2010. december 15., szerda

Edzés. Otthon. Ingyen.

Többen is érdeklődtetek Formspringen afelől, hogy edzés címszó alatt mit csinálok, úgyhogy úgy döntöttem, szánok neki egy bejegyzést. Számomra ez egy nagyon fontos dolog, pont annyira, mint a szépségápolás. Sőt azt hiszem én ezt a szépségápolási rutinom részének tekintem, de annál igazából sokkal több, mivel az egészséghez is szorosan kapcsolódik.

(Kép: Google)

Ha kíváncsiak vagytok rá, hogy hogyan tartom karban magam, katt a továbbra :)




Nagyon szerettem eljárni aerobic órákra, de sajnos úgy 1,5 évvel ezelőtt abba kellett hagynom, mert messze volt a suli, és csak este tudtam volna menni, akkor pedig rengetegen vannak, és én utálom, ha a kinyújtott lábam a másik ember szájában van. Úgyhogy kénytelen voltam olyan valami után nézni, amit itthon is tudok csinálni, de mégis hasonlóan hatékony, mint egy óra. Ez nem is volt nehéz dolog, mivel egy aerobic óra semmi extra eszközt nem igényel. Ha konditerembe jártam volna, az ugye már nehezebb ügy.

Egy külföldi fórumon olvastam a P90X nevű edzésprogramról, és nagyon szimpatikus lett, úgyhogy rögtön ráálltam a megszerzésére. Ez egy BeachBody team által összehozott program, amit Tony Horton prezentál nekünk. Valószínűleg ez a név senkinek nem mond semmit, én sem ismertem, de azt is mondhatjuk, hogy megkedveltem. :) A torrentről letölthető amazon.com-ról megrendelhető dvd csomag 10 edzés videót, egy bevezető videót, edzés- és diéta tervet tartalmaz. Én a diéta tervet meg sem néztem, mert nem a fogyás volt a célom, hanem az izmosodás, alakformálás. A 10 videó között találunk olyat, ami inkább az ugrálós, leizzadós, elsősorban zsírégető fajta és olyat is, ami inkább az izmokra koncentrál. Az edzésterv nagyjából úgy tevődik össze, hogy egy nap erősítés, egy nap ugra-bugra. Aki ezt a tervet követi, annak csak egyetlen pihenő napja lesz a héten, de ha nagyon lelkes, még aznapra is beiktathat egy edzést. A videók egyébként mind 1 órásak, kivéve a has, ami csak 15 perc, és kiegészítésnek szolgál a többi erősítő videóhoz.

Én eleinte követtem az edzéstervet, de őszintén szólva utálok ugrálni, úgyhogy hamar áttértem arra, hogy csak a lábra-fenékre, a karra-vállra és a hasra való videókat csináltam. Sajnos mostanra a hasat is elhagytam, jó lenne visszatérni rá. :) Amit jelenleg követek, az az, hogy egy nap láb-fenék, egy nap kar-váll, egy nap szünet és ismétlés. Nekem ez nagyon bevált, látom az eredményt, és ez a lehető legjobb motiváció arra, hogy legfáradtabb és leglustább pillanataimban is felálljak és csináljam. (De szuper motiváció még a Victoria's Secret divatbemutatókon készült fényképek, videók nézegetése is, na azok a csajok aztán rendesen ki vannak dolgozva).

A legjobb az egészben az, hogy szinte teljesen ingyenes az egész. Az órákra járás bérletvásárlással jár, ami úgy átlagosan 15 ezer Ft körül van egy hónapra. Itt viszont semmi költséged nincs, maximum egy sportcipő vásárlás, ha nem rendelkezel vele, valamint egy súlyzó vásárlás. Bevallom, én hosszú ideig ásványvizes üvegekkel helyettesítettem a súlyzót :)) Csak egy idő után már nagyon fájt tőle a kezem, úgyhogy beruháztam egy 2 kg-s súlyzó párra, de lassan veszek egy nehezebbet is, mert néhány mozdulatnál kevésnek érzem. Igazából az, hogy milyen súlyt használjunk, attól függ, mit akarunk elérni. Ha az izmok tömegét akarjuk növelni, akkor nagyobb súllyal kevesebb mozdulatokat kell tenni, ha szálkásítani szeretnénk, akkor kisebb súllyal több ismétlést csináljunk. Én, mint azt a 2kg-ból kitalálhattátok, az utóbbi verziót részesítem előnyben :)

Egy szó mint száz, a P90X nekem nagyon bevált, és meleg szívvel ajánlom minden elfoglalt, szégyenlős, ilyenre pénzt kiadni sajnáló (Stb), de mégis formálódni vágyó leányzónak.

Ami még szuper lenne, és hiányát érzem, az a futás. De eljárni vagy hajnalban vagy este tudnék, és hát egyik sem jó megoldás - pláne nem télen. Egy futópad isteni lenne, de nincs hova tenni. :( Ha valakinek van tapasztalata összecsukhatós futópaddal, azt örömmel venném, ha megosztaná!

Ti hogyan tartjátok formában magatokat?

22 megjegyzés:

Bogca írta...

Hú ez jónak tűnik. Egy kérdés. Az ugrálóshoz a padlón kb mennyi hely kell? Tudod mekkora a lakásom és nincs olyan sok hely nekiállni ugrálni, főleg ha felfelé is kell akkor meg bevágom a fejem :D

suzie írta...

húú már nagyon rég nem csináltam azokat, de szerintem olyan 2-3 négyzetméternél nem kellhet több

Timcsike írta...

ez nagyon jol hangzik, de azt hiszem mar irtad valahol, hogy ezt csinalod, es akkor is kedvet kaptam hozza, de most foleg :D megyek haza par napra, lesz idom csinalgatni..
osszecsukhato futopad? neztel mar valahol? biztos lehet kapni, sztem van ra igeny. amugy a futasnak jo alternativaja lehet az ugrokotelezes ami viszont csak egy ugralokotelet igenyel. (a lenyege ugyanaz, mozgasban vagy, megemelkedik a pulzusszamod)

Suzanne írta...

Én is rendszeresen edzem 2 naponta - edzések után mindig kell egy nap pihenő. Legalábbis megerőltetőbb edzések után. Az izmoknak is kell pihenés - Van olyan edzés forma aminél 12 kg súlyzóval edzek. És szép lassan emelem fel a súlyokat. Hasonló edzésformákat csinálok mint a testépítők -kitörés, koponyaroppantó stb - amit sokan félre értenek mivel egyből azokra gondolnak akik verseny szerűen űzik csak hogy ők sokkal keményebb, intenzívebb edzést tartanak. Nem beszélve arról hogy azok a nők akik brutálisan izmosak azok már szteroidokat használnak. Egy nő sose lesz nagyon izmos. Egyébként a diéta része általában csupán annyiból áll hogy több fehérjét visz be az ember a szervezetébe mivel abból lesz az izom. Illetve inkább edzés után van csak szénhidrát mivel edzések után nem zsírként hasznosítja a szervezet. Aerobik inkább erőnlétet fejleszt, a súlyzós edzések pedig izmokat. :)

suzie írta...

Timi: tudom, hogy létezik, csak azt nem, hogy milyen. sokkal gagyibb-e, mint a nem összecsukhatók. Ugrálni utálok, mint ahogy írtam is, egy futógépen tudnék kocogni meg gyalogolni, ez az, amire inkább vágyom :)

Suzanne: én azért nem tartok pihenőt, mert más testrészekre edzek. Én amúgy nem is szeretem, mikor valaki azzal jön, hogy fél a súlyzózástól (még a pár kilósoktól is), nehogy vastagodjon :D
Aerobic alatt amúgy szintén nem az ugrálósakat értettem, hanem inkább az alakformáló tornát. Bár régen sokat jártam step aerobicra, de csomószor hányingerem lett közben, úgyhogy utána már csak a tornára jártam :(

Zsofika írta...

wantfitness.blogspot.com

Brazilian Butt Lift

ez csodát tesz. de a többi videó is jó az oldalon. :)

Suzanne írta...

Jaja. Ismerős. Pár srác havertól is megkaptam hogy jajj mi lesz így velem hogy fogok kinézni:DD Pedig mikor neki álltam olyan karom volt mint a pálcika, most már legalább kinézek valahogy:)

sunbeam írta...

Spinracing <3

Fanni írta...

Én régen karatéztam...konkrétan kockás volt a hasam, mostmár nem...de nem baj...most viszont heti 1-2szer táncolok...jól átmozgat, lefáraszt, és imádom:D igaz, mivel nincs olyan gyilkolós 2 órás erőnléti, mint a táborban,(babát vár a tánctanár, és lazábbak az edzések) nem izmosodok, de nekem így is nagyon jó.
Februártól kell majd találnom valamit, mert akkor lesz vége a táncnak a baba miatt, és nem szeretnék ellustulni...a salsa aerobic jól hangzik...de még az is lehet, h az aerobic részét hanyagolom, és folytatom a salsát...el kéne már érni a haladó szintet...

Zsuzsi írta...

Beachbody tornák a legjobbak!!!

Babus írta...

Én sajna az elmúlt hónapokban nem csináltam kb semmit, se időm, se erőm nem volt, de most vissza akarok állni a heti minimum 2-re. Ez a P90X is szimpatikus, de gondolom heti 2-vel nem sokat érnék.
Amúgy Norbi kick box aerobicot meg Rubint Réka Add önmagad 1-et szoktam csinálni itthon.

Rita írta...

Én "táncos" edzésprogramokat szeretek csinálni, most a kedvenc a Zumba, de én edzőterembe is lejárok mert jó a közeg. Ott is zumba/bilar meg kondi. Ezek mellett meg kettlebell, na az is tök jó, mindenkinek ajánlom :)

Bogca írta...

Mi a rosseb az a zumba? mindenhol azt látom :D tudom a google a barátom de ha már itt szóba jött :D

Rita írta...

Bogica: végülis dance aerobic új válfaja, ami a dél/észak-amerikai táncokat dolgozza fel. Most nagyon felkapták, régen amúgy hasonló volt a nike dance, lehet azt ismered :)

Tamara írta...

Zsofika: köszi a linket, már régóta keresek egy olyan programot, mint az egyik balettos edzés, amit ott találtam, most csináltam végig és szuper!

Szandi írta...

Hot iron és Rubint Réka. Nálam a legütősebb párosítás

léna írta...

Jónak tűnik bár félő,hogy két nap múlva abba hagynám..:S:Dde azért szívesen kipróbálnám;) egyébként magyar nyelvű?

suzie írta...

nem magyar, de nem kell hozzá nagy angol tudás :)

kiki love írta...

Köszi a tippet kedvet kaptam hozzá,csak nehezen veszem rá magam. Ezért nézegetek olyan képeket,amiken szép alakú lányok vannak :D Nekem amúgy van futópadom,de talán 3-4x ha használtam. Szerintem nem érdemes megvenni. A szalagja ami folyton félrecsúszik és beakad.Pedig nem volt olcsó... Nem tudom így elmagyarázni,de a lényeg,hogy 3 éve kint áll a garázsban...:D

Uffie írta...

Szia! Azt szeretném kérdezni, hogy a P90X-t honnian töltötted le? Mert én megtaláltam, le is töltöttem, de a minősége katasztrofális, nem látni, mit csinálnak benne :( Köszi előre is!
U.I.: Nagyon tetszik a blogod !! :)

suzie írta...

Szia! Torrentről, de linket nem tudok adni sajnos, nagyon rég volt már ez. Szerintem írd be google-be hogy P90X torrent, jobb ötletem nincs.

Egy csepp lélek-irónia írta...

Itt le lehet tölteni: thepiratebay.org/torrent/5949862/P90X.Xtreme.Workout.Series.COMPLETE_PACK.DVDrip.Xvid(no_RARs)