2012. február 20., hétfő

L'Oreal Infallible ajakceruzák

Ellenzem a vásárlás napján írt terméktesztes bejegyzéseket, hiszen egy-két óra alatt korántsem lehet megismerkedni valaminek a tulajdonságaival. Most mégsem bírom ehhez tartani magam, de csak a ti érdeketekben, ugyanis nem szeretném, ha bárki lemaradna erről a kihagyhatatlan akcióról. A L'Oreal Infallible ajakceruzák a Rossmannban most 249 Ft-ért vásárolhatók meg. Kétszáznegyvenkilenc, értitek?! Azt hittem, rosszul látok, főleg hogy rengeteg volt még belőle. A tesztereket próbálgatva remek ceruzának tűntek, úgyhogy rögtön 5 darabra lecsaptam, mert ilyen ajánlatot nem tolnak minden délután az ember lányának az arcába.


A ceruzák közepesen puhák és nagyon szép, erős színük van. Már az üzletben feltűnt a tartósságuk, ugyanis akárhogy dörzsöltem a kezem, nem akartak lejönni, és itthon a szappan sem sokat segített rajtuk. (Nyugi, a sminklemosó azért elbánik vele.) A hazahozott árnyalaton kívül egy matt és egy fényes barna, egy furcsa lilás és egy fehér szín volt még kapható. A fehér volt az egyedüli, ami sajnos szinte egyáltalán nem fogott, pedig azt még szívesen megvettem volna. A ceruzák tekerősek, tehát nem kell hegyezni.


702 - Always Plum; 703 Fuchsia Fever; 708 - Always Toasted; 709 - Blush Obsession; 711 - Invincible Red

Az 5 ceruzából csak egy nem matt, a 709-es, de ezt a képen is láthatjátok.  Ritkán mondok ilyet, de ez az ajánlat tényleg kihagyhatatlan, ilyen remek ceruzák 250 Ft-ért! Fussatok, amíg még van belőlük! :)

8 megjegyzés:

Nóra írta...

múlt héten elsuhantam mellettük,mert épp siettem, de most a bejegyzésed hatására legalább háromért vissza fogok menni :D köszi! :)

Csipkelány írta...

Én már hetek óta látom kirakva őket, de annyira nem fogott meg egyik sem. Elég gyenge a színük szerintem. Én egy szép, igazán pirost sem találtam :S

suzie írta...

Ez gyenge? Ezek nagyon szépen pigmentáltak egyrészt, másrészt teszel fölé rúzst. Az ajakceruza nem a rúzs helyettesítője, hanem a kiegészítője. Segít tartósabbá tenni.

diamond írta...

hú a 708-ast és a 709-est meg kell vennem! :DD

Nina írta...

nálunk nincs :( nem vesz nekem valaki?:)

Flory írta...

Én még akkor vettem, mikor otthon voltam (december), de csak 1 színben volt, ahol vásároltam, sajnáltam is nagyon, mert kb én is ennyit vettem volna. :D

Adriana írta...

These colors are very pretty! I love them all :)

Névtelen írta...

Nekem annyi a problémám velük, hogy ezek kontúrceruzák, amit én speciel ritkán használok.