaszTörlés
  12. ugy szeretem ezeket a nagy gyuruket, csak azt utalom bennuk hogy hamar lekopnak es eleg undoritoan neznek majd ki :( ezert eleg ritkan veszek

    VálaszTörlés
  13. miért zavar, h csak 25 euro?:D alig van kulonbseg, lehet reg neztel arfolyamot utoljara :) amugy jok, ezen a taskan en is gondolkodtam de aztan nem vettem meg vegul :)

    VálaszTörlés
  14. katjes: igen sajnos a h&m-es gyűrűk elég gagyik, hamar lekopnak:/ cserébe mondjuk elég olcsók

    Andi: huu basszus igazad van :D valamiért egy százassal kevesebbnek számoltam az eurót, de hüle vagyok :D

    VálaszTörlés
  15. Én nemrég H&M-ben 6 gyűrűt vettem kb 1700 ft-ért:D
    Mondjuk abból 3 tetszik nagyon,de így is megérte. Bár gondolom nem lesznek hosszú életűek.
    Nekem a legnagyobb bajom, hogy az S-es gyűrűk is nagyok a gyűrűs ujjamra:/
    Amugy a masnis fülbevaló is nagyon jó.

    VálaszTörlés
  16. Jó de az a 6 az olyan, hogy egyszerre hordhatod kb az összeset, különben észrevehetetlenül vékonykák :D

    VálaszTörlés
  17. Nem mind olyan.
    Amik tetszenek belőle azokat külön szoktam hordani, nem olyan vékonyak. (az egyik masnis, másik köves, harmadik meg love feliratos)

    VálaszTörlés
  18. Óóó... Akkor ez kell nekem. *_*
    Nem vagyok benne biztos, hogy az ő táskája H&M-es, de a képen teljesen ugyanolyan mint az övé, csak fekete.

    VálaszTörlés
  19. juuuuuj, ugyanilyen pulcsikám van és épp ebben fotózkodom :D összehozhatnánk akár vmi twins-es képet is :D

    VálaszTörlés
  20. Tök jó cuccokat vadásztál! A változatosság kedvéért én is elmondom, hogy magam is nézegettem ezt a gyűrűt, csak ezüstben, de aztán lebeszéltem magam (néha működik). A fodros felső honnan van? Nagyon tetszik, és tök olcsó volt!

    VálaszTörlés
  21. Judit, ott van a második kommentben leírva, hogy honnan van a felső :p

    VálaszTörlés
  22. A postod kivaltotta belolem h elmenjek ma shoppingolni :D persze csak bulitopra, egyberuhara meg csini harisnyara vagyom, amit itt kb a szekrenyben tarolhatok, de hat ez van :D

    VálaszTörlés
  23. 6000 az eredeti ára (csak én sokallom amúgy a 6-8-10 ezres, gyakorlatilag noname pulcsikat??)

    VálaszTörlés
  24. en is sokallom, plane ha ilyen semmi extra kardigan...de ezek a 'semmiextra' kardiganok olyan jok :)
    na korulnezek ma.

    VálaszTörlés
  25. nagyon szép darabokat vásároltál, imádom a táskát! a gyűrű és hozzá a fülbevaló nekem is megvan! :]

    VálaszTörlés
  26. most nézem, h a kardigán is :D csak az enyém sötétebb szürke, de szintén tally :]

    VálaszTörlés
  27. Zsuzsi engem is idegesít, glamour napokon azon voltam mérges, h egy ilyen semmi vastagságú pulcsik is több ezer ftba kerülnek, egy normális vastagságú meg már 10ezer+...

    VálaszTörlés
  28. Külön örülök a táskát érintő dicséreteknek, mivel azzal kapcsolatban kicsit bizonytalan voltam :)

    Bogi: igen, és ez azért rossz, mert a pulcsi nem olyan, mint mondjuk egy táska, hogy hordhatod egymás utáni napokon. Én pl egy pulcsit nem szoktam egy héten kétszer felvenni (esetleg ha teljesen különböző helyekre megyek, ahol nem találkozom ugyanazokkal az emberekkel:D)

    VálaszTörlés
  29. Indeed, köszi!:) Be fogok nézni oda!

    VálaszTörlés
  30. Szia!Nagyon tetszik a szatén masnis felső,és nagyon olcsó!!!Hol vetted??Valamint,felfigyeltem a Buffalora...én nagyon szeretem a Buffalo cipőket,de nem tudtam,hogy van kimondott Buffalo üzlet,nem vagyok budapesti.Elárulnád,hol van????Csak egy cím kellene!Köszönöm szépen!!

    VálaszTörlés
  31. Emese.. ugyanazt tudom neked mondani, mint Juditnak, ott van leírva a második hozzászólásban, hogy honnan van a felső!
    Buffalo üzlet a Westendben van, de Humanicokban is lehet Buffalo cipőket kapni. Utóbbiban megfigyeléseim szerint jellemzően egy évvel ezelőtti kollekciók kaphatók, viszont ugyanúgy teljes áron... De a különálló üzlet kínálata is elég szegényes a honlapon található hatalmas választékhoz képest.

    VálaszTörlés
  32. Nekem csak a táska tetszik, de az nagyon. El is határoztam, hogy kell egy ilyen. Már végigjártam 3 H&M-et, de nem találtam. Nagyon bna lehetek. De ma újra megnézem, mert nem hagy nyugodni.

    VálaszTörlés
  33. Én a westendben láttam (nem a kiegészítőknél, hanem bemész és rögtön jobb oldalon) és az Árkádban.

    VálaszTörlés