2014. május 12., hétfő

A nagy micellás víz teszt

Az utóbbi időben négy micellás vizet próbáltam ki. Arra voltam kíváncsi, van-e különbség az egyes márkák között, számít-e az ár e termék esetében. A tesztben résztvett a L'Oreal 3in1, a Bioderma, a La Roche Posay és a Garnier micellás arclemosója, vagyis két alacsonyabb és két közepes árkategóriájú termék. Kattintsatok a továbbra az összehasonlításért!:)


Micellás víz összehasonlító teszt


Az rendben van, hogy szinte szó szerint a csapból is micellás víz folyik, de tulajdonképpen mi is az? A franciáktól eredő micellás vizek lemosást nem igénylő, micellákat tartalmazó, bőrkímélő arctisztítók. Aktív részecskéik a vattakorongon megtapadva vigyázállásban várják, hogy a bőrről összeszedhessék a sminket és az olajakat, zsírokat. Mivel egy-egy részecske csak meghatározott mennyiséget tud felvenni, valószínű, hogy nem lesz elég egyetlen vattakorong használata, különösen, ha erős sminket viselsz vagy egyszerűen csak a zsíros bőrtípusba tartozol.
Ha érdekel a kémiai oldala a témának, ITT olvashatsz róla bővebben angolul.

A különböző márkákat ugyanolyan körülmények között vetettem be: kellett lemosniuk alapozót, sima és vízálló szempillaspirált, illetve reggeli sminktelen arcot. Nézzük, hogyan teljesítettek!


L'Oreal Sublime Soft 3in1 Micellás arclemosó víz
Nem szoktam sokat foglalkozni a csomagolással egészen addig, amíg a használatban nem okoz kényelmetlenséget. A nagy, négyszögletű flakon nem igazán esik kézre, és azt sem tudtam rendesen kontrollálni, hogy mennyi ömlik belőle a vattakorongra. Általában teljesen eláztatta az egészet, ami hosszú távon elég nagy pazarláshoz vezet.
Az alapozó maradéktalan lemosásához 4-5 vattakorongot használtam el (és azok mindkét oldalát). A sima spirállal döcögősen, de azért elbánik, a vízállóban nem tesz nagy kárt. Az arcbőröm egy kicsit húzódott utána, nem volt komfortérzetem, amíg nem került rá arckrém.
Ár: 1500 Ft/ 200ml

Bioderma Sensibio H2O Micellás víz érzékeny bőrre
A 250ml-s kiszerelés flakonja tökéletesen kézre áll, és az adagolás is megfelelő: olyan, mintha nagy cseppek jönnének belőle, nem ömlik, mint a L'Oreal. Teljes kontrollom van felette, hogy mennyi kerül a vattára.
Az alapozóhoz itt is szükség volt 4 vattakorongra, a sima spirált valamivel könnyebben távolította el, mint a L'Oreal terméke, de a vízállóba neki is beletört a bicskája. Műszempillát is próbáltam vele leszedni, de a ragasztó nagyjából kiröhögte a kísérletet. Nem éreztem az arcbőr húzódását akkor sem, ha nem használtam rögtön krémet utána.
Ár: 3900 Ft/250 ml

La Roche-Posay Fiziológiás micellás arctiztító
Hosszúkás, henger alakú flakonban kapjuk a 200ml folyadékot. Ez volt az egyedüli, aminél egy gyengécske illatot fel véltem fedezni, de az is alig érezhető. Én szeretek finom illatú dolgokat magamra kenni, úgyhogy kifejezetten örültem neki. "Fiziológiás" jelzőt is kapott a csomagoláson a LRP vize, jelentsen ez bármit is.
A szempillaspirált, nem nagy különbséggel, de talán ő szedte le a legkönnyebben.
A 4 közül a kedvencem lenne, ha merném hosszútávon használni, ugyani az én bőröm a LRP termékeit sajnosnem bírja.
Ár: 3000 Ft/200 ml

Garnier Micellás víz
Az üveg a Biodermához hasonlóan henger alakú, amiben örök élet és egy napra elég 400 ml-nyi víz található. Nem éppen utazásbarát kiszerelés. Ez tetszett nekem a legkevésbé. Teljesítményben nem igazán különbözik a többitől, a L'Oreallal egy szinten említeném, viszont egy kicsit még annál is jobban volt jelent a száraz, húzódó érzés a használata után.
Ár: 1700 Ft/400ml

Összességében túl sok különbséget azért nem lehet felfedezni, de mégis kellemesebb érzést keltettek a bőrömön a Bioderma és La Roche-Posay termékei - de nem annyival kellemesebbet, amekkora az árkülönbség. Szerintem egy sima olajmentes smink/arclemosót egyáltalán nem szükséges ezekre lecserélni, szóval ha előbbi kategóriában van, ami bevált, akkor felesleges ezekre költened. Könnyed, nyári arcfrissítőként említve inkább tudom őket elképzelni, mint arctisztítóként, az pedig szinte felháborít, hogy sok helyen a lustaságot hangsúlyozva próbálják eladni a terméket. NE akard fél perccel megrövidíteni az esti arcápolási rutinodat azzal, hogy nem mosod le rendesen az arcod.
Azért hozzá kell tenni, hogy az én bőröm inkább tartozik a zsírosabb típusok közé, ezeket a termékeket pedig elősorban a száraz és kifejezetten érzékeny bőrűeknek fejlesztették, akiknek gyakran a sima vízzel való arclemosás is kínzó érzés.

13 megjegyzés:

Lily írta...

Meglepődtem- eddig minden blogon agyondicsérték ezeket a vizeket, pedig 4-5 vattakorong az sok. A vízálló spirált meg ezek szerint le se szedi. Ennél még egy sima törlőkendő is többet tud majdnem- és nem kerül ennyibe.
Köszi a tesztet,eddig gondolkodtam, hogy vegyek-e, de szerintem nem fogok :)

Unknown írta...

Ne haragudj,de ez a poszt így kicsit fura...ezeket nem egy teljes arcápolási procedúra helyettesítőjeként adják el!Ezek arctisztìtó "tonikok"!Èrzékenyebb bőrre valók és nem erős sminklemosásra+műszempillára!Aki ettől az 1 termektől használatától várja el a nagy arctisztítást,az valamit nem jól tud!

Személy szerint nagyon rég használom a biodermas verziót es nagyon szeretem,egyszerű sminket kiválóan leszedi,nem szárad ki tőle a bőröm és nem csíp!
Hozzáteszem sokaknál hallottam allergiás reakciókról pl. nivea-nál..

Unknown írta...

Ne haragudj,de ez a poszt így kicsit fura...ezeket nem egy teljes arcápolási procedúra helyettesítőjeként adják el!Ezek arctisztìtó "tonikok"!Èrzékenyebb bőrre valók és nem erős sminklemosásra+műszempillára!Aki ettől az 1 termektől használatától várja el a nagy arctisztítást,az valamit nem jól tud!

Személy szerint nagyon rég használom a biodermas verziót es nagyon szeretem,egyszerű sminket kiválóan leszedi,nem szárad ki tőle a bőröm és nem csíp!
Hozzáteszem sokaknál hallottam allergiás reakciókról pl. nivea-nál..

Katie írta...

Ez fura, Nekem a Bioderma mindent leszed, a spiráltól elkezdve az alapozóig, és még soha nem volt szükségem ehhez 4 vattakorongra...:S

suzie írta...

@Petra: Én ezt sehol nem írtam, hogy a teljes arcápolást kiváltja, arctisztítóként említettem a postban.
Úgy hirdetik őket, hogy eltávolítják a sminket és a szennyeződéseket, ezért teszteltem eszerint.

Anna írta...

A Bioderma-t még csak kozmetikus használta rajtam, így nem igazán tudok vele kapcsolatban nyilatkozni, talán csak annyit, hogy nála mindent leszedett egy vattakoronggal.

