2012. április 30., hétfő

Project Pretty 2. forduló - A versenysminkek

A Project Pretty második fordulójának témája a tavaszi nyári sminktrendek, melyhez kapcsolódóan az én verziómat már láthattátok csütörtökön, most pedig megmutatom nektek a versenyzők alkotásait. Ezúttal, a témából kifolyólag, nem születtek annyira erős, már-már maszkhatású művek, mint az első körben, hanem sokkal inkább valóban sminkeket láthatunk, amit páran kicsit hiányoltatok az előző alkalommal. Én most is el vagyok ragadtatva a lányok munkáitól, nagyon ügyesek voltak. :)


2012. április 26., csütörtök

Project Pretty 2. forduló - Tavaszi/nyári trendek - Gold Rush

Épphogy véget ért az első hét, már el is jött a második forduló! Ezúttal a 2012-es tavaszi/nyári sminktrendeket választottam témaként. Ez egy nagyon színes és tág kör, így mindenki - a versenyzők és ti is - megtalálhatja köztük a neki tetszőt illetve a hozzá legjobban illőt. A lányok a héten választhatnak merészebb alkotásokat, melyeket a kifutók inspiráltak, de versenybe szállhatnak a viselhetőbb trendekkel is, melyekből csak úgy árad a fülledt nyári hangulat. 


2012. április 25., szerda

Project Pretty 1. forduló - Eredményhirdetés

Hihetetlenül gyorsan elrepült ez a hét, már vége is az első fordulónak! Nagyon nehéz dolga volt a zsűrinek, hiszen mindegyik versenyző alkotása csodásan sikerült. Pontozni viszont kellett, emellett pedig ti is szavazhattatok a legjobban tetsző sminkre a Livin' Pretty Facebook oldalán. A zsűri pontozása 70%-ban, a közönségszavazatok 30%-ban számítottak bele a végeredménybe.


2012. április 24., kedd

Önbarnító Projekt 7. - Amber Sun önbarnító hab

A bennem szunnyadó mániákus önbarnító rajongó újabb termékkel csillapította éhségét, ezúttal az Amber Sun hab állagú barnítójával. Nem véletlenül lett ő a legújabb préda, ugyanis körülbelül két éve már meg akartam kaparintani, de macerás lett volna a beszerzése, aztán pedig meg is feledkeztem róla. Most ismét felbukkant, ezúttal nem szalaszthattam el.

Amber Sun Self Tanning Mousse hab állagú önbarnitó

2012. április 23., hétfő

Project Pretty 1. forduló - A versenysminkek


Az első forduló témája a musicalek világa volt, én pedig már tűkön ültem, hogy láthassam, mit alkotnak a lányok ezzel kapcsolatban. Nem csalódtam, szuper ügyesen teljesítettek, amit most ti is megnézhettek. :)

2012. április 22., vasárnap

Az Essence válasza a BB krémekre - Natural Cover Moisturizer

A Missha Perfect Cover okozta csalódás ugyan nem vette el a kedvem teljesen a BB krémektől, mindenképp ki szeretném próbálni más márkák termékeit is, mert hiszem, hogy találhatok olyat, ami azt az érzést fogja kelteni, mintha csak nekem készült volna. Viszont kell egy kis idő, hogy kiheverjem a pénzkidobás élményét, így nem is jöhetett volna jobbkor az Essence Natural Cover Moisturizer, amit a Cosnova rendezvényen az Essence válaszaként emlegettek a BB krémekre.

Essence Natural Cover Moisturizer

2012. április 19., csütörtök

Project Pretty 1. forduló - Musical

A Project Pretty első fordulójának témája a musicalek csodás világa. A versenyzőket ezen a héten zenés filmek és darabok fogják megihletni, melyek hatására vászonra vihetik az általuk kiváltott érzéseket, gondolatok vagy akár elkészíthetik magukon egy konkrét szereplő sminkjét is. A műfajon belül semmi egyéb megkötés nincsen, nyugodtan engedjétek szabadjára a fantáziátokat, használjatok különféle anyagokat, technikákat, eszközöket!


2012. április 16., hétfő

Ebay - megbízható eladók I.

 Az utóbbi egy-két hónapban kicsit magába szippantott az ebay, ami azt jelenti, hogy elég sok dolgot rendeltem. Az a baj, hogy túl egyszerű és túl gyors a vásárlás, két kattintás, fél perc és már el is indult hozzád a cucc, a pénzed meg szépen elúszott. :) Folyamatosan kapok kérdéseket a megbízható eladókkal kapcsolatban, úgyhogy időről időre, amikor összegyűlik több, megírom kik azok, akiktől biztonságosan lehet vásárolni. Ha ti is tudtok ilyen eladókat, akkor kommentben mindenképp linkeljétek be őket!

1. http://myworld.ebay.com/salei2011/ egy karkötőm és egy gyűrűm is érkezett már salei-től, a gyűrű sajnos törötten, pont ma, de remélem kapok helyette másikat.  


2012. április 14., szombat

Nude rúzsok

A nude ajak igazi szenvedély számomra, egyszerűen imádom, hogy szinte bármilyen szemfestéshez tökéletesen passzol. Persze korántsem mindegy, hogy milyen árnyalatot választunk, ugyanis ez a választás az egekbe emelheti a sminked, de ugyanilyen könnyen nevetségesen előnytelenné is teheti. A megfelelő nude használatában a termék árnyalatának mélysége a kulcs, azon belül is elsősorban a túl világos rúzzsal bukhatunk nagyot, erre tehát mindenképp figyeljetek oda vásárlásnál.

