2010. február 1., hétfő

Beauty From The Earth


Yayy!! Imádom, amikor csomagot kapok - ezúttal a BFTE Cosmetics-től. 1,5 hét alatt ért ide, 12 szemhéjpúder és egy por állagú alapozó mintát, valamint 2 ecsetet tartalmazva. A postaköltség mindössze $2 volt, amit alig akartam elhinni, de mikor megláttam a csomag méretét, már nem csodálkoztam rajta annyira - egy A5-ös lap méretű párnázott borítékot kaptam. A tényleges postaköltség a boríték alapján $4 volt, úgyhogy jól jártam:D (Plusz az egyik színből véletlenül 2 darab mintát kaptam, szóval duplán jól jártam:D)

Nagy reményekkel próbáltam ki a szemhéjpúdereket, amiket be is váltottak és nem is. Vannak köztük nagyon szépek, de van, aminél inkább csak a finom csillámszemek látszanak, tehát fedő hatása nem igazán van. Hát igen, kicsit zsákbamacska ilyen szempontból a netes rendelés. Azért remélem, egy színes alappal jókat lehet ezekből is kihozni. Igazán odaírhatnák az ilyenek mellé, hogy áttetsző. Oké, az emberek a negatív észrevételeket mindig sokkal jobban hangsúlyozzák, úgyhogy ezt elkerülve meg kell említenem, hogy tényleg vannak köztük gyönyörű színek. Az Autumn és a Heat a kedvenceim, álomszép a színük, és összedolgozni is gyerekjáték. A Canyon szuper szemöldökcsontra - bőrszínű, tehát nem túl feltűnő, viszont a füstös effekthez kiválóan hozzá tud járulni.

Amik tetszenek:

 B-J:  Cloud 9, Chenille, Autumn, Heat, Chocolate, Canyon

Amik kevésbé:
(természetes fény)
(vakuval)

B-J: Hanky Panky, Livid, Hollywood Secrets, 1939 (ez lenne a kedvencem, ha rendesen fel lehetne vinni, de ha olyan sokat akarsz felvinni, aminél kijönne a kívánt szín és fedőhatás, az egész arcodat beterítik a lehulló szemcsék.. borzasztó, de kipróbálom majd fekete alappal, hátha úgy jobb), Coal

Az ecsetek. Első blikkre so-so, egyelőre úgy érzem, a többi ecsetemmel jobb dolgozni, de ez azt is jelentheti, hogy csak össze kell barátkoznom velük, tehát még adok nekik egy esélyt, mielőtt lehúznám őket.

Az alapozó. Ugyanolyan miniatűr tégelyben jött, mint a szemhéjporok, csak ennek a tégelye tele volt. A mini tégely eléggé megnehezíti a használatát, az ecsetnek csak egy része fér bele, és elég nehéz szabályozni, hogy mennyit is vegyen fel belőle. Ez persze a full size terméknél biztosan nem így működik, de ha ennyit küszködsz vele, hogy kipróbáld, akkor az el tud azért bizonytalanítani. Maga a termék egyébként azt kell mondjam, nem rossz. Elég szépen fed, kiegyenlíti az arcbőr színét, de azért ha van az arcodon pattanás, az bizony látszani fog. Nappalra, főleg melegebb időben tudom elképzelni, hogy hordjam, bár a tartósságáról nem tudok nyilatkozni, mert egyelőre csak itthon kipróbáltam.

Hogy újravásárolnék e? Hmm. Erre a kérdésre visszatérek, ha elfogytak azok a színek, amik tetszenek.:D (Bár nem tudom, erre sor fog e kerülni, mert a minta 0,5 grammja sem kevés.) Plusz az alapozóból lehet rendelnék egy full size-t, de egyelőre ebben sem vagyok biztos.

Nincsenek megjegyzések: