Bizonyára minden lánynak, nőnek ismerős a hétköznapi, nagyobb méretű táskák hatalmas terében könyékig turkálás, a vadászat az apró, fél pár fülbevalóra, a magányosan kallódó kulcsra vagy éppen az életmentő ajakápolóra, amik egyébként is ide-oda csúszkálnak a türelmetlen harc közben, kibújva kereső ujjaink közül. Gyakran ismétlődő, jóformán mindennapos eset ez az én életemben, de nyugtassatok meg, hogy ti is hevesen bólogattok olvasás közben.
2012. június 30., szombat
2012. június 29., péntek
Gardróbom új lakói
Egészen rég volt már ruhamutogatós bejegyzés, pedig az utóbbi időben vettem néhány új darabot, amiket úgy döntöttem, ezúttal meg is mutatok nektek. :) Nagyon tetszenek mostanában a csipkés dolgok, a másik szerelem pedig az a fajta virágmintás anyag, ami olyan, mintha egy-egy festményrészlet lenne rajta. :) [példa] Emellett a pasztell színeket is imádom, noha nem halmozottan egy-egy outfiten belül, mert az szerintem olyan, mintha fagyigombóckáknak öltözött volna a viselője. A neonnal is megbarátkoztam, egyedül a kukásmellény árnyalatú zöldessárga nem nyerte el a szimpátiámat, de a neon barack és pink bármikor jöhet! Továbbra is imádom emellett a korallt, egyszerűen életre kelti az arcomat félholt állapotomban is.
2012. június 26., kedd
Kreatív Kedd - Summer
A fel-felbukkanó felhők ellenére szerencsére már kőkeményen benne vagyunk a nyárban. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én abszolút meleg párti vagyok, úgyhogy még a kánikulával sincs gondom. Inkább megsülök, mint megfagyok:)) A KK-s lányokkal a szép idő által megihletve a nyarat választottuk témaként, ami elég tág, így viszonylag szabad kezünk volt. Az én sminkemet, azt hiszem, a trópusi virágok színei ihlették. "Azt hiszem" - így utólag, ugyanis sminkelődés közben nem volt semmi konkrétum a fejecskémben, csak a színeket találtam ki előre.
Nektek melyik színek jellemzik leginkább a nyarat, ha sminkről van szó?
Nektek melyik színek jellemzik leginkább a nyarat, ha sminkről van szó?
Címkék:
Kreatív Kedd,
smink
2012. június 24., vasárnap
Inspiráló blogok
Formspringen érkezett a kérés, hogy mutassak néhány külföldi blogot, amikből inspirálódni lehet. Ebben a bejegyzésben összegyűjtöttem az aktuális kedvenceimet, melyek között akad, ami már blogos pályafutásom szinte legelejétől szerepel e listán, de vannak friss befutók is. Jó nézelődést, és ne habozzatok ti is megosztani a kedvenceiteket kommentben! :)
Miss Natty's Beauty Diary
Makeup and Macaroons
Candy Killer Makeup
Glitter Is My Crack
MouldyFruit
Dutchess Roz
Katie's Beauty Blog
Makeup By Alli
Bows and Curtseys
Maryam Maquillage
Bubblegarm
Special Koko
Diana Ionescu
Makeup By Cheryl
http://www.makeupbycherylh.com/
Kevésbé beauty:
After Style Comes Fashion
Buy now, Blog later
Miss Natty's Beauty Diary
Makeup and Macaroons
Candy Killer Makeup
Glitter Is My Crack
MouldyFruit
Dutchess Roz
Katie's Beauty Blog
Makeup By Alli
Bows and Curtseys
Maryam Maquillage
Bubblegarm
Special Koko
Diana Ionescu
Makeup By Cheryl
http://www.makeupbycherylh.com/
Kevésbé beauty:
After Style Comes Fashion
Divatblogok közül nem követek sokat, de ő azon kevesek közé tartozik, akinek szinte mindig átkattintok a bejegyzéseire az olvasómból
Buy now, Blog later
Ez a nő arról is írhatna oldalakon át, hogy hogyan nyitott ki egy babkonzervet, az biztos, hogy én azt is élvezettel olvasnám...:)
2012. június 21., csütörtök
L'Oreal Miss Candy kollekció
Biztosan egyikőtöket sem kerülte el az az információ, hogy Palvin Barbi lett a L'Oreal legújabb szépségnagykövete. Hihetetlen ez a kiscsaj, komolyan mondom. :) Rögtön piacra is került egy sminkkollekció, amit ő ihletett és aminek természetesen az arca is ő lett. Az egész nagyon cuki, nyári, fiatalos, bohókás, szóval az a jó ránézni kategória. De ismerkedjünk meg közelebbről a termékekkel.
