2011. július 5., kedd

Dermaroller kezelés

Akik követnek Facebookon, azok tudják, hogy dermaroller kezelésen jártam - már kettőn is. Eléggé izgultam miatta, egyrészt azért, mert nem hangzik valami jól a procedúra, és bárkinek meséltem róla, mind elborzadtak tőle... Másrészt pedig azért, mert olcsónak nem igazán mondható, de az eredmény egyáltalán nincs garantálva. Elszánt voltam (és vagyok is), úgyhogy ezek sem tudtak eltántorítani attól, hogy bevállaljam a kezelést, mert tudtam, hogyha nem teszem meg, akkor mindig ott lenne a fejemben, hogy "de mi van, ha ez lett volna a tökéletes megoldás?".

A dermarollerről először Sarah-nál olvastam, és bár egyértelmű volt, hogy ez nem egy kíméletes kis kezelés, ami közben csak úgy ellazulhat az ember, úgy éreztem, ez az, ami kell nekem. Ugyanazt a problémát akartam kezeltetni, amit Sarah, tehát a striák eltüntetése/halványítása volt a célom. Annak ellenére, hogy nem tett közzé a blogján előtte-utána képeket a javulásról, amit a készülék okozott neki, abszolút hittem a dologban, úgyhogy el is kezdtem keresgélni budapesti klinika után, ahol végeznek ilyesmit. Nem bizonyult könnyű feladatnak, mert csak olyan helyeket találtam, ahol csak arckezelést csinálnak. Az egyik (szerintem legnagyobb, legismertebb) klinikának még írtam is, hogy testkezelésre is használják-e, de kicsit az volt az érzésem, hogy hülyének néznek, hogy mit akarom én ezt testre, és teljesen más kezelést akartak rám sózni striákra. Végül egy Facebookos hirdetés alapján találtam meg a Royal Clinics-et, amikor nem is kerestem (ez már csak így van). Nagyon megörültem, szimpatikusak voltak a honlapjuk alapján, úgyhogy kértem is időpontot rögtön egy (ingyenes) konzultációra. A klinikán mindenki nagyon kedves volt (bár a magánklinikákon ez ugye így szokott lenni), látszott, hogy sokan járnak oda, és ők is többnyire visszatérő vendégek, ami mindenképp pozitív (na és néhány celeb is megfordul arrafelé). A konzultációval is meg voltam elégedve, a hölgy, akinél voltam, szintén kedves és közvetlen volt, mindent részletesen elmondott, azt is, hogy nem biztos, hogy lesz eredmény, mert mindenki máshogy reagál rá, és hogy az első 1-2 kezeléstől még ne várjak csodát. Mutatott nekem képeket, megmutatta a készüléket is, szóval tényleg alaposan felkészített. :) 5 kezelést javasolt nekem 1mm-es tűvel, ami mellé kaptam még egy ajándék alkalmat.

Az első kezelésen április eleje felé voltam, és mit ne mondjak, eléggé betojva mentem, főleg, hogy a fenti linken azt írják, hogy "arckezelés előtt érzéstelenítenek", amiből arra következtettem, hogy testkezelés előtt nem. :D De végül én is kaptam érzéstelenítést. Előtte még mikrodermabráziót is végeztek a bőrömön, hogy az érzéstelenítő jobban hasson. Utóbbi szerből kétfélét is kaptam, majd fóliába lettem tekercselve, és fél órát várni kellett kezelés előtt, hogy hasson. Amikor letelt a fél óra, ismét aggódni kezdtem, mert nem igazán éreztem, hogy hatott volna az az érzéstelenítő.. A kezelés elkezdésekor már biztos voltam benne, hogy nem vagy csak minimálisan hatott, mert abszolút éreztem a dolgokat, de így sem volt olyan vészes. Sőt szerintem király voltam, ügyesen tűrtem! :D Kb 3/4 órát vett igénybe a rollerezés (közben valamilyen anyagokat is masszíroztak a bőrömbe), majd kaptam egy hűsítő, krémes pakolást, ami még rajta volt 10-15 percig, és mehettem haza. Még én magam is kinevettem a látványt, ami hazaérve a tükörben fogadott. :D Nagyon de nagyon piros volt a bőröm, viszont nem voltak rajta apró sebek, mint ahogy a fentebb belinkelt blogon a képen látható. Az következő 2 nap elég kellemetlen volt, nagyon érzékeny volt a bőröm, ahhoz tudnám hasonlítani, mint mikor megég az ember szoliban, csak szorozzátok fel úgy kb 15-tel. Aztán a napok múlásával ez az égő érzés és az érzékenység is egyre enyhébb lett, majd következett egy olyan fázis, amikor viszketett, és úgy 1,5-2 hét után már semmi kellemetlenséget nem éreztem. Olyan 3 hét után tűnt fel, hogy halványodtak a striák, aminek hihetetlenül örültem, és már alig vártam a következő kezelést. A klinikán azt mondták, minimum 4 hétnek el kell telnie két kezelés között, én végül az 5.-re kaptam időpontot.

