2011. október 26., szerda

Alakformálás 3. - Diéta alatt is lehet jókat enni!

Kérdeztetek páran formspringen azzal kapcsolatban, hogy miket lehet enni így diéta idején. A szigorú, bűnözésmentes étrendemet még csak harmadik hete követem, de már jó ideje próbáltam odafigyelni arra, hogy mit eszem. Három hét nem sok, de megmondom őszintén, már van néhány dolog, amit kezdek állatira megunni, pont ezért igyekszem a lehető változatosabban elkészíteni még ugyanazokat a kajákat is.


Először is szögezzük le, hogy a diéta iszonyú fontos. A saját bőrömön tapasztaltam, hogy eljárhatok én edzeni heti több alkalommal, de alig lesz valami látszata, ha az étkezésre nem figyelek oda. És ugyanezt láttam a többi csajon is, akikkel együtt jártam anno aerobicra. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ha edzettünk egy órát, akkor mi már mindent megtettünk azért, hogy elérjük életünk legjobb formáját, és ha ezt a héten még kétszer megismételjük, akkor 2 hónap múlva bombanőként szürcsölhetjük a koktélokat a barátnőkkel. Ha ez ilyen egyszerű lenne, nem lennének túlsúlyos emberek, és mindenki baromi jól nézne ki. Aki fogyni és/vagy formálódni akar, annak muszáj tartania magát egy tiszta és következetes diétához. És a diéta alatt nem kell drasztikus fogyókúrát érteni, a legjobb, ha életmódot váltunk. Mert mi értelme leadni nagy nehézségek árán, kitartással és önfegyelemmel 10 kilót, ha utána ezt a mekiben ünnepeljük meg? Aztán minden megy tovább, mint korábban..
Ha sok egészségtelen, hízlaló ételt eszel, akkor bizony nagyon nehéz dolgod lesz. Ilyen esetben szerintem nem biztos, hogy célra vezető, ha rögtön fejest ugrasz és mindet egyszerre vonod meg magadtól. Kezdd kis lépésekben. Például ha szoktál üdítőt inni, akkor először az étrended hagyd békén, csak szoktasd át magad a mentes vízre. És szépen mindig menj tovább egy-egy lépést.


Mielőtt írnék pár tippet a fogyni vágyók által ehető fogásokra, fontosnak tartom mondani néhány szót az ételek elkészítéséről.
  • Az előző postban már említettem, hogy amit serpenyőben sütök, azt csakis ezzel a teflonspray-vel teszem. Nincs zsírtartalma, és kellemes vajas ízű, sós és édes ételekhez egyaránt jó. 
  • Ha tepsiben sütök húst, akkor olíva olajat öntök alá. 
  • A legjobb gondolom, ha párolóedényben készíted, mert akkor csak víz kell hozzá. Nekem is van egy ilyen emeletes szerkezetem, de sosem érzek túl nagy kedvet összevadászni a darabjait.
  • Lehet természetesen grillezni is, pont most tervezek beszerezni egy lakásban használható, összecsukhatós grillsütőt
  • Ha salátát készítesz, öntetként olíva olajat vagy lenmagolajat használj, esetleg balzsamecettel. Az egyéb "dresszingek" felejtősek. 
 Csinálhatsz napi 300 hasprést, attól önmagában soha nem lesz szép lapos, feszes hasad!
Az eredményeid 70-80%-át a konyhában alapozod meg.




