2010. július 11., vasárnap

Első fizu = Első MAC!

Bizonyára feltűnt nektek, hogy sosem szerepelt az egyes sminkek alatti terméklistában MAC, valamint vélemények, tesztek sem kerültek még fel az ő termékeikről (oké, kivéve a Melon pigmentet, de az egy sample volt csak). Régebben elhatároztam, hogy amíg nincs saját fizetésem, addig nem fogok MAC-et vásárolni. És azt kell mondjam, ezt sikerült is betartani, amire nagyon büszke vagyok. Nem mondom, hogy néha nem volt nehéz, de sikerült. A héten pedig megkaptam az első fizumat, amiből egy kicsit mindenképp el akartam költeni a MAC-ben. :) Már régóta gondolkodtam, hogy mi lenne a tökéletes első termék tőlük, és a Mineralize Skinfinish (MSF) mellett döntöttem. Eleinte a Soft & Gentle highlightert akartam, de most az In The Groove kollekcióval ismételten kapható Petticoat kiütötte őt a lista legelejéről. Hatalmas mázlim volt, ebből a rózsaszín gyönyörűségből csütörtökön már csak az egyik MAC üzletben volt egyetlen egy darab, úgyhogy rögtön félre is tetettem. A Happy Together-nek is nagyon nehéz ellenállni, még jó, hogy az már elfogyott. :D (Bár azt az infót kaptam, hogy kapnak még belőle, de ezt úgy tekintem, mintha nem hallottam volna.)

You have probably noticed that my product lists and reviews lack of MAC products. That is because I decided quite long ago that I'm not going to buy a single MAC product until I have my own salary. I am very proud to say that I was able to stick to this rule, which wasn't that easy sometimes. This week, however, I received my first payment, woohoo!! I've been thinking about what the perfect first MAC product would be for a long time, and I definitely wanted a Mineralize Skinfinish (MSF). I was going to get Soft&Gentle, but when I saw that Petticoat is repromoted with the new collection, In the Groove, I went with that instead. I'm such a lucky gal, we only have 3 MAC stores (well, 1 store and 2 counters) in Hungary and only one of them had one left. I literally got the country's last one haha! Happy Together is also a gorgeous blush, thank God it was already sold out lol. 


Több képért és színmintákért katt a továbbra!

More pics and swatches after the jump.





Hát nem gyönyörű? Odavagyok érte. Kicsit olyan egyébként szerintem, mintha egy bolygó felülete lenne. :)

Csodaszép fényes rózsaszín. Attól függően, hogy az ecsettel mennyire érinted a sötétebb "ereket", kaphatsz világosabb vagy erőteljesebb rózsaszín arcocskát. Elég természetes a szín, szép fényt ad, imádom.

Such a beautiful rosey pink blush. Depending on how much you swirl your brush in the darker veins, you can get lighter or darker cheeks. The colour is natural, it gives a really pretty shine to the face, I love it!


Nektek mi volt az első MAC terméketek? Vagy mit terveztek elsőnek?

24 megjegyzés:

Lillus írta...

na ez az, amit én szerintem soha nem engedhetek meg magamnak:D ha tehetném, akkor alapozót vennék
nagyon szép színe van amúgy...de neked is milyen szép a bőröd?!

suzie írta...

hát azért közel sem tökéletes sajnos.. de egyébként én ilyen itthon készített maszkot szoktam rátenni 2-3 naponta, az nagyon sokat segít.

Unknown írta...

én is az első fizumat várom :D és onnantól kezdve elkezdem begyűhjteni a pigmenteket és a rúzsokat :))

Maggie írta...

nekem a tus volt a legelső, egy ecsettel hozzá:) a tus mániám beteljesedése volt az a nap:))) mondjuk én az ösztöndíjamat fordítottam erre a célra:DD most én is várom a fizetésemet, és tuti megyek körbenézni:P

nagyon szép egyébként ez a szín:)

Lumena írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Lumena írta...

Nekem is egy bolygó jutott róla eszembe. :) Gyönyörű színe van és nagyon jól áll!
Azt hiszem zselés tust vennék elsőnek, ha tehetném. Na majd egyszer. :)

Rita írta...

Nálam is ez a terv :D, ha meg lesz az első fizu irány a MAC -> zseléstus, ecsetek, pigmentek..ááá..szerintem az egész fizumat oda viszem majd elsőre :D:D

Maggie: ez az még egy tusmániás :D nálam is az az alapsmink :D milyen ecsetet vettél?? :D 266? <3

Maggie írta...