A második kezelés már sokkal kellemesebb volt, jobban is hatott az érzéstelenítő, nyugodtabb is voltam, és utána sem olyan durva az égő érzés, a következő pár napban sem. Már több mint egy hónap eltelt azóta, de már nem emlékszem pontosan, hogy mikor voltam. Azt hiszem kb 20-30%-kal halványodtak a striák, ami nem rossz szerintem ahhoz képest, hogy még 4 kezelés hátravan.

Én még mindig lelkes vagyok és alig várom az őszt, hogy folytassuk. Elvileg nem jelent semmi problémát az, hogy több idő marad ki, feltéve hogy nem hízik közben az ember, de erre nem igazán vagyok hajlamos. Sajnos meg kell várni majd, hogy lekopjon a bőrömről a barnaság, mert azt mondják, hogy úgy nem lesz szép az eredmény, de nem igazán értem, miért. Mindegy, tartsuk inkább be az ilyesmit. :) Majd mindenképp beszámolok a kezelés sorozat végén is, de többen is érdeklődtetek felőle, úgyhogy meg akartam írni az eddigi tapasztalataimat.

Van esetleg valaki, aki próbálta, bármilyen testrészén? Vagy aki szeretné? 

15 megjegyzés:

topankablog.hu írta...

Huh, respect, hogy kipróbáltad. Én nagyon be lennék tojva... :)

suzie írta...

Hát elhiheted én is nagyon be voltam, de egyáltalán nem vészes:) Inkább csak az ismeretlentől fél ilyenkor az ember szerintem.

Eff. írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Nixi írta...

Örülök, ha tényleg hatott, de ez a barna dolog! Azért lett itt nekem kicsit gyanús, mert barna bőrön tudod, hogy jobban látszanak, mert a stria nem igazán barnul. Én mikor hófehér vagyok alig látszanak!:/

suzie írta...

Hát most ezt inkább nem írnám le, mennyibe kerül, úgyis személyre szabottan kapod az árajánlatot (meg klinikánként is eltérő biztos).

Nixi, ebben mi a gyanús? utána szabad barnulni, csak a kezelés időtartama alatt nem, de ez többnyire így van mindenféle arckezelés esetén, szőrtelenítésnél stb

Viktória írta...

nagyon remélem, hogy hatásos lesz! Ezek szerint eddif pozitív a dolog, kár, hogy a barnaságod miatt nem tudod jelenleg folytatni a kezelést. Legalábbis én elég türelmetlen vagyok és mindent gyorsan akarok :D
Ó és le a kalappal, hogy belevágtál. Szerintem ez az a dolog, ami szinte mindenkit érint. Kiváncsi leszek a végeredményre. Jó lenne majd egy előtte-utána kép is, de megértem, hogy nem szívesen posztolgatod az ilyesmit.
Nagyon várom mi lesz az utolsó kezelés után :)

Henna írta...

Èn is gondolkodtam már rajta,csak még bátorságom nincs hozzá :|

Nixi írta...

Ezt nem tudtam:$

Unknown írta...

Hello! I am not sure if you read my blog using a translator as i have to read yours using one but I hope you are able to read this comment. I just wanted to apologise that I haven't posted before and after pictures of my thighs for the dermaroller treatment. I am very self conscious about my body and was embarassed. But the treatment does work very well and really did improve it. Sarah x

Ayesha írta...

Még nem hallottam erről a kezelésről, de kíváncsi vagyok a végkifejletre:)

suzie írta...

Hi Sarah! There's no need to apologise, I totally understand you not posting before and after pics (neither did I as you can see), I wrote that your review convinced me to go for the treatment even without seeing photos of your results. So, huge thank you!

Unknown írta...

édesanyám kozmetikus, így rendelt dermarollert, én itthon végzem saját magamnak a kezelést. Érzéstelenítő nélkül.

Zsuzsi írta...

Szia!
Meglepődve vettem észre, hogy eltűntek a videóid és a csatornád. Lehet tudni, hogy mi az oka? Én szerettem a videóidat, mert sokan mások is. Nem is tervezed, hogy folytatod?

Üdv: Zsuzsi

Szandi írta...

Zsuzsi, várható, hogy írsz még bejegyzést?

suzie írta...

Persze, szerintem már ma kint lesz az új!