    Mire figyelj bevásárlásnál
    • Amiből lehet, válassz zsírszegény fajtát. Amiből nem lehet, azt hagyd meg másnak.
    • Vegyél sok zöldséget, és próbáld nagy részüket nyersen (például salátaként) fogyasztani
    • A gyümölcsök se maradjanak ki, de a magas cukortartalmúakat (banán, szőlő) csak mértékkel
    • Mindent felejts el, ami fehér lisztet és cukrot tartalmaz. A barna kenyér nem egyenlő a teljes kiőrlésűvel, gyakran barna cukorral színezik, így még akár rosszabb, mint a fehér. Mindig olvasd el az összetevők listáját, és ha búzaliszt van benne, ne vedd meg! Tényleg fontos elolvasni, mert gyakran amire ráírják, hogy teljes kiőrlésű, kb fele-fele arányban tartalmaz t.k. lisztet és simát. Én egyszerűbbnek tartom, hogy megveszek egy csomag teljes kiőrlésű Wasa-t, ez mindössze 3 összetevőből áll: teljes kiőrlésű rozsliszt, sovány tejpor (5%), só. Kettő-három bőven elég belőle, és felbontás után sokáig eláll.
    • Felvágottakból csakis sonka, lehetőleg pulykamell vagy csirkemell, de fontosabb a hústartalom. Minél magasabb, annál jobb - értelemszerűen. 90% feletti hústartalmút igyekezzetek venni.
    • Innivalóként csakis (mentes) víz, ízesítetlen tea, esetleg néha cukormentes energiaital, ha a kidőlés szélén állsz.
    • Édességből ne nagyon erőltessük a diabetikusat sem, ugyanannyi kalóriát tartalmaznak, mint a sima változatuk, a különbség többnyire mindössze annyi, hogy asztali cukor (szacharóz) helyett gyümölcscukor (fruktóz) van bennük, ami ugyanolyan rossz!
    • Ha már mindenképp édességre vágysz, akkor meg merem kockáztatni, hogy egy magas kakaótartalmú (80% körüli) étcsokiból napi 1, max 2 kocka még nem a világ vége. Kérdés ugye, hogy meg tudsz-e állni annyinál. Én az étcsokit nem szeretem, de tudom magamról, hogy ha megeszem egy kocka tejcsokit, sokkal jobban fogom kívánni, mintha nem is ettem volna, és lehet, ki sem bírom, hogy ne egyek többet belőle. Szóval nálam a "csak egy kicsi" elve nem működik, és szerintem nem vagyok egyedül. 
    • A legjobb mégis, ha egyáltalán nem tartasz otthon "rossz" kaját. Ha egészséges alapanyagokkal van tele a hűtőd, azokat fogod enni.
    • Ketchup, majonéz - ilyeneket sajnos nem lehet enni, tele vannak cukorral.
    • Rizsből barnát válassz
    • Az édesítő nem kimondottan egészséges, de ha édes ízekre vágysz, akkor azt csak ettől kaphatod meg. A cukor esetében nem jó sem a barna, sem a nád, sem semmilyen. Ja, a méz sem. Ha parázol a mesterséges édesítőktől, vegyél steviát (sztívia), ez 100% természetes.

    Reggeli


    A reggeli a kedvencem, mert ez az az étkezés, ahol tudok édes ételeket enni. Ez csak rám igaz, mert tejfehérje allergiás vagyok, mások szerencsésebb helyzetben vannak. Ötletek:
    - 3 tojásfehérje összekeverve fél pohár natúr zabpehellyel, bele édesítő, és plusz ízesítésként mehet kókuszreszelék vagy fahéj, esetleg apróra tört magvak. Ezt beleöntöd egy serpenyőbe, és alacsony lángon megsütöd először az egyik felét, majd átfordítod, mint egy palacsintát. Az eredeti recept egyébként dupla adagot ír, de nekem bőven elég ennyi.
    - Egy pohár natúr joghurt (zsírszegény), bele szintén fél pohár zabpehely vagy natúr müzli, édesítő (ha már undorodom a tojástól)
    - Zsírszegény túró - ezt meg lehet csinálni édesre édesítővel, és lehet bele rakni bármilyen gyümölcsöt, vagy sósan akár kőrözött szerűen elkészíteni/ízesíteni, vaj és tejföl nélkül
    - Csirke- vagy pulykamell sonka, teljes kiőrlésű (nem "barna"!!) kenyér, abonett vagy wasa, zöldség
    - Tojásrántotta - itt figyeljünk arra, hogy sárgája az ne nagyon menjen bele. Ha egy sincs, akkor olyan ehetetlen lesz, hogy napokra megundorodsz a tojás gondolatától is (tapasztalat). Én úgy szoktam, hogy egy teljes tojás és két vagy három fehérje, teszek bele sonkát meg zöldsége(ke)t, és eszem mellé paradicsomot
    - Fehérje turmix zabbal - elvileg ez a legjobb választás, mert ébredés után a lehető leggyorsabban szüksége van a testnek a fehérjére, de én nem hiszem, hogy meg tudnék inni egy nap több turmixot is, és akkor már inkább edzés után iszom. 


