2010. május 29., szombat

Fekete tus, rózsaszín száj - napi smink (FOTD)

Tegnapi pontosabban. Azt hiszem Beyonce inspirálta, méghozzá az újabbik klipje (Why don't you love me), ahol az egyik jelenetben extra vastagon ki van húzva felül a szeme fekete tussal, a szája pedig vörös. Nekem a piros a számon túlságosan kívül esik a komfort zónámból, úgyhogy az egyértelműen rózsaszínre cserélődött. A tust pedig sokkal vékonyabban húztam, mint ő, mivel az övé enyhén túlzás lenne nappalra :)


Több képért katt a továbbra!

More pics after the jump.


2010. május 24., hétfő

Korall, korall, korall! - FOTD

Mindenhol. Még a csapból is. A korall a nyári sminktrend talán legmeghatározóbb színe. De milyen is pontosan a korall szín? Hát, talán egy kicsit rózsaszínes narancssárgaként lehetne a legegyszerűbben megfogalmazni. De tulajdonképpen szerintem most bármilyen narancssárga árnyalatra rá lehet húzni, hogy korall, van is egy ilyen érzésem, hogy a korall nem mást, mint narancs, csak jobb pr-je.:P Mindenesetre ez akkor is jó alkalom, hogy jobban felfedezzük ezeket a narancsos színeket, mert azért valljuk be, ez is olyan, ami után nem nyúlunk minden nap. Pedig nem is olyan ijesztő, és külön jó tulajdonsága, hogy mindenféle szemszínhez passzol. :)

Well you are probably all aware that coral is a huge hit this summer. I would describe coral as a pinky orange colour, but you can call any orange shade coral really.. I have a strong feeling that coral is simply orange with a better pr. :) But then again, this is just my opinion. However, I find that it's a great opportunity for us to experiment a little bit with this colour because, well,  orange shades are not something your reach for every day (well maybe now they already are lol).


Több képért és terméklistáért katt a továbbra!

More pics and list of products used after the jump.

2010. május 21., péntek

Bourjois Rose nappal és este

Ahogy ígértem, készítettem a gyönyörűséges Bourjois szemhéjporral egy sminket. Vagyis tulajdonképpen kettőt is. Gondolom már nektek is feltűnt, hogy sokkal szívesebben csinálok és teszek fel képeket esti, bulis sminkekről, mint egyszerűbb nappaliakról, ezért is akartam a héten nappali sminkeket feltölteni - például egy olyat, amiben az új szemhéjpúdert használom. Ez így is lett, csináltam vele egy nappali sminket. De aztán csak nem bírtam ki, hogy ne vadítsam meg egy induri pindurit.. :) Természetesen nekem megint jobban tetszik a bulisabb változat, de hát tény, hogy iskolába / munkahelyre azért nem feltétlenül helyénvalók (persze munkától függ :D).

As you have probably noticed, I enjoy doing party looks and FOTN-s a lot more than simple daytime ones. This is why I wanted to post FOTDs this week (which I already told you why couldn't happen). I did a daytime look with the newly-bought Bourjois eyeshadow but then I just couldn't stop myself from making it a little more dramatic, teehee. Of course I like the party-ish look better and I'll SO wear it out next time!! 


Több képért és a terméklistáért katt a továbbra!

More pics and list of products used after the jump


NYX Sale @ Cherry Culture!!

Sziasztok!
Szeretném felhívni a NYX rajongók figyelmét, hogy a Cherry Culture-ön május 25-ig minden NYX termékre 25% kedvezmény jár. Ez egy "private sale", nincs kint a főoldalon, e-mailben kaptam róla értesítést. Fizetés előtt be kell írni a NYX25 kódot, és automatikusan levonja az árból a kedvezmény értékét. Én már összeállítottam a kis kosárkám tartalmát, de még várok tőlük egy válaszra, hogy számíthatok-e arra, hogy a rúzs, amit annyira nagyon szeretnék, visszakerül 25-ig raktárba. De gondolom nem :( Van 4 szín, amit szinte lehetetlen elcsípni. De egyébként most elég sok dolog nincs raktáron, szempillák közül is alig van valami :(
Azért hajrá NYX mániások, és írjátok meg, miket rendeltek, hátha valami elkerülte a figyelmem! :)

Hi dolls!
Don't know if you already heard about it but Cheryy Culture is having a 25% off NYX Sale till 25 May. Just use the code NYX25 at the checkout. I already gathered the items that I want to get, but I'm waiting for a reply from them about a lipstick that is currently out of stock.. but I guess there's no chance that it will be back till 25th. There are quite a few items that are out of stock at the moment actually, boo! All the lashes that I wanted, for example!

