2012. április 10., kedd

Project Pretty - A versenyzők

A vártnál többen jelentkeztetek a Project Prettyre, aminek egyrészt örülök, mert látom, hogy van iránta  érdeklődés, másrészt pedig ez csak még jobban megnehezítette a döntésemet, hiszen sok sok tehetséges lány közül kellett mindössze 6 személyt kiválasztanom. Természetesen a jelentkezők között voltak szép számmal bloggerinák is, akik úgy döntöttem, hogy a verseny mezőnyében 50%-ban fogják magukat képviseltetni. A hat lányból tehát 3 blogger, 3 nem.


A verseny során a különböző fordulókban más-más témában vagy adott technikát alkalmazva kell egy kreatív sminket készítenie a résztvevőknek. Az aktuális téma mindig az adott héten derül ki, akkor, amikor az általam készített smink videója felkerül a blogra némi instrukció kíséretében. A versenyzőknek ezután 3 napjuk lesz megvalósítani a saját ötletüket, amit egy csapat zsűri és a közönség fog véleményezni. A pontos időkről az első videó mellett még írni fogok (a versenyzőkkel már hamarabb tudatom az infókat), csak egyelőre még nem sikerült kimásznom a betegség gödréből, így pedig szerintem ti sem akarnátok hallani engem egy videóban. A tervezett kezdési idő április 19. csütörtök.



A versenyzők

Tornyi Alexandra




 "Már kislány korom óta vonz a smink világa, ez anyukámnak is feltűnt azzal egy időben, amikor észre vette, hogy egyre több dolog hiányzik a neszesszeréből/sminktáskájából nekem köszönhetően.Ahogy idősödtem egyre erősebb húzott magához ez a világ..."










Papp Lívia


"A sminkelés iránti szenvedélyem körülbelül 6 éve kezdődött még középiskolában. A Youtube-on keresztül kezdtem el videókat nézegetni, majd feliratkozni rájuk. Kezdetben még sok mindent nem értettem hogyan kell használni, le voltam ragadva a szivacsos applikátornál és a szemhéj alapokról még csak nem is hallottam. Főként Queenofblendingmua, Pursebuzz, Makeupgeek, Misschievous ragadtak meg videóikkal, emellett persze rengeteg más kreatív sminkvideót megnéztem, majd én is elkezdtem próbálkozni magamon"








Eleven Mónika



"Nagyon jó lehetőségnek tartom ezt a versenyt, mert így fel tudom mérni milyen szinten vagyok másokhoz képest.
A sminkelés eddig is érdekelt, nagyon szeretnék sminkesként esetleg maszkmesterként elhelyezkedni egy színháznál vagy a tv-nél, de még közel sem vagyok olyan szinten, ezért gyakorolni,gyakorolni és gyakorolni. Szeptembertől költözöm majd Budapestre főiskola miatt, mellette mindenképpen szeretnék egy sminktanfolyamot elvégezni."


Bloggerek:

Azari-Vozár Viki


 "Középiskolás korom óta sminkelem magam és később a tánccsoportban lévő lányokat is. Számomra  a lényeg az, hogy az arc igazi szépséget emeljem ki. Igyekszem megtalálni a hozzám/máshoz leginkább illő sminket. Mivel vidéken nem igazán van kereslet a sminkesek munkájára és szerettem volna magam valamilyen módon megmutatni, csatlakoztam a bloggerinák népes táborához. Már majd egy éve írom a posztokat és készítek a natúr sminkektől az extrémig mindent."
http://justamakeup.blogspot.com/







Hittner Viki


"Nagyjából egy éve hatalmasodott el rajtam ez a rajongás. Előtte is sokszor sminkeltem magam és bulikra felkészítettem a csajokat, de nem foglalkoztam vele túl elmélyülten. A fordulópont tavaly áprilisban jött, amikor egyik barátnőm készült az esküvőjére. Volt próbasminkelésen kétszer, de nálam is próbálgattuk milyen színekben kellene gondolkodnia. Annyira tetszett neki az eredmény, hogy lemondta a kozmetikust és engem kért fel a Nagy napra. Ez nagyon hízelgő volt, de megijedtem a felelősségtől ezért elkezdtem kutakodni az interneten, hogy milyen technikákkal lehetne tartósabbá tenni a sminkjét. Így bukkantam rá a beauty blogokra és teljesen magukkal ragadtak. Azóta felkarolt Calo(z), indultam pár versenyen a témában, sminkeltem fotózásokon, esküvőkön és a hamarosan sminkgyűjteményem kinőtte a neszesszerem:)
http://kezelese.hu/



Bartos Anita
Áprilisban lesz 1 éve hogy elindítottam a szépségblogom, amit azóta is babusgatok és igyekszem fejlesztgetni. A kihívás az volt, hogy ne adjam fel 2 poszt után a dolgot, hanem kitartsak a szenvedélyem mellett. A sminkelés (tudom, elcsépelt és közhelyes) engem valóban kicsi korom óta érdekel, még a cumizásról is úgy szoktattak le, hogy válaszút elé állítottak: vagy a cumi, vagy a rúzs. Természetesen, az utóbbit választottam. 16-17 évesen kezdtem el magam tudatosan képezni a sminkelés terén, így külföldi beauty blogokat lestem és YouTube guruk videóiból lestem el a kisebb-nagyobb trükköket. Számomra a sminkelés több, mint egy egyszerű hobbi: kikapcsol, megnyugtat, és folyamatosan megdolgoztat, hogy valami jobbat, szebbet, érdekesebbet mutassak fel, ösztönöz, célt ad az életemnek. Nem szeretek leragadni egy témánál, egy színnél, igyekszem a különböző "look"-ok széles skáláját megmutatni, legyen az hétköznapi egyszerű, vagy merész, szinte színpadias smink. Azt hiszem, ez már az életem egy részévé nőtte ki magát, és semmi pénzért nem lennék hajlandó lemondani róla."
http://thepinkcandypopblog.blogspot.com/


