2010. október 3., vasárnap

MAC & Disney - Venomous Villains kollekció - szerzemények és gondolatok

Igaz már pénteken megvoltak a kis dolgaim a kollekcióból, de csak tegnap kaptam kézhez őket. Sajnos én nem tudtam volna délelőtt eljutni egyik üzletbe sem, viszont drága barátom volt olyan rendes, hogy elment nekem nyitásra értük. <3 Ami utólag nagyon is jó ötletnek bizonyult, ugyanis mikorra én odamentem, már az egyik termék el is fogyott. Ebből a kollekcióból két dologgal voltam úgy, hogy azokról látatlanban tudom, hogy kellenek, elég képet láttam róluk, és mindegyiken imádtam őket. A többivel kapcsolatban azt gondoltam, hogy azért megnézem élőben, ha elfogyott hát elfogyott, nem érdekeltek annyira. Próbálok egy rövidke áttekintést is adni nektek most a kollekcióról, bár nyilván nem próbáltam végig mindent, ki is néztek volna érte azt hiszem.:))


Több kép, színminták és vélemények a tovább után.




Strange Potion lipglass

Ez a szájfény közepesen sötét barackos-narancsos-rózsaszínes korall színű. Igazából világosabbnak hittem és kevésbé narancsosnak, de így is nagyon tetszik. A fedőhatása nagyon jó, erősen pigmentált. Fincsi, enyhén vaniliás illata van, tényleg nagyon enyhe, egyáltalán nem zavaró vagy tolakodó. Az állaga minimálisan ragadós, amit még szintén nem találok zavarónak. Enyhén csillámos és gyönyörű szép gyöngyház fénye van. A szájfények ára egyébként 4900 Ft.


Toxic Tale lipstick

Ezt sokkal kevésbé pirosnak és sokkal inkább narancssárgásnak hittem képek alapján. Először, mikor feltettem, nem is tetszett magamon annyira, de ma újra kipróbáltam, és már mindjárt jobbnak láttam. :) Talán csak szokatlan volt tegnap így elsőre. Nagyon élénk, szinte neon színű ez a rúzs, biztos, hogy az emberek meg fognak bámulni, ha ebben kilépsz az utcára, úgyhogy félénkebb lányoknak nem ajánlanám. A fedőhatása 100%-os már egy húzással is. Jó megoldás lehet annak, akinek túl erős és élénk a színe, hogy az ujjbegyével finoman az ajkaira ütögeti a színt, majd egy natúrabb színű szájfénnyel átmegy rajta. Szerintem én is gyakran fogom így viselni.
A rúzsok ára 5100 Ft.

Néhány gondolat más termékekről a kollekcióból...

A kívánságlistámon szerepelt a My Dark Magic mineralize szemhéjpúder duó is, de minél több színmintás képet láttam róla, annál kevésbé éreztem, hogy megéri. Azután megnéztem élőben és valóban csalódás volt, szárazon a pink és a lila fele között alig volt különbség, a pigmentáltsága szegényes volt a sötét alapszínnek is. Egyetértek azzal, aki azt mondta, hogy totál Essence Twilight kollekciós szemhéjpúder szerű. Csak az úgy 5500 Ft-tal olcsóbb volt. :) A másik duo, a She Who Dares viszont érdekes módon mérföldekkel jobb volt, ennek sokkal intenzívebbek voltak a színei szárazon is, és a zöld és kék is erősebb volt benne. Ugyanakkor nagyon könnyen lemásolhatónak tartom a színeket egy fekete alappal, és rajta ilyesmi zöld vagy kék színű szemhéjpúderrel/pigmenttel, úgyhogy nekem ez sem érte meg a 6500 forintot.

A körömlakkok gyönyörűek, ha rendszeresen festeném a körmöm, biztosan nem tudtam volna megállni, hogy ne vegyem meg az egyiket. Viszont úgy tűnik, több olcsó márka (például Orly) is hasonló, sőt akár hajszál pontosan ugyanilyen színű lakkokkal jön ki szépen sorra, tehát nem árt végig gondolni, és előbb körülnézni az interneten és a boltokban.

Ami nagyon tetszett, az a Push the Edge pigment, gyönyörű intenzív lila. Komolyan mondom, ezen még gondolkodom is, hogy megvegyem-e vagy ne... Bár egy teljes tégelyt sosem használnék el, úgyhogy egyedül azt hiszem nem venném meg, de esetleg várok olyan jelentkezőket, akik feleznének, harmadolnának! :D (Najó, ne jelentkezzetek, most egy darabig nem akarok a MAC-ben költeni egy forintot sem!:D) A pigmentek ára egyébként 5200 Ft.

A pirosítók / beauty powderek nem hoztak lázba, ami tetszett, olyan színem már van más pirosítókból. Kivételt képez ez alól a Bite of an Apple, de túl élénk, neon színnek tűnt, úgyhogy passzoltam.

Egyébként ne keseredjen el az se, akinek nem sikerült beszereznie a hőn áhított darabokat a kollekcióból, ugyanis a sikeresebb limitált darabok nagyon gyakran újra és újra felbukkannak későbbi kollekciókban. 