Rita: 208ast:) és imádom:)lassan féléve van meg a a tussal együtt és a tus úgyérzem kifogyhatatlan:D

suzie írta...

Fú én MAC pigmentből nem hiszem, hogy fogok venni full size-ot, iszonyú sok van benne, szerintem a felét sem fogyasztanám el soha :) Meg amúgy is jobban szeretem a préselt állagú szemhéjfestékeket. Mondjuk a pigmenteket is meg lehet préselni otthon, de ha ennyit fizetek, nem kell mellé a plusz macera :D

suzie írta...

Ja egyébként én még a Fix+-szal szemezek, arról van valakinek tapasztalata? Sok helyen istenítik, de sokan meg azt mondják, hogy kb csak víz :) Viszont annak nincsenek egyáltalán olcsóbb megfelelői (legalábbis nem sokkal olcsóbb, és itthon szerintem egyáltalán semmilyen nincs).

Babus írta...

nagyon szép:)

Blushbaby86 írta...

szia!
nagyon szép ez az MSF! nekem egy tavalyi kollekcióból van egy, "perfect topping" nevű azt is nagyon szeretem, csak vigyázni kell vele, mert pórushangsúlyozó... de amúgy isteni cucc, annyira finoman őrölt, valami fantasztikus. nekem is ez volt az első MAC cuccom, szintén saját fizuból. :D

fix plus helyett sokan ajánlják Vichy vagy LRP, Avene sprays kiszerelésű termálvíz spray-ket, főleg kevert vagy zsíros bőrűeknek lehet kedvezőbb, a fix plusban elég sok hidratáló anyag van, ami inkább a száraz vagy normál bőrnek lehet jó.

amúgy tényleg nagyon szép a bőröd! és ez a rózsás árnyalat kifejezetten jól áll. :)

a házi készítésű maszkról írhatnál egy posztot, ha van kedved. :)

Rita írta...

Suzie: ha a Fix+ fixáló -amire tippelek. akkor az ó utcában van többféle, egész jó árakon nézd: http://sminkbolt.hu/category.php?bid=2280

Maggie: megnéztem 208at gyönyörű, én most száraztusozok amúgy ezt is nagyon kedvelem és kiválló árban van :)

barbi írta...

fú nagyon szép színe van :)
és tényleg olyan, mint egy bolygó ^^

nekem egyébként három mac szemhéjfestékem van, mondjuk nem üzletben vettem, hanem ismerősöm foglalkozik sminkcuccokkal, de eredeti, nem csak rá van írva (ezt abból sejtem, hogy iszonyat tartósak, intenzívek, szóval amit a mactól el lehet várni)

suzie írta...

A Perfect Topping MSF is gyönyörű <3 Nem akarok rászokni amúgy ezekre a limitált kollekciókra, nem akarok beleesni a MAC marketing csapdájába :D
A maszkról tervezek írni, be is tettem a "Hamarosan..."-hoz, el ne felejtsem :)


Rita köszi a linket, majd áttanulmányozom holnap :)

katjes írta...

mennyire dragak ezek a mac termekek?

suzie írta...

A MSF 7000 körül van, rúzs 4500, a többit nem tudom sajnos.

B. írta...

szemhéjpúder meg 4100. legalábbis mikor vettem életem első MAc-jét .. igaz azóta többet nem :) De én is úgy voltam vele,hogy kell egy :)

suzie írta...

Én nem azért vettem, hogy legyen egy MAC-em:) Azért hanyatt esve nem vagyok tőlük:)

Suzy írta...

Ez gyönyörű és jól áll!
Én nem emlékszem, mi volt az első, de valószínűleg szemhélypúderek :)

B. írta...

jó,de Te is megleszel továbbra is nélkülük :)

suzie írta...

Óh sajnos tervezek még pár dolgot :D Csak nem akartam egyelőre többet venni, mert alig 2 hét és megyek külföldre, úgyhogy az ottani nagynagy zsákmányvadászatra van most gyűjtés :D Ez viszont limitált volt ugye, úgyhogy sürgetett :))

Bogca írta...

Magdi az én első MAC-em is tus volt ecsettel. :D Mármint a tégelyes fekete zselé, imádom, és tudom is használni :DDD

Frances írta...

Olyan gyönyörű! Szép a bőrödön is, de csak úgy nézegetni sem utolsó. :) Kár, hogy limitált kiadás...