2011. április 11., hétfő

Tisztázzunk valamit

A Statisztika fül alatt mindig nézem, melyik oldalakról kattintanak át, és néha szerepel köztük a méltán hírhedt gyakorikerdesek.hu. Ma is így volt ez, és eléggé felháborított egy kérdés, amit úgy érzem, nem ártana tisztázni. Ez nem az "akinek nem inge, ne vegye magára" szituáció, hanem szerintem vígan kimeríti a rágalmazás fogalmát, már csak azért is, mert nevén lett nevezve néhány személy.

Az, hogy bloggerek kapnak teszt termékeket, nem jelenti azt, hogy ezzel a véleményüket megvásárolják. Ez a helyzet kölcsönösen előnyös lehet nekünk is és a cégeknek is, nekünk azért, mert imádunk új dolgokat kipróbálni, nekik pedig azért, mert gyakorlatilag ingyen lehetőségük van megjelenni népszerű oldalakon, ahova csak a célközönség jár. Igen, ezt a "megjelenés" szót hangsúlyoznám, ugyanis nem egy szánkba adott sablon szöveg közzétételéről beszélünk, hanem annak a lehetőségéről, hogy a termék az adott oldalon nyilvánosságot kap. Nincs megbeszélve, mit írunk róla, egyáltalán jó lesz-e vagy rossz. Sőt, végül is még az sem garantált, hogy egyáltalán kikerülnek. Ráadásul semmiféle kompenzációt nem kapunk azért, hogy tényleg kipróbáljuk őket, tényleg írjunk róluk (és arról még szó sincs, hogy mit), de amíg nem öltenek túl nagy méreteket az ilyen jellegű akciók (és Magyarországon kétlem, hogy ilyesmire egyhamar sor kerülne), akkor miért ne tennénk? Nekem kifejezetten szimpatikus, hogy néhány cég nyit a bloggerek felé és ezzel a felhasználók felé is, mert ez azt jelenti, érdekli őket a véleményünk, és ez nagyon jó!

Én is észrevettem egyébként, hogy kevés a negatívum, de én ezt egyáltalán nem tartom furcsának, tudjátok miért? Azért, mert egyrészt feltételezem, hogy olyan termékeket küldenek, amiket ők is kifejezetten jónak tartanak és szívesen használnak. Amiről tudja valaki, hogy gyengébb, azt miért küldené el tesztre egy olyan embernek, akiről azt feltételezi, hogy minden tapasztalatát a teljes valójában le fogja írni? Másrészt azt is feltételezem, hogy figyelemmel követik egy darabig azokat az oldalakat, amelyeknek a szerkesztőivel együtt kívánnak ilyen formában működni, és így valószínűleg az ízlésvilágukról is kapnak egy képet, ami alapján kiválogatják az elküldeni tervezett termékeket. A harmadik, legegyértelműbb szituáció pedig az, amikor még meg is kérdezik, van-e olyan termék, ami megtetszett és amit kedvünk lenne kipróbálni. Természetesen még így is akad, hogy egy termék nem üti meg a személyes mércét. Itt már csak a saját "gyakorlatomról" tudok nyilatkozni, ez pedig az, hogyha valamiről csak rosszat tudnék írni, akkor inkább egyáltalán nem írok, mivel attól, hogy nekem nem vált be valami, másnak még lehet a kedvence, úgyhogy nem akarom senki kedvét elvenni tőle. Jó példa erre a Max Factor Trió szemhéjfestéke, ami nekem nem jött be, ezért odaadtam 1-2 darabot anyukámnak és egy barátnőmnek, akik azóta is vígan használják és szeretik.

Viszont ahhoz, hogy többnyire pozitív hangvételű bejegyzéseket lehet olvasni, azt is hozzá kellene tenni (az unatkozó rágalmazóknak pedig észre kellene venni), hogy nem 100%-ban dicsérőek ezek. Általában pro és kontra olvashatjuk a terméktulajdonságokat. És meglepő vagy sem, de a cégek profitálhatnak is a negatív véleményből, főleg ha az valami objektív tulajdonsághoz kötődik (pl. csomagolás gyengesége) vagy ugyan szubjektív (pl nem tetszik az illata), de rendre mindenki megemlíti. Mégpedig úgy fordíthatják az ilyen kritikát hasznukra, hogy ezeknek megfelelően változtatásokat hajtanak végre az adott terméken. Ez nem csak a használatot teszi jobbá, de nekem például biztos, hogy jó hosszú időre be is lopnák magukat a szívembe, mert látnám, hogy tényleg érdekli őket a felhasználók véleménye.