A pénteki MAC zsákmány részét képezte az itt látható 2 terméken kívül még a Viva Glam Cyndi szájfény is, aminek külön postot fogok szánni, mesélve benne kicsit az egész Viva Glam kampány hátteréről, mert azt gondolom, hasznos és jó téma. :)

Ti mit gondoltok erről a kollekcióról? Ütős, elmegy, abszolút kihagyható?

14 megjegyzés:

Maggie írta...

uh de nagyon kíváncsi vagyok a toxic tale-re rajtad..tökre nem tudom elképzelni:$ meg igazán a cyndit se:D mindenképp csinálj képet majd!

Lillus írta...

Azt kell mondjam, hogy engem a MAC termékek árai mindig elriasztanak és nem tartom őket reálisnak. Ahogy te is írtad, az Orly lakkok között szinte egy az egyben ugyanazokat a színeket találjuk, csupán fele annyi pénzért:D És ugyanez elmondható a többi termékről is: mindegyiknek van egy hasonló (majdnem ugyanolyan), de sokkal olcsóbb alternatívája másik márkából.
Nekem általában a pirosítók és alapozók tetszenek, de most ez a Disney vonal annyira nem jön be. Őszintén szólva én sokkal többet vártam.

suzie írta...

Magdi: jönnek velük sminkek majd

Lilla: alapvetően teljesen osztom a véleményed.. Vannak egyedi termékei a MAC-nek, de vannak, amik sok más márkánál megtalálhatók. Bár gyakran az a másik márka még drágább, mint a MAC. Még gyakrabban pedig az a másik márka számunkra nem beszerezhető.

Suzy írta...

A toxic tale-t még én is csak ujjbeggyel mertem használni, máson meg egyszerűen olyan mint egy erős barack, rajtam meg durva neon :D

És a barátod téényleg a nap hőse! :DD

suzie írta...

Igen, rajtam is durva színe van:D Még az is eszembe jutott, hogy úgy is lehet finomítani rajta, ha egy bőrszínű rúzst ütöget az ember ujjbeggyel erre. :)

Hát az tuti :D Mondta sajnos, hogy ebből nem csinálunk rendszert:D

Suzy írta...

Oktondik ezek -.-
Az én barátom is akkor kezdte megérteni, amikor az egyik tetováló festék kirukkolt egy zombi kollekcióval :DDD Na azt az én sminkcuccaimhoz hasonlította. A disneyre meg csak annyit mondott: "ennyi?"

suzie írta...

Összebeszéltek?:DD Az enyém ugyanezt mondta :D Felhívtam, hogy sikerült-e megvenni, erre "ezekért kellett eljönnöm?!" De aztán a rúzs tökre tetszett neki :)

Eszti www.makeuponabudget.hu írta...

Én a legjobban azon lepődtem meg amikor egyszer magától meglepett egy rúzzsal+tussal..szegényke, el tudom képzelni ahogy a sminkes polc előtt kétségbeesett fejjel nézelődik :D

Suzy írta...

Ő is próbálkozott már ilyesmivel, de nem mert/akart nézelődni egy boltban sem, inkább az internet... aminek a vége egy fake mac paletta lett, de nagyon édes hogy így próbálkoznak,és nem is rossz a paletta :)

De akkor sem fogják soha megérteni :)))

Danka írta...

" Egyetértek azzal, aki azt mondta, hogy totál Essence Twilight kollekciós szemhéjpúder szerű. Csak az úgy 5500 Ft-tal olcsóbb volt. :) "

Kérdés mit értünk "szerűnek". Nekem van már mindkettő. AZ essences hatalmas csalódás, kb a használhatatlan kategória. A MAC My Dark Magic-e viszont egy álom .
Ebből a kollekcióból amúgy én is csak két dolgot vettem .

suzie írta...

Daniella: én azt értem ez alatt, hogy szerintem mind a kettő rossz volt. Az essence is szegényesen pigmentált alapszínű volt enyhe csillámlással. A MDM ugyanez volt, mikor az üzletben kipróbáltam. De tény, hogy a vizes ecsettel való használat mérföldeket javít rajta, de számomra nem elfogadható egy 6500 Ft-os szemhéjpúdertől, hogy csak vizesen tudjam használni. De ez csak jó, ha a tiéd nem ilyen!

Danka írta...

Nekem alapon simán is jó :-) Szemcseppel/vízzel még nem is próbáltam. Tény ,hogy nem olcsó de én ilyet már rég kerestem és most megleltem... meg különben is hónapokat kibírtam mac nélkül, ez már járt nekem :))
Amúgy teljesen egyetértek Veled, attól még ,hogy valami limált kiadás nem kell észnélkül mindent felvásárolni. Ilyenkor meg kell kell kérdezni magunktól, nincs még ezer ilyenünk otthon ? :)hahahha

bettynova írta...

Mivel én körömlakk mániás vagyok vettem körömlakkot (Bad Fairy) és mivel erős költekezés visszafogásban vagyok, így semmi mást. :-)
Az Innocence, Beware! rúzs nagyon tetszett, de van otthon egy nagyon hasonlóm, szóval azt is "megúsztam" :-) Azért egy kcsit fájt érte a szívem..

Lillus írta...

Én barátom jövő héten megy turnéra és a célállomások között Párizs is szerepel :'( Hüpp hüpp,de sajnos nem lesz ideje nekem vásárolni, pedig hosszú a lista...