2011. szeptember 7., szerda

L'Oreal Revitalift 10 Total Repair

Ez egy kicsit rendhagyó (rendkezdő?) bejegyzés, ugyanis nem én írtam. A L'Oreal elküldte nekem az új termékét, a Revitalift 10 Total Repairt, de mivel egy ránctalanító krémről van szó, én pedig 22 évesen még nem rendelkezem velük, jobbnak láttam mással kipróbáltatni. Az a bizonyos más pedig anyukám lett, úgyhogy fogadjátok szeretettel ezt a postot most tőle. :)
(A szöveg tehát teljes egészében tőle származik, nem javítottam bele, semmi.)

kép: google

"Mit ígér a termék

Először is felsorolja a leírásban az arc 10 fő öregedési jelét: ráncok, apró ráncok, feszesség
csökkenése, rugalmasság csökkenése, tömörség hiánya, pigmentfoltok, egyenetlen bőrszín,
bőröregedés a dekoltázson, szabálytalan bőr textúra, dehidratáció. Ezek után azt várja
az ember idősödő lánya, pláne, hogy felismeri arcán az említett 10 jelet, hogy a leírás
folytatásában felleli: igen, ez a terméke a L’Oreálnak mind a felsorolt 10 jel ellen hatásos
készítmény! Ezzel szemben, mindössze a termék összetételére utal: van benne ráncok elleni
hatóanyag, a bőr természetes lifting elemeit stimuláló anyag, valamint B3, B5 vitamin,
sejtaktiváló anyag és az UV sugarak későbbi (?!) káros hatásai elleni védelemről gondoskodó
anyag. Gyakorlatilag nem ígér mást, mint, hogy ő egy öregedés elleni kombináció
multiregeneráló öregedés elleni összetétellel egyesítve.
Kb. 2 hónapja minden áldott nap használva a krémet, a következőket állapítom meg: a
meglévő ráncokra egyáltalán nem hat; hogy stimulálja-e bőröm lifting elemeit? Nem vettem
észre. Az UV sugarak későbbi káros hatásai elleni? Ügyes a „későbbi” szó beiktatása, így
aztán erről a hatásáról nem lehet nyilatkozni. A 10 felsorolt öregedési jelből a többi 6-7 jel
elleni hatását sem lehet számon kérni a terméktől, mivel a leírásában konkrétan nem is tesz
említést, hogy ezek ellen is hatásos.
Hiányosság: nem említi a célzott korosztályt.

Illat

Enyhe illatanyag érezhető, de nem karakteres.

Állag, beszívódás

Könnyű, selymes állagú krém, amitől azt gondolnánk, hogy könnyen beszívódik a bőrbe.
Én ultrahangos mélymasszázs készülékkel és fotonterápiás készülékkel segítettem a krém
minél hatékonyabb felszívódását a bőrbe, a művelet végeztével ennek ellenére fényes, zsíros
bőr hatását keltette az arcomon. A leírásban kiváló sminkalapként (is) írják le a krémet,
tapasztalatom viszont az, hogy a krémezés után felvitt púder, ha kicsit megdörzsölöm az
arcomat, homlokomat, a krémmel együtt úgy jön le, mint amikor radírgumival dolgozunk
bármilyen felületen – tehát „lemorzsolódik”.

Csomagolás

Tetszetős kivitelezésű. Különösen jó megoldásnak tartom, hogy a pumpás flakonon lévő kis
lyukhoz tartozik egy kis „dugó”, mely használatával megelőzhető a krém beszáradása ill. a
krém útjának elzáródása.

Nem venném meg."

Nos, nem tudom, az olvasóim közül hány embert érinthet a téma, mert többségében azt gondolom 30 alattiak olvasnak, de.. Próbáltátok már ezt a terméket? Esetleg más ránctalanítót? Bevált valamelyik, vagy nem hisztek bennük?

10 megjegyzés:

Évi írta...

Elég egyértelműnek tűnik a leírtak alapján a hatékonyság...