Még egy rövid gondolatmenet arról, miért nem éri meg hazudni egy termékről:
- Először is, nekünk abból semmi előnyünk nem származik, hogy az egekig dicsérünk valamit, tök mindegy, hogy azt mi magunk vettük, vagy valakitől kaptuk.
- Szerintetek ki merné kockáztatni a jó hírnevét? Teljesen mindegy, mennyi a fogyasztói ára az adott terméknek, nem éri meg ilyesmit csinálni, mert ez kifejezetten egy olyan hazugság lenne, amit állati könnyű felfedni, elég csak kipróbálni másnak is a terméket. Vélemény különbözés természetesen előfordulhat, hiszen mind mások vagyunk és mások az igényeink, tehát attól, hogy valakinek bejött egy arckrém, ami neked nem, még nem hazudott az illető. Gondolom a barátnőjét sem vádolná meg ezzel senki hasonló esetben. Egy blogba rengeteg időt és energiát fektet az ember, és az is sok időbe telik, hogy olvasókat szerezzen, az meg pláne, hogy azok meg is bízzanak a véleményében. Ezeket az olvasókat pedig meg kell becsülni, aminek a legjobb kifejező eszköze az őszinteség.

Tehát mielőtt valaki még egyszer olyat szeretne nyilvános helyen írni, hogy a bloggerek hazudnak a kapott termékekről, az gondolja át előtte jó alaposan, hogy a hazugságból rövid és hosszútávon is CSAK hátrány származhat.

Néha lehet, hogy elkanyarodtam kicsit a lényegtől, de remélem mindenkinek átmegy, mit is akartam mondani. Talán még ha nem lett volna ez a kérdés, akkor is hasznos lenne ez a post, mert tényleg egyre több cég nyit felénk. Ó és remélem senki nem sértődik meg rajta, hogy többes számban írtam, nekem így volt egyértelmű.

33 megjegyzés:

Bunny írta...

Teljesen egyetértek veled, felháborodva olvastam amiket írtak a kérdéshez válaszként... Nem a lelkünket adjuk el, hanem a véleményünket kérik ezek a cégek, hogy ezáltal többet szerepeljen az ő termékük ingyen.. A bloggerek igen is nagy befolyásoló tényezők...

Edit írta...

Én is csak egyetérteni tudok, és elhiszem, hogy felháborított. Ez a hozzáállás, hogy nem is kérdeznek előtte sem Téged, sem másokat, ha tényleg ennyire foglalkoztatja ez a dolog őket, hanem gyártják az irigy , kicsinyes, rosszmájú elméleteket, hihetetlenül primitív és híja van minden intelligenciának.

gigi írta...

Én is elolvastam... az írásod minden egyes szavával egyetértek. És hatalmas butaságokat írnak! Az olcsó termékek között ugyanúgy lehet kifogástalan termékeket találni, mint a high end márkák között borzalmasat. A külföldi bloggerek pedig ugyanúgy bemutatnak drogériás márkákat, sőt kedvenceket is közülük, mint bármilyen más drágább terméket. Szerintem csupán az irigység beszél belőlük...

Fanni írta...

Akik ilyeneket írnak, csak irígykednek, mert ilyen az ember...ha a másiknak jó valami, akkor biztosan támadni fogja a többi. Turkálnak más pénztárcájában, ahelyett, hogy a saját dolgaikkal foglalkoznának. Bárki megteheti, hogy hasonló színvonalú blogot csináljon, és TALÁN kapjon tesztelésre termékeket, de mivel lusták ilyenre, egyszerűbb azt támadni, aki már elért valamit évek alatt.

Névtelen írta...

LOL! Mekkora pulyka lehet, aki ilyet ír! :D irigy kutya...:)

Lumena írta...

Ez felháborító... ha tényleg figyelmesen végigolvasnák a tesztelős posztokat észrevennék, hogy őszinte véleményeket láthatnak. És azt nem veszik észre, hogy a bloggerek véleményével ők is nyernek, mert nem vásárolnak zsákbamacskát? Az meg a másik, hogy a pár száz forintos termékek között is akad olyan jó, mint amilyenek a drágább társaik. Ahol az utánzást firtatják, arra meg nem is reagálok... utálom ezt a sajnáljuk le, mert magyar hozzáállást...

suzie írta...

Azt mondjuk pláne nem is értem mi jelentősége van a kapott termék fogyasztói árának :D Aki MACet kap, nem hazudik?

Naughty Alice írta...

Teljesen igazad van Zsuzsi, minden gondolatoddal egyetértek én is.
Azt viszont ne felejtsük el, hogy a legtöbb ember lusta gondolkodni. Ha nem lennének azok, akkor azt, amit Te leírtál, önállóan is képesek lennének végigvezetni magukban. Csak hát rögtön bántani és rágalmazni valakit számukra sokkal egyszerűbb, mint megmozgatni pár agytekervényt (vagy legalább utánanézni a dolognak). Sajnos.

citromhab írta...