Ők hatan tehát azok, akik részt vesznek a Project Prettyben. Az ő a munkáikat láthatjátok majd itt a blogon hétről hétre, és természetesen értékelhetitek is őket,  ezzel esélyt adva nekik a továbbjutásra, majd a végső győzelemre, s vele együtt egy 25.000 forint értékű ajándékcsomagra a Tesminked.hu termékeiből.
Én biztos vagyok benne, hogy szuper izgalmas sminkeket láthatunk majd, úgyhogy nagyon várom az első fordulót! :)

15 megjegyzés:

Bogca írta...

Izgalmasnak ígérkezik a verseny, várom a feladatokat. :))

Anna írta...

Annyira örülök, hogy Anita jelentkezett és be is került, azóta drukkoltam neki, hogy először írtál a versenyről! :)

Patríciaaa. írta...

Ez nagyon izgalmas, mindenki nagyon szimpinek tűnik, és várom a videódat, meg úgy mindent. :)

Ingrid írta...

Gyönyörűek a lányok, már alig várom miket készítenek :)

Névtelen írta...

ez bunda amúgy?!, mert oké a fa, de mintha a harmadik csajon nem is lenne smink.

suzie írta...

Tessék?:D
Az egész arcos smink nem volt olyan látványos, a fásról viszont nem volt egész arcos képe, ezért összeraktam a kettőt.

boxa írta...

nagyon szuper sminkek!!! jó kis verseny lesz :)

samelike írta...

Nagyon szépek a lányok! Én is várom már a feladatokat! Hajrá csajok!

Unknown írta...

Nahát, elég hamar megjött az első "ez bunda?" komment:)

Nagyon tetszik az összes, megértem, miért ők lettek kiválasztva, és bár nem ismerem, de így hirtelen én B.Anita rajongó lettem:D

Adryenn írta...

Gratulálok a Csajoknak, hogy bekerültek :) Izgatottan várom a versenyt :)

dyna írta...

Nagyon várom ezt a versenyt, a blogger lányok munkáit ismerem és nem is tudom, Nitu vagy Viki-e inkább a szívem csücske, de a másik (Azari-Vozár) Viki is olyan elképesztő ötleteket talál ki, szóval mindhármuknak itt a helyen és előre izgulok, a másik 3 lány is ilyen csodát alkot. Szimpik, nekem tán a 2. lány "fája" a legjobban tetsző a most bemutatott képek közül. Szóval izgiiii! :)

Jó ötlet volt ez Suzie, nagyon! :)

suzie írta...

Leányok. Ezt a témától eltérő negatív hangvételű eszemecserét akkor ezen a blogon most befejeztük. Az összes offtopic hozzászólást törlöm, mert aki ide látogat, a legkevésbé erre kíváncsi. Aki nem ért egyet a moderálási elvekkel, az ne kommenteljen - ez minden internetes felületen így van. Maradjunk a témánál. Köszöntem.

belp írta...

Hm. Gyönyörűek ezek a sminkek. Illetve nem is sminkek, maszkok inkább, színházba, fotózáshoz tudnám őket elképzelni. Szerintem egy kicsit megtévesztő volt az egész, ne haragudj hogy ezt mondom. Valaki megkérdezte hogy esti vagy bulisabb vagy nappali sminket vársz-e? "Nem kell elborultnak lennie, a nappali is jó ha látszik, hogy szépen van elkészítve, rád bízom, mit választasz :)" Ezt válaszoltad:-) A lányokat látva (akik abszolút nem olyan sminkeket mutatnak be mint amiket te itt a blogon) jobb lett volna ha azt írod hogy mindenki adjon bele apait, anyait, fantáziát, színeket, mert ez itt most inkább egy kreatív fantázia sminkverseny :-)Nem bántásból írom, csak jót derültem mikor megláttam a kiválasztottakat. Akik nem győzöm hangsúlyozni, fantasztikusan ügyesek!!!

suzie írta...

Nem csak a képek alapján döntöttem. Voltak olyan lányok, akiknek nagyon tetszett a nappali sminkjük, amit küldtek, láttam belőle, hogy nagyon ügyesek, viszont a mellékelt szövegben leírták, hogy natúr színeket használnak és az ilyen sminkeket szeretik. Ha látom, hogy ügyes, és a szövegben ott van, hogy szeret kísérletezni, akkor megkérem, hogy küldjön még képet, hogy össze tudjam hasonlítani másokkal. De igazad is van igen, legközelebb kérni fogok ilyen és olyan képet is, ha lesz még hasonló!

Elly írta...

Nice blog !

Come follow me ♥
Strange Obsessions