2010. október 18., hétfő

Kívánságműsor van! :)

Akik követnek Twitteren, azok már tudhatják, hogy hamarosan sor kerül az első videóra. Szuperizgatott vagyok! :) Úgy gondoltam, szavazásra bocsátom, hogy mi legyen az első videómban, mert olyat szeretnék csinálni, amit szívesen néztek. Öt különböző sminket dobtam össze a szavazás kedvéért.
Tudom, a képek kicsik (és a kivitelezés sem 100%-os), ez azért van, mert csak arra szolgálnak, hogy legyen egy elképzelésetek arról, hogy mégis milyen sminkről is van szó.

1. Fekete füstös szem egy kis extrával
Ezt találtam ki olvasói kérésre a fekete bőrdzsekihez - fekete füstös szem, amit feldob a mozgó szemhéj közepére felvitt pigment (ami amúgy sokkal intenzívebb és feltűnőbb, mint ahogy itt látszik).


2. Kék és lila smink
Talán elsőre kicsit túl merész a színkombináció, pedig higgyétek el, akár egy hétköznap délutáni programra is simán hordható. Imádtam magamon ezt a világoskéket, pedig nem vagyok nagy kékes:)

3. Egyszerűen elkészíthető 'cut crease' feketével és pinkkel
Aki most ismerkedik a "cut crease" stílusú sminkkel, annak megkönnyítheti a dolgát, ha ezzel a technikával kezdi a gyakorlást. 

4. Nyárias hangulatú smink
Nekem nagyon jó kedvem lett ettől a sárga-pink-lila sminktől, kicsit visszahozta a nyári hangulatomat :) Itt egyébként bemutatnám, hogy hogyan készíthetünk matt szemhéjpúderből fényeset.


5. Drámai barna füstös szem
A belső szemzugba felvitt fehértől kifelé folyamatosan sötétedik, egészen feketébe átmegy.


Melyiket szeretnétek elsőként látni?

Egyébként itt megírhatjátok azt is, ha régebbi sminkjeim közül szeretnétek valamelyiknek megnézni az elkészítését, vagy ha van elképzelésetek, kívánságotok egy általatok megálmodott sminkről, amit szívesen látnátok általam kivitelezve :)

35 megjegyzés:

Babus írta...

Első.
De a második is nagyon tetszik:)

Rita írta...

Hármas!! (Esetleg kettes) De jó, hogy te is fogsz videózni, alig várum, juhééé :D

barbi írta...

első háromból bármelyik ^^ marha jól néznek ki...
bár az utolsó kettő is nagyon tetszik:)

Tekla Kocsis írta...

elsőőő!

Tweet írta...

Első! De a harmadik és az utolsó is nagyon tetszik.

h_emily írta...

http://livinpretty.blogspot.com/2010/10/extrem-smink.html

Ha engem kérdezel, csakis ezt választanám!! :) Sok sikert!

Emma

Anna írta...

1es vagy 5ös;)

Lumena írta...

A harmadikra nagyon kíváncsi vagyok! :) Amúgy nehéz volt választani. :)

Névtelen írta...

Elsőt.;)

Adri írta...

az elsőt :) de mindegyik tetszik

Suzanne írta...

Egyetértek Emmával. Az extrém sminket kéne..az valami brutálisan jó volt:)

Blushbaby86 írta...

barna füstös ♥

Eszti www.makeuponabudget.hu írta...

barna füstös vagy cut crease :P

suzie írta...

Meg lesz csinálva az extrém smink mindenképp, ne aggódjatok:) csak azt már akkor szeretném, ha csináltam 1-2 másik videót, és kicsit hozzászoktam a dologhoz

Márti ~ Wish írta...

A hármasra szavazok :)

Szandi írta...

A bőrdzsekis sminket kérjük először! :D Tökre örülök, nagyon kíváncsi vagyok Rád! :)

Sasha írta...

Szia ! Nekem, a 4,-es és a 1-es nagyon tetszik! :D Meg majd jólenne, egyszer egy netes rendeléses videó is, mert szeretnék rendelni nyx cuccokat, de nem tudom h kell. :D

Köszi!
Sasha

K171 írta...

Szia! Újként egyből szavaznék is: 1. vagy 5.! Egyébként meg kiugrok a bőrömből, hogy Te is készítesz ezentúl videót, nagyon nagyon tetszik ahogy sminkelsz és tőled tanulom hogyan kell kilépni a szemceruzza+ spiral kettős bűvköréből! :)))
Üdv: Klári

m. írta...

Kék és lila smink nagyon tetszik , persze a tbbi is nagyon jó:) várom már nagyon a videót!

Unknown írta...

ööö nem tudom...kezdjük az elsővel, és aztán vegyük sorra a többit LOL

Meli írta...

khm, lehet hülye kérdés, de hova teszed fel ? :D youtube-ra?

Meli írta...

oh, és 1. ! :)

Zsófi írta...

hú hát ilyen sorrendben jó is lesz:D igazából mindegyikre kíváncsi lennék nagyon. legjobban a 2.on akadt meg a szemem:)

suzie írta...

Meli: igen, youtube-ra:)

Loriel írta...

Harmas :)

Zsuzska írta...

1-es, vagy 3-mas!

Szívesen megnézném még a piros szájas sminket, az egyszerű, de szexi füstös szemet:) és a korall sminket is!

Meli írta...

Rendben, várom nagyon, kíváncsi vagyok már! :))

Tímea írta...

3.
Es az "extrem smink" elkesziteset szivesen megneznem! (a smink mellett engem a hangod fog erdekelni ;D)

Bogca írta...

élőben jó hangja van, kíváncsi vagyok mennyit torzít az h felvételről nézzük :)
már én is nagyon várom amúgy :)))

Letta írta...

én mindegyiket szívesen megnézném:D:Đ
de talán a 2.-at elöször:Đ

Maggie írta...

mindegy melyik, kíváncsi vagyok milyen lesz:D

Tímea írta...

Ez lehet h csak engem erdekel, de nem birom ki, meg kell kerdezenem, h ezeket a sminkeket egymas utan csinaltad es ujra es ujra lemostad, es rasminkeltel? :$

suzie írta...

Lemostam igen, szóval nem "rásminkeltem" :) Kivéve az 5.-et, mert az 1 nappal korábbi.
(De fájt is a szemem ennyi lemosás után)

Tímea írta...

Ugy ertem h rasminkeltel miutan lemostad:D
Epp arra akartam kilyukadni h fajhatott a szemed. Nekem a nap legrosszabb resze a sminklemosas, utalom leszedni. (bar most talaltam egy nagyon jo es kimeletes lemosot,azzal kellemesebb:))
Amugy az is erdekes volna, ha mar igy felhoztad a rasminkelest, h egy olyan sminket mutatnal be videon, hogy mondjuk egy nappali sminkbol hogy csinaljunk estit. :) (csak mert irtad h irhatunk otleteket is..)

suzie írta...

Én szeretem a lemosómat, meg könnyen leszedi a sminket, de azért így egymás után többször mégsem a legkellemesebb, nem is hiszem, hogy egyhamar megismétlem ezt, csak a szavazás kedvéért csináltam. :)

Oké, megjegyezgetem ezeket az ötleteket :) Annyi minden van az én fejemben is, bárcsak egész nap ezzel foglalkozhatnék, kár, hogy akkor nem lenne miből sminkeket vennem haha :D