A L'Oréal-t is szerettem, habár a spirált nem szedte le teljesen, még úgy sem, hogy előtte sminklemosót használtam. Egy picit szárította is a bőrömet, de ebbe azt is belekalkuláltam, hogy tél volt.

Most a Garnier-t használom és teljesen elégedett vagyok vele. Mindent leszed, ami a sminklemosó és arcmosás után még fent marad és nem szárítja a bőrömet sem, nem hagy ragacsos érzést. Nekem nem kell még egy korong sem ehhez, általában felezni szoktam.

suzie írta...

@Moon Angel: nem akarok szőrszálhasogató lenni, de szerintem ha csak egy korongot használ, azzal nem lehet eldönteni, hogy mindent leszedett-e. Lehet, hogy látszólag tiszta a bőröd, de attól még a következő 2-3 korongot is elszínezné. Én akkor látom, hogy tiszta, ha teljesen fehér marad a korong.

Egyébként milyen érdekes, én pont fordítva használom, mint te. Leszedem vele a sminket, és utána jön az arclemosó, tonik, hidratáló.

Unknown írta...

Én a Garniert használom és szintén elégedett vagyok vele. Maximum 2 vattakorongot használok el, már 1 hónapja használom minden nap és szinte semmi nem fogyott belőle -látszólag. :)

Zsofi írta...

Nekem a Garnier és a LRP van meg, de egyiket sem használom sminklemosásra mert nekem is min. 4 vattakorongra lenen szükségem csak az alapozóhoz!
Én ezeket reggel, vagy sminklemosás után használom, ha úgy érzem, hogy még nem tiszta a bőröm, vagy sminkelés előtt.

tunus írta...

Nekem a garnier van meg, és nem vagyok vele elégedett. A sima spirált még döcögősen lemossa, de a vízállót egyáltalán nem.. Arclemosóként is gyengén teljesít nálam.

Kovács Kata írta...

2 korong leszedi az egész (könnyű) sminket, a szempillát is, csak ne kezdd el vadul dörzsölni, hanem 10-10 mp-ig hagyd rajta a szemeden az átitatott korongot. Nekem így a műszempillát is leszedi. Bár az, hogy kinek hány korong kell, az valószínűleg attól függ mennyi sminket használsz. Én nem cserélném le a Biodernát semmi pénzért. Sokkal jobb mint eddig bármi, amit használtam.

djkaty írta...

Nekem durvább sminknél is elég szokott lenni 2-3 vattakorong, persze tusnál már más a helyzet, de olyankor a fentebb említett áztatásos módszer segít. A Bioderma és a Vichy volt csak nálam problémamentes, a többi vagy csíp, vagy fura ragacsos érzetet hagy a körmön.

dorottyazsofia írta...

Akkor megnyugodtam, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek nem jött be a Bioderma. Pedig nagyon vártam, mert rengeteg blogon és videón ajnározták, hogy na aztán ez tényleg mindent leszed pikk-pakk. Nem működött jobban, mint a max. 1000 Ft-os Garnier szőlőkivonatos sminklemosó (bár sztem azt már kivonták a forgalomból, Kálvinon szépségdiszkontban vettem anno), ami még csak nem is hiper-szuper micellás újtechnológiás akármi. Nekem is, egy teljesen egyszerű sminkhez (alapozó, púder, korrektor, nem vízálló spirál, pici szemfesték, nagyon minimális szemcerka) több korongnyit el kellett használnom, mert néha csak mázgálta.
Ráadásul amikor épp elfogyott itthon a sminklemosó, akkor arckrém / hajkondicionáló / babapopsitörlő kendő is működött, sőt volt, amelyik jobban, mint a Bioderma. Én legközelebb sztem krém / tej állagút veszek, csak egy borzalmas Soliteint termék miatt azt hittem, a sminklemosó tejeket nem nekem találták ki... de most rájöttem, hogy valószínűleg csak az az egy termék volt rossz.