    "Nasi" (uzsonna, tízórai)
    - Zsírszegény túró simán jöhet
    - Gyümölcs (tízóraira még bármi mehet, uzsira a banánt, szőlőt és társait már hagyjuk békén)
    - Magok (inkább tízóraira)
    - Fehérje szelet - ez tökéletes például olyan esetekre, ha útközben vagy, és nincs lehetőséged úgy nagyon kajálni
    - Uzsonnára lehet enni az ebédből egy kisebb adaggal
    - Saláta
    - Zsírszegény joghurt

    Ebéd
    Mindenképp legyen benne sovány hús - csirkemell, pulykamell vagy tengeri hal. Nem túl sok a választási lehetőség a húsokat illetően (nekem pláne, aki nem szereti a halat), úgyhogy a legjobb barátod biztosan a fűszeres pult lesz a közértben... Szinte minden bevásárlás alkalmával veszek valamilyen fűszerkeveréket, hogy változatosabb íze legyen annak az átkozott csirkemellnek, és ez végülis egész jól beválik. Köretnek mehet hozzá saláta, párolt zöldségek, barna rizs. Lehet csinálni például wrapet, csak tortilla tészta helyett salátába göngyölöd a cuccot. Darált, sovány pulykahúsból készíthetünk hamburger puffancsot, és zöldségekkel megehetjük, vagy aki úgy érzi, belefér, egyen hozzá egy fél, teljes kiőrlésű zsemlét is.
    Én köretként általában brokkolit szoktam enni, karfiolt, ceruzababot vagy zöldségkeverékeket (persze a mexikói a kedvencem, ami a kukorica miatt felejtős kéne, hogy legyen). Néha csinálok barna rizst, akkor paradicsomot eszem még mellé.

    Vacsora
    Ez a legjobb, ha csak fehérjét tartalmaz. Ha este edzel, mint általában én is, akkor tök jól kijön, hogy utána megiszol egy fehérje turmixot, és azzal kiváltod a vacsorát is. Persze ha nem edzel, akkor is tökéletes estére a fehérje turmix, ilyen esetben lassú felszívódásút válassz. Ja és fehérje turmix néven nehogy beszabaduljon valaki a dm-be és ilyen turbó diéta és egyéb korcs cuccot vegyen, múltkor megnéztem a címkéjét, és több benne a szénhidrát, mint a fehérje! Egy rendes fehérje turmix kb. 20-25 g fehérjét és kb 2-4g szénhidrátot tartalmaz. Ez a shake 14 g fehérjét és 15 g szénhidrátot, aminek a nagy része cukor.
    Én most igyekszem csak akkor inni a turmixot, amikor edzek, így van, hogy vacsira csirkemellet eszem egy kevés nyers vagy párolt zöldséggel, vagy salátát, esetleg túrót, joghurtot (zsírszegényt ofkorsz). 


    Az adagokat illetően nem nagyon tudok tanácsot adni, ha nagyon precízen szeretnél diétázni, számítsd ki, hogy mik a szükségleteid. Én edzek és nem szeretnék izmot veszteni, sőt pont növelni, úgyhogy arra próbálok figyelni, hogy meglegyen a napi kb 1,7g fehérje/testsúlykg.
    Ha valaki hasonló paraméterekkel rendelkezik és segít neki, akkor leírom, hogy ebédre 15 dkg húst szoktam, ha barna rizs van mellé, abból 10 dkg-t, zöldségből csak a mexikói köretet szoktam lemérni, ebből 20 dkg-t. Vacsi adagok attól függnek, hogy az egész napot nézve hogy jött ki a fehérje bevitelem, és ehhez igazítom az adagot.

    100g csirkemellben kb 25-30g fehérje van, fél doboz túróban kb 11g, 100g light mozzarellában 11g, egy adag fehérjeturmixban általában 20-25g, tojásfehérje 3,5g, az általam fogyasztott sonka 100g-jában 24. 