2012. június 19., kedd
Kivégezve
Összegyűlt néhány üres doboz, elfogyasztottam pár kozmetikumot, így időszerűnek éreztem egy újabb bejegyzést ezekről. Az ilyen jellegű bejegyzéseket azért szeretem, mert biztosan tudod, hogy az írója nem tegnap használta először a terméket és próbál róla fél nap után mélyreható beszámolót produkálni. Nem. Itt volt az illetőnek több hete, akár hónapja arra, hogy megismerje a dobozok, tégelyek, flakonok tartalmát és annak tulajdonságait, hatásait.
2012. június 12., kedd
Kreatív Kedd - Neon
A neon a divat- és a szépségvilágban egyaránt hódít, bár tény, hogy jóval merészebbnek kell lenni, ha valaki az arcán szeretné viselni ezeket az árnyalatokat. Mivel neon szemeket már láthattatok tőlem régebben, úgy döntöttem, ezúttal a szám kapja a hangsúlyt, a szememet pedig natúr barnára festem hozzá. Az arcomat erősen kontúroztam és a highlighter sem maradhatott ki. :)
Ti hogy álltok a neonnal ruhák és sminkek terén?
Ti hogy álltok a neonnal ruhák és sminkek terén?
Kreatív Kedd - Neon
Címkék:
Kreatív Kedd,
smink
2012. június 10., vasárnap
Kedvenc pirosító - Milani Luminous
Mivel az utóbbi néhány sminkes bejegyzés mindegyikében megemlítésre került az a bizonyos kedvenc pirosító, időszerűnek láttam, hogy kapjon egy saját kis bejegyzést. A Milani Luminous egyszerűen fantasztikus. Az arany fényű rózsaszín azonnal feldobja az arcot és ragyogtatja, ahogy az a nagy könyvben meg van írva.
Milani Luminous pirosító
Címkék:
Vélemény
2012. június 8., péntek
Party Smink - Birthday
A szombati szülinapozásra csak az alapvető sminkcuccaimat vittem magammal, mint alapozó, kontúrozáshoz használt bronzosító, rúzs, illetve a kedvenc pirosítómat, amiről egyszerűen nem tudok lemondani az utóbbi időben. Szemhéjpúdert egyáltalán nem vittem, inkább bevetettem magam Timi palettái közé. :D A Naked-re esett a választásom, ami megmondom ősztinén, eddig egyáltalán nem érdekelt, most viszont annyira megtetszett így élőben, hogy már tervezgetem a beszerzését. :)
Smink - UD Naked Paletta
Címkék:
füstös szem,
party smink,
smink
2012. június 4., hétfő
YSL Rouge Volupté #11 Rose Culte
Szombaton este Timinél tartottunk egy csajbulit Mártival és Zsanival (neki sajnos nincs blogja), és mivel a szülinapom pont aznapra esett, így voltak olyan drágák a lányok, hogy készültek nekem meglepivel is:) Mint utóbb kiderült, Bogi közreműködésével kinyomozták Formspringen, hogy milyen tortát, sütit szeretek, így kaptam is egy puncstortát, és mellé még az említett sütikből is néhányat:) Őszintén szólva a kérdés kicsit gyanús volt, de kb 5 perc múlva már teljesen megfeledkeztem róla, úgyhogy igazi meglepetésként ért a dolog. Az pedig főleg, hogy még ajándékot is kaptam, méghozzá nem is akármilyet:)) Nagyon régóta szerettem volna már egy YSL rúzst, és a színválasztás is szuper, igazi vagány pink, annyira örültem neki!:)
YSL Rouge Volupté #11 Rose Culte
Címkék:
Vélemény
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)