Amúgy engem még nem érint a dolog, de én egyszerűen nem hiszek ebben, hogy bármi is képes a már kialakult ráncokat eltüntetni. Mármint ha krémekről van szó, a plasztikai sebészetet nem keverném ide. Persze lehet, hogy van valami, ami kicsit hatásos lehet, de szerintem ez már az eső után köpönyeg című dolog. Én úgy gondolom, hogy a hidratálás (mind külsőleg, mind belsőleg, úgy értem a rendszeres, elegendő mennyiségű folyadék fogyasztása, és valamilyen hidratálókrém használata) az egyedüli, ami igazán segíthet. Egy idő után mindenki megöregszik, olyan nincs, hogy valakin ne legyenek ráncok 70 éves korában. Na igen, és a genetika... ha valaki olyan bőrt örököl, úgy se tud sokat tenni ellene, és lehet, hogy 50 évesen olyan ráncos lesz, mint más 60 éves korában, de persze ez fordítva is igaz.

Makeupcakes írta...

Ez nagyon jó ötlet, szívesen olvasnék még ilyen anya-bejegyzéseket!:)

Én is inkább afelé hajlok, hogyha valaki olyan bőrt örökölt, ami könnyen ráncosodik, kenhet arra bármit, jó eséllyel nem sok minden fog változni. A szemránckrémben sem nagyon hiszek, nem vagyok erre valami jó alany. :)

Viktória írta...

Jaj de jó poszt! Imádom anyukádat! Annyira jól ír, szerintem neki is bele kellene vágnia blogolásba :D De most komolyna, én nagyon élveztem ezt a posztot, remélem hallunk még felőle :) Gratulálok! :)

Tímea írta...

Kegyetlen és őszinte, volt kitől örökölnöd! :D
Egy csomó női magazinban láttam ezt a krémet, és egy pillanatig el is gondolkoztam rajta... de ezek után biztos nem venném meg.
Az UV sugarak későbbi káros hatásával szerintem arra probálnak utalni, hogy vannak az olyan hatások, amiket egyből érzel, mint a leégés, de igazából hosszútávon károsítja leginkább a bőrt az UV sugárzás... persze mit várhatunk egy olyan krémtől, ami még a jelenben sem hatékony... :D

N írta...

Ugyan a téma nem érint, de nagyon élveztem a posztot, még-még anyukádat!

Zsani írta...

És ha én 21 évesen (egyelőre ráncok nélkül nyilván...) használom ezt a krémet (egyszerűen csak, mert ez tetszett meg) azzal teszek valami rosszat a bőrömmel? Most egy kicsit megijedtem...

virág írta...

Tényleg tök jól ír anyukád :))

Amúgy van olyan ránctalanító, ami tényleg megszüntet bármit is??

Mondjuk nekem anyukám asszem Garnier-nek használta a piros pumpás krémjét (és hát kb garnier-l'oréal egykutya) és jó volt neki, bár hozzátenném, hogy 45 éves korára annyi ránca van, mint egy átlag 30 évesnek (bár örökölném...)

Poppy Vintage írta...

En 30 feletti vagyok, de nem hiszek a ranctalanitasban, inkabb a megelozesben. Halvanyitani lehet a rancokat hidratalassal, de csak idolegesen, addig amig a keszitmenyt hasznalja az ember.

Ani smink és köröm írta...

Szerintem a ráncokat csak a plasztikai sebész tudja eltávolítani :)
Sok kozmetikumtól javulhat a bőr állapota, de csodaszerek nincsenek...
Fontos a megelőzés, életmód, bőrápolás, de a legmeghatározóbb, ki mit örökölt.
Szívesen olvasnék még bejegyzést anyukádtól :)

Lizza írta...

Egy bőr ráncosodását elmulasztani sebészeti beavatkozás nélkül nem lehet, de megelőzni, vagy legalább csak csökkenteni a mennyiségüket és mélységüket LEHET! Rendszeresen használni kell hidratálókrémet, ugyanis azok feltöltik a pólusokat és a bőr alatti rétegeket, nem hagyják, hogy egyre jobban elveszítse a nedvességét a bőr, így alig lesznek észrevehetőek a ráncok. Tény, hogy mindenkinek más bőre van, az öröklődéstől is függ, de példa erre a nagymamám, aki lassan 60 éves lesz, de még mindig versenyeznek anyukámmal, ami a sima arcbőrüket illeti.