2012. március 8., csütörtök

Project Pretty - Jelentkezz!

UPDATE: 1. Változtattam egy kicsit a szabályokon, így minden körben lesz egy csapat zsűritag is, akik a sminkbloggerinák közül kerülnek majd ki. Ez azt jelenti, hogy a verseny kimenetelét nem csak a közönség véleménye fogja meghatározni, hanem szakavatott szemek is letehetik a voksukat egy-egy versenyző mellett.
2: Ha úgy érzitek, a telefonotok jó minőségű képeket csinál, akkor nem leszek semmi jónak az elrontója, küldjétek el, és meglátjuk :)

A Project Pretty egy hamarosan induló többfordulós sminkverseny, amiben 6 lány vesz részt. A lányok 5 héten keresztül mérik össze sminktudásukat egymással, ám a játékot hétről hétre mindig eggyel kevesebben játsszák. A közönség dönt a versenyben lévők sorsáról, akik szavazatukkal jelezhetik, hogy kiket szeretnének továbbjuttatni a következő fordulóba illetve a végső nyereményig, ami nem más, mint egy 25.000 Forint értékű Tesminked.hu ajándékcsomag.


A verseny menete

Minden hétre kiválasztok egy sminktémát vagy technikát, melyekhez megmutatok egy példa sminket, elmondom és bemutatom a legfontosabb tudnivalókat vele kapcsolatban, mire kell odafigyelni, hol vannak a hibalehetőségek. A sminket és az instrukciókat videóban fogom közzétenni minden héten. Az aktuális sminktéma a videó közzétételekor fog kiderülni.

A lányoknak ezután néhány napjuk lesz arra, hogy otthon gyakoroljanak, majd a meghatározott időpontig el kell küldeniük az általuk készített sminket emailben. A sminkek Facebookra, illetve hét összegző bejegyzésekben a blogra is felkerülnek. Minden héten ki fog esni az a versenyző, akinek az alkotása a legkevesebb szavazatot kapja.

A verseny díja

Természetesen aki megnyeri a versenyt, az számíthat díjra is, ami nem más, mint egy 25.000 Forint értékű sminkcsomag a Tesminked.hu jóvoltából. A csomagot személyre szabottan fogom összeállítani a nyertesnek, amibe természetesen neki is lesz beleszólása. :)

A jelentkezés feltételei
  1. Legyen egy magyarországi címed, ahova a nyereményt postázni lehet. 
  2. Legyen digitális fényképeződ vagy olyan telefonod, ami elég jó képeket csinál.
  3. A sminkeket magadon kell elkészíteni, tehát vállalnod kell az arcod.
Jelentkezni március 25. éjfélig lehet a livinpretty (kukac) gmail (pont) com címen.

Az emailnek a következőket kell tartalmaznia
  1. Hogy hívnak és hány éves vagy
  2. 5-10 mondat a sminkeléssel való kapcsolatodról (egyrészt érdekel, másrészt arra is kíváncsi vagyok, hogyan fogalmazol)
  3. Egy fotó egy általad készített sminkről saját magadon

33 megjegyzés:

mrija írta...

jaj de jó:) szeretem az ilyen "versenyeket", na nem mint résztvevő:)

Névtelen írta...

Amúgy erre bárki jelentkezhet akár van blogja, akár nem?

Másik kérdés pedig, hogy vadiúj sminket kell referenciaként elküldeni, vagy már meglévő, lefényképezett ergo "kész" sminket a jelentkezéshez?

Amúgy nagyon klassz ez a kis verseny, köszönjük :)

suzie írta...

A jelentkezésnek nincs más feltétele, mint amiket leírtam a postban.

Küldhetsz meglévő sminket, persze:)

Névtelen írta...

köszi :)

Psyszah írta...

Facebookos szavazás alapján megy az egész? Remélem nektek is lesz beleszólásotok, mert sokszor ilyenkor az nyer akinek a legtöbb az ismerőse stb. :) Biztosan szép sminkek fognak születni, kíváncsian várom. :)

suzie írta...

Az én beleszólásom az, hogy olyanok fognak részt venni a játékban, akik közül bárkinek szívesen odaadnám a nyereményt :)

suzie írta...

Az persze eszembe jutott, hogy ha mégis úgy alakulna, hogy ha van valaki a győztesen kívül, akinek nekem nagyon tetszettek a sminkjei, akkor azt külön megajándékozom :)

Névtelen írta...

Jaj, én meg már azt hittem a facebook kiírás alapján, hogy Te indulsz sminkversenyen és ahhoz keresel sminkelendő alanyokat! :D De ez se rossz.:)

Névtelen írta...

megint előnybe lesznek a bloggerinák mivel a követőik rá szavaznak. majd egyszer olyan is jó lenne ahol külön-külön játszana mindkét csapat :)

suzie írta...

1. Miből gondolod, hogy lesznek bloggerinák? Még nincs meg a mezőny :)

2. Lehet, hogy egy blog facebook oldalának van 600 követője, egy embernek pedig 800 lelkes ismerőse, úgyhogy ez nem jelent semmit

BBella írta...

ez tök jó ötlet :)

Fannalin írta...

a likeok fogják eldönteni, h ki nyer?

suzie írta...

Nem a likeok

Fannalin írta...

akkor jelentkezek :)

Mona írta...

Milyen sminket vársz el a jelentkezéshez inkább? Erősebb bulisat, vagy hordhatóbb nappalit esetleg valami teljesen elborult kreatív sminket? :)

suzie írta...

Nem kell elborultnak lennie, a nappali is jó ha látszik, hogy szépen van elkészítve, rád bízom, mit választasz :)

moncsiii írta...

Szia!
"Telefonos" képet akkor se tudsz elfogadni ha elég jó minőségű képet csinál a teló?

suzie írta...

Küldd el és meglátjuk :)

Mona írta...

Ok, köszi. A lehetőséget is! :))

BaAnNa írta...

Jaj ez nagyon jó! :-D mondjuk elég kezdő vagyok de lehet teszek egy próbát! :-)
Ez egy fantasztikus ötlet! :-D Nagyon szépen köszönjük!

suzie írta...

Egy próbát megér, vesztenivalód nincs, úgyhogy hajrá!:)

Adryenn írta...

Szia!
Sokan jelentkeztek már? :)
Én is gondolkozom rajta, hogy küldjek-e fotót :)
Csak 1 képet lehet küldeni, mert nem tudok választani :)

suzie írta...

Szia! Jelentkeztek páran, de azért nem több százan:)) Küldhetsz többet is!

Adryenn írta...

Szia!
Megkaptad a jelentkezésemet?

suzie írta...

Szia! Megkaptam! Majd a jelentkezések lezárása után fogok visszajelezni nektek, egyelőre nem válaszoltam senkinek

Névtelen írta...

Szia! Meddig lehet jelentkezni?

suzie írta...

Le van írva a bejegyzésben, el sem olvastad? márc 25

Névtelen írta...

Szia! Mikor lesz eredmény, hogy kiket választottál be?

suzie írta...

Egy-két hét

Mertyóó. írta...

Szia! :) azt szeretném megkérdezni, hogy akiket kiválasztottál az fb-re meg a blogra ki lesznek írva, vagy pedig e-mailben értesíted őket? :)

suzie írta...

Először emailben, aztán kint lesznek a blogon is

Névtelen írta...

Bocsi, hogy ilyen türelmetlen vagyok de a jövőhéten már meg lesz, hogy ki került be? Nagyon kíváncsi vagyok.

moncsiii írta...

Jajj én már tűkön ülök :P