Engem azért ekkora rosszindulat és irigység elszomorít. :( Főleg hogy ilyen ostobaságokkal vádaskodnak.

Naughty Alice írta...

Haha XD a termék árának (gondolom ők így gondolják) annyi köze lehet az értékeléshez, hogy az árral egyenes arányban nő a hazugság nagysága (ill a termék istenítése) Jajj. XDD

Zsófi írta...

hát ezek az ostoba kommentek jól felhúztak.:S főleg h a videósok a külföldieket akarják utánozni. bocsánat a szóhasználatért, de ez mekkora faszság már????? én nagyon is örülök neki, hogy nem csak angol videókat találni, főleg mert nem olyan jó az angolom, hogy mindent megértsek a külföldi videókból. és ezek az ostobák, akik ilyen buta módon irkálták a hülyeségeiket, megnézhetnék, hogy más termékekről miket írnak a bloggerek. szerintem mindenki márkától, ártól és mindentől függetlenül megírja, ha valami rossz vagy jó.

Apolka írta...

isteneeeeeem. komolyan, más már nem jut eszembe, mint hogy akik ilyeneket írnak, túl sok szabadidejük van, amiket így vezetnek le.
teljes mértékben egyetértek veled. az meg a másik, hogy lehet, most drogériás termékeket kapsz tesztelésre, de később meg professzionális márkákat!=)
ennyi erővel én is szánalmas lennék, mert Louis Vuitton táskát szeretnék, de a Mango darabot mutogatom?=D

Eszti www.makeuponabudget.hu írta...

ezeket nem kell felvenni,persze zavaró, hogy ezt olvasod, de sajnos az irigy emberekkel nem lehet mit kezdeni és ez mindenhol megjelenik. csak örülni lehet annak, hogy az emberek nagyobbik része nem rekedt meg ezen a szinten :)

eLlipszilon írta...

Istenem, hozom a baltát, mert hogy ilyen primitív, idióta emberek nem maradhatnak életben...

Névtelen írta...

Ilyen béna embereket... Csak irigyek.

Anna írta...

Szerintem elszomorító, hogy egyeseknek ilyenekre van ideje, ahelyett, hogy örülne, hogy több oldalon is olvashat teszteket és véleményeket termékekről, és valóban mindig pro és kont. van, nem pedig dicshimnusz. Másrészt mindenki más oldalról közelíti meg.
Másfelől, ha jobban megnézné a többi bejegyzést, akkor feltűnhetne neki az is, hogy ugyan azokat a termékeket többször is használják, akár alapozót, ami mutatja, hogy valóban elégedett vele a tesztelő. Nem csak egyszer vette elő.
Szóval szerintem csak így tovább, kár törődni az ilyenekkel!:)

samelike írta...

Ez elég szánalmas, én sajnálni tudom azokat akik nem tudnak örömöt találni a blogjaitokban. Az irigység tényleg tendencia lett már, a másik meg az, hogy nagyon bunkó húzásnak tartom, hogy neveket említ a "kérdésfeltevő". Másrészről én nagyon örülök a teszteknek nekem nagyon is számít mások véleménye; és jó látni olyan dolgokról is bejegyzéseket ami nekem csak álom. Színvonalasnak tartom a magyar blogokat, és nem tudom, hogy mért akarják összehasonlítani a külföldiekkel. Örülni kéne annak, hogy vannak olyan MAGYAR lányok akik fáradtságot és időt nem kímélve osztják meg őszinte tapasztalataikat!!!!!!! Hajrá csajok ;)

Viktória írta...

szerintem, aki ilyen hülyeségeket kérdez és ír, arra nem szabad figyelmet szentelni, valószínűleg nem az eszéért szeretik az emberek. Neked van egy remek blogod, nehogy már 1-2 ember miatt kiakadj. Szerintem posztot sem érdemeltek volna meg. Ne foglalkozz velük. :)

emy20 írta...

Én egyáltalán nem egyezek azokkal akik a rágalmazást írták, mert elolvastam nagyon sok blogbejegyzést termékekről, amiket direkt kiírtál hogy kaptad őket, és láttam hogy megírtad a pozitív és negatív oldalát is.szerintem te nagyon korrektül írsz termékekről. :) és nagyon hasznosak :)

Monday írta...

Gyakori kérdéseken olvastam rólad egyszer, hogy te vagy a legjobb. :)

Andika írta...

Örülök, hogy kiálltál magadért, és a többi bloggerért. Továbbra is számítunk őszinte és hozzáértő terméktesztjeidre. Tudom, hogy vannak olyan külföldi blogírók, akik nagyon jól járnak azzal, hogy hypolnak termékeket, szerintem nálunk ez nem jellemző.

Sziszi írta...

Suzie..:) Csak ne vedd magadra, kérlek, és SENKI más sem ezt... mert oltári baromság, és teljesen igazad van. :) Ezzel csak a saját szegénységi bizonyítványukat írják alá irigységből. :)

Lolly írta...