    Ami még kényes dolog, az az, ha máshol kell enned. Én azt javaslom, hogy nagyszülőknél, akiket havonta egyszer vagy még ritkábban látsz, ne kezdd el kiverni a balhét, hogy te márpedig nem eszed meg, amit főztek. Ennyi időnként egy "cheat-meal" abszolút belefér, sütit azért ha lehet kerüld, de legalábbis ne egyél egy kóstolónál többet. Ha viszont olyan helyre megyek, ahova gyakrabban járok, és akik valamennyire meg is tudják érteni, hogy mi folyik itt nálam, mint például anyukám, akkor simán viszek műanyag dobozban kaját, és azt eszem. Ha bevásárló központban vagy más helyeken kell gyorséttermekben ennünk, akkor jó megoldás a török kajáldákat választani, és ott például csirkenyársat vagy grillezett csirkemellet kérni saláta körettel (öntet, feta sajt és egyéb finomságok nélkülit), de ezek más helyeken is jó választások. 


    Recept ötletek:
    (csak linkelek, mert így is iszonyat hosszú lett a bejegyzés)

    - Csípős cukkinis csirkemell
    - Nyelvhal citrommal és bazsalikommal
    - Rakott pulykamell (tejszín lehet kevesebb és light, trappista helyett light mozzarella)
    - Fajita
    - Szuper receptek két napra Nicole Moneer Guerrero fitness modelltől
    - Eat Clean Diet receptek
    - http://fitnesscook.wordpress.com/
    - Húsmentes receptek nem csak vegáknak
    - Receptek fehérje porhoz
    - Caithleen Heffernan fitness modell receptjei

    Ezek remek bizonyítékok, hogy a diétának nem kell unalmasnak és egyhangúnak lenni! 


    Remélem segítenek nektek ezek az ötletek, tippek. :)

    19 megjegyzés:

    hótündérkirálylány írta...

    nagyon hasznos post! teljesen igazad van a mozgás még egyáltalán nem elég, a táplálkozáson van a lényeg! én ha nagyon rákívánok az édességre készítek egy bögre fahéjas tejet, forró tej, édesítő, pár csepp vaníliaaroma és fahéj. ez garantáltan elveszi a kedvet a további édesség utáni vágytól. nyáron a hideg változat; tej, alma, fahéj, édesítő, vanília turmixolva. a hatás ugyanaz.

    Bella írta...

    Nagyon hasznos post! Még több ilyen bejegyzést :)

    Alexa írta...

    Fura, mert eddig meg csak arról lehetett hallani, hogy ha diétázol az nem elég és a mozgás sokkal fontosabb. Én nem szeretem ezeket a fogyókúrás csodamódszereket, szerintem nagyjából mindenki tudja, hogy mire hogyan reagál a teste.
    Én kb. 17 évesen úgy fogytam le 10 kilót, hogy mindenből csak fele annyit ettem, mint előtte és rendszeresen tornáztam.

    Egyébként tényleg hasznos poszt (végre finom, de nem hízlaló kaják:D), mert jó tippeket lehet belőle olvasni, én is most kezdtem neki újra a rendszeres tornának és próbálok egészségesebben étkezni. Csak sajnos egyetem mellett elég nehéz a rendszeresség..:S

    suzie írta...

    Hol lehetett eddig csak arról hallani, hogy elég a mozgás? Ezzel a témával foglalkozó oldalakon biztosan nem, a női magazinoknak pedig ugye már rég nem hiszünk semmiben (pasim nagyon jól mondta egyszer - miért akarná egy szerkesztőségnyi nő, hogy a többi nő jól nézzen ki?!).
    Abban az esetben persze tényleg fogyni fogsz, ha marad az étrend és beiktatod a sportot, mert több kalória fog elhasználódni, mint előtte. De sokkal látványosabb és szebb! eredmények érhetők el, ha nem egy szemetesként etetjük a testünket, hanem megválogatjuk, mit kap. Szerintem ez egy abszolút tartható dolog hosszútávon is, pont ez a jó benne, és néha beleférnek a csalós étkezések is.

