2011. április 18., hétfő

L.A. Makeup nagykövet fotózás beszámoló

Nem ma volt a fotózás, a beszámoló viszont csak most érkezik, mert mostanra került már ki mind az öt nagykövet lányról kép az L.A. Makeup Facebook oldalára. Az április elsejei kis programunk egészen reggeltől késő délutánig tartott, ami alatt végig egy teljesen profi csapat kezében voltunk: a sminkünket Fábián Éva és Unyatinszky Erika készítette el, a hajunkat Ildikó a Zsidró szalonból. A képek a Photoplanetben készültek, a ruhákat pedig a Sugarbirdtől kaptuk, és meg is tarthattuk, amiben voltunk. :)


Több képért és a beszámolóért katt a továbbra!




Én már reggel 8-ra érkeztem a Photoplanet stúdióba, ahol a ruha kiválasztása után rögtön el is kezdték a hajamat csinálni. Mindenképp hullámosat szerettem volna, valamiért magamnak nem tudom szépen behullámosítani, türelmem sem igazán van hozzá. Utána következett a smink, Évi egy brutál fekete füstös szemet gondolt ki nekem, ami tényleg nagyon durva lett! :) Én is szoktam magamnak fekete füstös sminket csinálni, de hát az ehhez képest a "korrektor-spirál" szinten van, annyira lightos :D Meg kell hogy mondjam, én a szemöldököm miatt éreztem a legnagyobb változást, az a gyenge pontom, bénán szedtem ki és berajzolni sem tudom túl szépen. Évi viszont fél perc alatt olyan szemöldököt rittyentett nekem, amilyet másokon csodálni szoktam! :D A számat egyébként először natúran hagytuk, csak átlátszó szájfény került rá. El is kezdtünk fotózni, aztán Évi mondta, hogy próbáljuk ki vörös szájjal is... Na, ha a szemem önmagában durva volt, akkor erre már nem is tudtam, mit mondjak :) De egyébként tetszett, kicsit hófehérkés volt :) Közben amúgy szépen megérkeztek a többiek is, és őket is kezelésbe vették a lányok. Mindenkit egyesével lefotóztak, majd a végén összeálltunk néhány csoportképre is. Én nagyon élveztem, kicsit fárasztó, de szuper nap volt! Köszönjük az L.A. Makeupnak a lehetőséget! :)

És jöjjön még néhány kép...




21 megjegyzés:

  1. hú de szépek vagytok :O
    hallod..te nem modellkedsz véletlenül? ha nem akkor szerintem kéne..iszonyat fotogén vagy :)

    VálaszTörlés
  2. egyszerűen nem találok szavakat.. gyönyörű vagy. (:

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szépek vagytok egytől-egyig :) Balról a 2. csajnak is van blogja?

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm/jük :)
    Anikó: a második csoportképen gondolsz a másodikra vagy az elsőn?:)

    VálaszTörlés
  5. Tényleg Hófehérkés! ;) Az a gyűrű pedig annyira szép! Ugye a sajátod, és jól emlékszem, hogy már írtál róla? Nem találom :( De lehet, hogy tévedek!

    VálaszTörlés
  6. Két gyűrű volt rajtam, melyikre gondolsz? A rózsás nem az enyém volt, a másik igen :D

    VálaszTörlés
  7. Az első képen, a lila-kék szemsminkes :)

    VálaszTörlés
  8. Neki van, itt találod: http://mybeautyworld2011.blogspot.com/

    VálaszTörlés
  9. Hűha, nagyon csinik vagytok mind. Márti haja szerintem eszméletlen jó lett. :D

    VálaszTörlés
  10. Grat a képekhez! Nagyon szép vagy mindegyiken!

    VálaszTörlés
  11. Nekem is az volt az első ami feltűnt hogy mennyire gyönyörű szemöldököd lett!!!
    Én is mindig irigykedem azokra akik ilyen szépen meg tudják maguknak rajzolni.
    Én is elkövettem azt a hibát, hogy 13 éves koromtól túlszedtem és mivel amúgy sem erős szálú full kiritkult...
    aztán kitetováltattam, persze jó vékonyan csíkszemöldöknek azt is, és most rajzolgathatom, de sosem az igazi.

    VálaszTörlés
  12. a ruha is nagyon jo volt es a smink is, nagyon egyben van :) szepek voltatok! nem probalnad meg magadnak elkesziteni ezt a sminket es bemutatni esetleg egy videoban hogy csinaltad vagy ilyesmi?:)

    VálaszTörlés
  13. Nagyon tetszenek a képek, szépséges vagy:)
    És a ruha is nagyon jól áll!

    VálaszTörlés
  14. Szépek vagytok lányok :) Ez a füstös smink pedig telitalálat, nagyon jól áll Neked :)

    VálaszTörlés
  15. gyönyörűek voltatok! és szerintem simán mind szebbek voltatok a Dukai Reginánál! :P

    VálaszTörlés
  16. szerintem is szebbek voltatok, mint Dukai Regina :)
    csak azt nem értem, hogy a csoportképen bal oldali lányra miért nem ilyen csini, szoknyás öltözéket adtak. egyébként neki a haja egyszerűen gyönyörű.

    VálaszTörlés
  17. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  18. Szépek vagytok! Nekem a te ruhád tetszik a legjobban.
    Regina milyen magas? Minden fotón nagyon magasnak tűnik....

    VálaszTörlés
  19. Nagyon, nagyon szép vagy! A ruhád is mesés!

    VálaszTörlés
  20. Regi nagyon magas, igazi modell alkat :)

    VálaszTörlés