Szánalmasak az ilyen emberek... halvány gőzük nincsen arról, hogy mi folyik a mi kis 'blogvilágunkban', mik az íratlan szabályok ilyesmi, erre okoskodnak, mert ők jobban tudják... édes istenem komolyan már...
Köszi Suzie ezt a cikket egyébként, mert nagyon tanulságos :D!

suzie írta...

Jó olvasni, amiket írtok! <3

Niki | www.nizzka.com írta...

Mikor megláttam olyan jóízűt nevettem :D mennyire ráért hogy megkérdezze ezt a gyakorikérdések.hu-n :DD irigylem hogy egyeseknek ennyi szabadidejük van :)

insidecore írta...

Mind a post-tal, mind a hozzászólásokkal egyet értek.Az említett oldal lassan felér egy napisz@r.hu-val.
Én kifejezetten örülök, hogy olcsóbb termékekről is írtok, a mai világban nem mindenki teheti meg, hogy MAC termékeket használjon... Szóval ezért részemről hatalmas a respect!!
És ha szerintük vakolat sminket csináltok, akkor Ő miért nem mutatja meg magát??

Dorka írta...

úgy néz ki áprilisra ez a balhé jutott! kíváncsian várom májusban miért utálnak majd minket! :)))

Malkáv írta...

Ne foglalkozzatok velük, én nagyon örülök, hogy vagytok mert már nagyon sok dologban segítettetek! Kifejezetten szeretem a tesztes posztokat mert kaphatok egy képet arról, hogy nagyjából milyen lehet az a termék, s nem vagyok meglőve a drogériák pultjainál, hogy akkor mégis mit válasszak... Ha esetleg nekem nem válik be, az sem baj, legalább tudom, hogy onnanstól kezdve milyen irányba induljak el. Arról nem is beszélve, hogy egyes termékeket magamtól ki sem próbálnék. Ezt az effektust ahhoz tudnám hasonlítani amikor elkezdek nővérem sminkes kis zacsijában kutatni, s próbálgatni a dolgait. :))) Csak nem épp ilyen közvetlen. ;)
Elolvastam a gyakot, hát... Szánalmas. Tipikus magyar mentalitás. Valakinek jól megy, s akkor rögtön kezdjük el piszkálni. Csupán azért írnak ilyeneket mert irigyek, s szeretnétek ők is a Ti helyetekben lenni. Nyilván úgy gondolják, hogy egy-egy cég tejben vajban fürüszt titeket, s már a szobába sem tudtok lépni a különböző ajándékok garmadájától :))) Szarjátok le őket. Bosszantó, felháborító, de ez van. Hülye emberek voltak, vannak, lesznek. Nem lehet mit csinálni velük. Hülyékkel pedig nem érdemes, s felesleges is vitatkozni.

Megnyilatkoztam. :3

píc, lov, and faking rackendroll, aszondom. De azért puszcsiszercsilavcsi mindenkinek. ;)

Fanni írta...

Húúúú gondoltam hogy ide írok egy kommentt erre az egészre reagálva, de nem volt elég hely :D Úgyhogy itt elolvashatjátok ha érdekel valakit: http://makeupgodown.blogspot.com/2011/04/re-tisztazzunk-valamit.html

Petra írta...

tényleg nem szabad, hogy magatokra vegyétek az ilyen primitív megnyilvánulásokat!
persze jó, hogy tisztáztad a dolgot, hiszen egyes embereknek nehezen megy a gondolkodás és az ilyenek számára könnyebb irigykedni meg szitkozódni. és sajnos mindig lesznek ilyenek...
"hozzá kell szokni" és inkább leszarni, már bocsánat :]

sunbeam írta...

Nem olvastam még el az előttem hozzászólókat, de Zsuzsi egyrészt köszönjük ezt a bejegyzést, másrészt, nagyon higgadtan álltál ki az igazad mellett és értelmesen, ritka az ilyen! Remélem nem szegi kedved semmi, hiszen remek blogod van és nagyon sokan szeretnek.

Jana írta...

Nem a témához kapcsolódik ez a komment, de mivel a blogra még nem került fel az L.A. fotózás, muszáj itt kiadnom magamból, hogy egyszerűen gyönyörű voltál a fotózáson. :) Gratulálok. Én is indultam a nagykövet választáson, sajnos nem kerültem be, viszont az tuti, hogy neked ott a helyed. Hozzáteszem, nem mindenkinél volt hasonló a véleményem.. de hát ez is olyan, hogy kinek a pap... Lényeg a lényeg, hogy gratulálok, és csak így tovább. :)

suzie írta...

Köszi a hozzászólásokat, jó látni, hogy ti is így gondoljátok! Jana neked pedig köszönöm a dicséretet :)