2010. május 19., szerda

Essence metal glam eyeshadow - krémes szemhéjfesték

Nappali sminkes postokat akartam csinálni a héten, de valamitől eléggé bedagadt a szemem, úgyhogy nem nagyon mertem sminkelni. :( Szerintem megcsíphetett valami egyik éjszaka a szemöldököm alatt, de inkább nem szeretnék belegondolni, hogy mi (ok, gondolom egy pók, brrr)... Még mindig érződik a kis dudor, de már nincs megduzzadva, szóval remélem 1-2 nap, és jöhetnek a sminkes bejegyzések. :) Addig is írok egy kicsit valamiről, amit nemrég fedeztem fel, és ami nagyon hamar belopta magát a szívembe.

I wanted to post a bunch of FOTD's this week but one of my eyes got swollen so I didn't even really do any makeup the past few days. I guess I might have been bitten by a spider or something in my sleep eww.. I really don't want to think about it! It's a lot better now so I'm hoping that I can do fotd posts in some days. Until then, here's a review of a product that I've just discovered and that I came to like a lot!


Véleményért és képekért katt a továbbra!

See review and swatches after the jump.


2010. május 16., vasárnap

Nicole Scherzinger által inspirált smink (barna - fekete füstös szem)

Sziasztok! Kim Kardashian mellet a Pussycat Dolls-os Nicole Scherzinger sminkjeit is imádom, úgyhogy úgy gondoltam, megpróbálom elkészíteni az egyiket. Nicole-nak szinte mindig füstös a szeme, és az is általában barnás színű, a száján feltűnésmentes, sötétebb bézses árnyalatokat visel, és a bőrének mindig gyönyörű fénye van.. egyszerűen tökéletes. :)

Hey guys! Here's another celebrity inspired look, this time I was inspired by Nicole Scherzinger. I love love lovee her signature makeup style with smokey eyes (brown, usually), nude lips and beautifully glowing skin.

Az ötletadó kép / inspiration picture


Képek a sminkemről és a használt termékek listája a tovább után.

See my take on the look and the list of products used after the jump.

2010. május 14., péntek

Mai zsákmányok

Megint szörnyű hetem volt, úgyhogy már alig vártam, hogy péntek legyen, és elmenjek egy mini megérdemlem-vásárlásra. Itt az eredménye :)


Több kép a tovább után.


2010. május 8., szombat

Rock Chic make up - Step by Step fotókkal

A sárga szín a sminkek körében eléggé mostohagyereknek számít, ritkán használják. Őszintén szólva nekem is ez az első próbálkozásom vele olyan smink készítésére, amiben kimennék az utcára. Tulajdonképpen ez tényleg csak egy próba smink volt, szeretem kipróbálni a fejemben levő ötleteket, elképzeléseket, mielőtt ténylegesen hordanám őket, és ez különösen így van a bulis sminkeknél. Nekem nagyon tetszett a végeredmény, és szerencse, hogy nem mostam le rögtön a képek után, mert végül tényleg mentünk valahova este. :)

Tulajdonképpen ez egy dögös citromsárga - fekete füstös szem, amihez volt időm lépésről lépésre sorozatot is csinálni, hátha valakinek megtetszik, és kipróbálná. :)

A végeredmény:


A step by step-ért, több képért és a terméklistáért katt a továbbra!

See step-by-step tutorial, more pics and list of products used after the jump.


2010. május 6., csütörtök

H&M zsákmányok / H&M Haul

Hétvégén igyekszem sminket is kreálni, csak ez a hetem és a következő is nagyon durva a suliban, úgyhogy nem volt rá időm sajnos. De be fogom pótolni, az biztos, van néhány ötlet a fejemben. :)

Kicsit talán le vagyok maradva, de két nappal ezelőttig fogalmam sem volt, hogy az Allee-ban található H&M-ben lehet a Divided vonal darabjait kapni. A Váci utcai boltban valahogy sosem találtam semmit, csak külföldön, viszont itt egész sok minden tetszett. Az már más kérdés, hogy a legtöbb, amit felpróbáltam, nem tetszett magamon. :P Azért így is sikerült venni négy dolgot, pár hajcsatot is kinéztem, csak nem tudtam eldönteni melyikeket hozzam haza, de azokból úgyis annyi volt, ruhából viszont a kis méretek nagyon hamar elfogynak, úgyhogy ezeket nem bírtam otthagyni. :)
(Egyébként sok dologgal kapcsolatban azt éreztem, hogy ez külföldön megmaradt párral ezelőtti kollekciókból, és elhozták ide.. És ez tényleg simán lehet így, mert több mint egy éve, mikor Londonban voltam, vettem egy cipőt a H&M-ben, és pár hónapja láttam belőle 1 vagy 2 darabot az egyik itthoniban.. Szóval feltételezem, nem egyszeri eset. És az is ezt a feltevést erősíti, hogy sok ruhában az angol számozás volt benne a magyar konfekcióméretek helyett..)

Próbáltam magamon is lefotózni őket, mégiscsak jobban néznek ki a ruhák felvéve, de annyira bénák lettek, hogy inkább hagyjuk. :)

Több képért katt a továbbra!

More pics after the jump