2012. május 15., kedd

Kreatív Kedd - Tim Burton

Az az öröm ért nemrég, hogy a Kreatív Keddes lányok erre a hétre engem kértek fel vendégként. :) Az elejétől kezdve figyelemmel követem a KK bejegyzéseket és nagyon sok ötletes, szuperül kivitelezett alkotást láttam már ezek alkalmával, úgyhogy jó érzés, hogy most egy kicsit én is hozzá tudok tenni (legalábbis remélem). A téma annyira nem állt hozzám közel, mert alig van olyan Tim Burton film, amit láttam, szóval képek alapján választottam ki végül a Halott Menyasszonyt (The Corpse Bride).



Most aztán nem volt kifogás, először próbálkoztam meg a szemöldök elrejtésével. A ragasztó, amit használtam, szörnyűséges volt, nyújt össze vissza, ahol kétszer átmentem, ott felszedte a már leragadt réteget, szóval rendesen meggyűlt vele a bajom, nem is lett tökéletes az eredmény. Azért remélem tetszeni fog nektek, amit alkottam. :) Sajnos semmi ide illő kiegészítőm nem volt, sem fejdísz, sem fátyol, úgy biztosan hatásosabb lenne a smink.

Jövő héttől pedig, ígérem, visszatérek a viselhető sminkek irányába is, ezekből kicsit hiány volt az utóbbi időben a Project Pretty miatt. :)

Kreatív Kedd - Tim Burton - Corpse Bride

Kreatív Kedd - Tim Burton - Corpse Bride


Kriszti ( http://www.forumshopsblog.com/2012/05/kreativ-kedd-20-tim-burton.html )
Rita ( http://tunderke.blogspot.com/2012/05/kreativ-kedd-tim-burton.html )
Suzy ( http://suzythemakeupmaniac.blogspot.com/2012/05/kreativ-kedd-tim-burton.html )
Anita ( http://thepinkcandypopblog.blogspot.com/2012/05/kreativ-kedd-tim-burton.html )
és Emese (http://thunderke19.blogspot.com/2012/05/kreativ-kedd-tim-burton.html )


Köszönöm a felkérést, lányok!:)

20 megjegyzés:

  1. Na, ezt vártam :)) Nagyon szép lett, finoman van kidolgozva. Olyan jó, hogy ahány ember, annyiféle sminkkreáció, így egy témát is teljesen máshogy lehet feldolgozni. Egyébként én nagyon szívesen látnék tőled még több extrémebb sminket, mert nagyon jól állnak neked!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó lett, hasonlít, és az utolsón valami nagyon jó a színe az arcodnak. (haha, fura ezt akkor hallani, mikor "hulla" vagy, nem?! :D)
    Nagyon tetszik, hogy ennyire kidolgozott, és élethű. (a "halotthű" nem túl találó, bocs :D)

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm:) Most nézem, hogy kb mindenki a Halott Menyasszonyt választotta :D Mondjuk számítottam rá, hogy kapós lesz:))

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép vagy :) nekem egyébként nem is tűnik nagyon extrém sminknek, szépen kiemeli a vonásaidat, olyan bájos vagy tőle, szuper munkát végeztél!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó! A szemöldököd meg nem is látszik. :D

    VálaszTörlés
  6. Kösziii:) De furi, hogy Queen of Hearts-ot senki nem csinált, nekem az volt a második opció:)

    VálaszTörlés
  7. Mennyire jó lett, és tényleg annyira bájos vagy. Meg olyan kifejező az arcod, fotós lennék felkérnélek modellnek. :D

    VálaszTörlés
  8. nagyon jó lett, a tied tetszik a legjobban és Ritáé!

    Azért fura, hogy szinte senki sem választott extrémebbet, én nagyon kíváncsi lettem volna egy Mad Hatter-re, Queen of Hearts-ra. Esetleg Jack-re a Nightmare before christmasből, vagy a rongybaba Sallyre!

    VálaszTörlés
  9. nagyon tetszik!tök jó lett :)

    VálaszTörlés
  10. @Dóri: én azért nem választotta ma Queen of Hearts-ot végül, mert sztem a Tim Burton verzió elég csúnya, na meg azt hittem azt kb ugyanolyan sokan fogják mint a Corpse Bride-ot:D

    VálaszTörlés
  11. Még így is szép vagy, Suzie! :))
    Nagyon szépen és finoman lett kidolgozva, tetszik ez a kékség a szemhéjadon.

    Nem bánom ezeket az extrém sminkeket, mert olyan látványosak, h percekig/többször lehet ámulni és szavakat keresni.

    VálaszTörlés
  12. Köszönöm:) Izgultam ám:)

    VálaszTörlés
  13. Szuper :) Megnézném tőled a Queen of Hearts-ot is! :)

    VálaszTörlés
  14. Kellene hozzá egy jó kis paróka:)

    VálaszTörlés
  15. Szuper lett :) és milyen jól áll! :)

    VálaszTörlés
  16. nagyon jó *-* ráadásul az egyik kedvencem Tim Burton-től

    VálaszTörlés
  17. Nagyon tetszik, annyira jó lett!! :)

    VálaszTörlés
  18. ááá úristen! nagyon jó. teljesen eltaláltad a karakter! egyszerűen imádom! nem csak a sminked a Tim Burton filmeket is, nagy rajongója vagyok és ha nem mondtad volna kit jelenítettél meg, akkor is tudtam volna! eszméletlen ügyes vagy :)

    VálaszTörlés
  19. olyan bájos lett ez a smink :) szép halott menyasszony lettél ;) :D

    VálaszTörlés
  20. Imádom Tim Burton filmjeit, az összeset láttam és a smink is fantasztikus lett:)

    VálaszTörlés