1. Kiko 96, 2. BYS Champagne Rain, 3. L'Oreal Colour Riche Nude, 4. Catrice 190 The Nuder The Better 5. NYX Round Lipstick Honey, 6. NYX Round Lipstick Orange Soda, 7. Catrice 010 Be Natural!, 8. GOSH Darling, 9. NYX Round Lipstick Summer Love, 10. L.A. Colors Desert Rose, 11. Rimmel Nude Pink

2012. április 10., kedd

Project Pretty - A versenyzők

A vártnál többen jelentkeztetek a Project Prettyre, aminek egyrészt örülök, mert látom, hogy van iránta  érdeklődés, másrészt pedig ez csak még jobban megnehezítette a döntésemet, hiszen sok sok tehetséges lány közül kellett mindössze 6 személyt kiválasztanom. Természetesen a jelentkezők között voltak szép számmal bloggerinák is, akik úgy döntöttem, hogy a verseny mezőnyében 50%-ban fogják magukat képviseltetni. A hat lányból tehát 3 blogger, 3 nem.


A verseny során a különböző fordulókban más-más témában vagy adott technikát alkalmazva kell egy kreatív sminket készítenie a résztvevőknek. Az aktuális téma mindig az adott héten derül ki, akkor, amikor az általam készített smink videója felkerül a blogra némi instrukció kíséretében. A versenyzőknek ezután 3 napjuk lesz megvalósítani a saját ötletüket, amit egy csapat zsűri és a közönség fog véleményezni. A pontos időkről az első videó mellett még írni fogok (a versenyzőkkel már hamarabb tudatom az infókat), csak egyelőre még nem sikerült kimásznom a betegség gödréből, így pedig szerintem ti sem akarnátok hallani engem egy videóban. A tervezett kezdési idő április 19. csütörtök.

2012. április 7., szombat

Missha Perfect Cover BB krém - Teszt

Igen, jól látjátok, megtört a jég, beadtam a derekam és rendeltem én is egy BB krémet. A Missha Perfect Cover termékére esett a választásom, mert erről találtam a legtöbb és talán a legjobb véleményeket kombinált bőrű nőktől.

Amire a vélemények alapján számítottam, az egy erős közepes fedésű, alapozó kiváltására alkalmas termék, ami teljes mértékben belesimul az arcbőrömbe, ezzel gyakorlatilag észrevehetetlenné válva. A kombinált és zsíros bőrű személyek ódái miatt matt hatást vártam.

Missha Perfect Cover BB Krém No. 21 és No. 23

2012. április 3., kedd

MiniTipp - Mattító lapocska helyett

A kombinált és zsíros bőrűek számára egész évben problémát jelenthet a fényes vagy hamar fényleni kezdő bőr, de a nyár és a meleg közeledtével többeket is érinthet a téma. Ilyenkor választhatjuk például az újrapúderezést, de ez 1-2 alkalom után már poros, vakolatszerű sminket eredményez. Másik megoldás az úgynevezett blotting / oil control paper, azaz a mattító lapocskák, amik finoman a bőrhöz nyomkodva leitatják arról az olajat.

Az arcbőröd új legjobb barátja?

Van azonban egy igazán meglepő alternatíva is, ami nem más, mint a szalvéta. Sajnos azonban nem mindegy, hogy milyen, mert például ami nekem itthon van, az nem a legjobb erre a célra. Egy próbát megér, hogy a nálatok a konyhában található darab használható-e a bőrötök mattítására, de ha nem, akkor térjetek be például a Starbucksba, és tegyétek zsebre a szalvéták királyát. :) Olyannyira jó, hogy a  MakeupAlleyn listázva lett a szépségápolási eszközök között! Régebben kipróbáltam a mekis szalvétát, és az is megfelelt a célnak.

Ismertétek a szalvéta mattító erejét?

2012. április 2., hétfő

Smink - Testing in Progress

Ne aggódjatok, nem lesz belőlem Catrice blog, de annyi mindennel gazdagodott a sminkes készletem, hogy muszáj volt egy amolyan teszt sminket készítenem a termékekkel. A bejegyzésben mindegyik használt sminkről megírom az első benyomásaimat is.
A hajam olyan a képeken, mint a szénakazal, ilyen, ha hajmosás után a legkevésbé sem foglaltoztat a hajvasalás. Inkább elkönyveltem a naptárban a tegnapi napot bad hair daynek


2012. április 1., vasárnap

Catrice Nymphelia trendkiadás - Tesztek

Őszintén szólva még soha nem vásároltam Catrice trendkiadásokból, aminek egyrészt az volt az oka, hogy nem volt kitéve teszter, másrészt gyakran későn kapcsoltam vagy későn olvastam a neten teszteket, és már csak a lefosztott displayekkel találkoztam. A csütörtöki blogger találkozón amellett, hogy megcsodálhattuk az aktuális trendkiadásokat, lehetőségünk volt próbálgatni őket és válogatni is belőlük, illetve a csomagjaink is tartalmaztak néhány darabot a kollekcióból.

Catrice Nymphelia trendkiadás