    Egyetem, fősuli mellett amúgy tényleg nehéz, szerintem az egész életünk ebben az időszakban a legrendszertelenebb az össze-vissza órák miatt:|

    Eztííí írta...

    Ó, most hogy az egyetemistákat kivettétek a kalapból, nincs is bűntudatom banánt majszolva:D Mást nem is eszem csak banánt meg szőlőt:((( nem vagyok almás, de vissza kéne állni a zabkásás reggelikre (bár én arra is teszek lekvárt, házit, ha napközben tudom, hogy más édeset nem eszem, és az egyik lekvárom ráadásul diabetikus is). Bár nekem ez a sok édesítő nem szimpi, nem egészségesek. Nyírfa cukor? Az valamivel jobb szénhidrát, én beleszámolnám a szénhidrát bevitelembe, ha ennyire lelkes lennék, mert nagyon óckodom az édesítőktől.

    katjes írta...

    egy ideig volt otthon nyirfacukrunk, de majdnem ketszer annyit kellett beletegyek a dolgokba hogy megedesitse.... raadasul eleg draga!

    katjes írta...

    marmint ketszer annyit, mint amit rendes cukorbol kene

    suzie írta...

    A nyírfacukor is cukor, és ez a lényeg. Olyan szempontból jobb azt hiszem, hogy nem dobja úgy meg a vércukrot, de jónak ettől még egyáltalán nem jó! Aki nem diétázni akar, csak kicsit egészségesebben enni, az egye ezt, de diétában nem kéne.
    Szénhidrátbevitelbe pedig ilyen alapon tulajdonképpen egy tábla milkát is bele lehetne számítani, és úgy is tudnád tartani a napi keretet, pont ez a lényeg, hogy nem mindegy, miből megy be az a szénhidrát.

    Amúgy írtam a postban egy természetes édesítőt, ami null kalóriás, stevia/sztívia a neve, én is ilyet akarok legközelebb venni, csak por formában eddig nem találtam sehol. Ez valami növény egyébként, tehát semmi para anyag. :)

    Szandi írta...

    A nyírfa"cukor" szerintem abszolút jó, mert egy ismerősöm sajnos candidás és mivel ezek a bacik a fehérlisztből és cukorból táplálkoznak így azok teljes mértékben kerülendők, de pl. nyírfacukor fogyasztható. Mondjuk az ára elég borsos, 1 kg kb 4000 Ft.

    suzie írta...

    Én jobban hiszek annak, amit egy profi mond róla:

    http://shop.builder.hu/termekek_reszletes.htm4?id=6774

    Az oldal alján van egy kérdés, hogy oké, a csomagoláson az van, hogy mehet fogyókúra alatt, de igaz-e ez. A válasz pedig: "...ugyanúgy felejtős, mint a többi bármilyen cukor diéta alatt. Aki egy kicsit egészségesebben szeretne élni, és parázik az édesítőszerektől, annak ajánlott a teájába."
    És annak ellenére jött ez a válasz a webshop üzemeltetőtől, hogy neki egyébként ugye érdeke, hogy eladjon.

    suzie írta...

    Egyébként 40%-kal tartalmaz kevesebb kalóriát a nyírfacukor, mint a sima fehér cukor.

    Dóri írta...

    Zsuzsi, minden elismerésem, hogy te kibírod ezt a diétát... Én már attól rosszul vagyok, hogy végigolvastam :D
    Pedig hozzáteszem, hogy szerintem nem táplálkozom egészségtelenül, mindenféle gyümölcsöt, zöldséget, halat, mindent szeretek és eszek is, a nagyon zsíros kajákat meg hanyagolom. És próbálok a mennyiségre is figyelni. De egyszerűen elképzelni nem bírom, hogy felkeljek azért pl. fél 6kor, hogy tojásfehérjéből rántottát csináljak magamnak (amúgy 6kor kelek kb. minden hétköznap)...

    Nekem sajnos egyetem nagyon feldarabolja az életem, örülök, hogy azt sikerült elérnem, hogy általában megvan a heti 2 edzés (most épp csak kangoo, mert sajnos a kondira nincs időm :( ) és úgy-ahogy az étkezésemet kordában tartom...

    Szóval nem is tudom, csak azt akartam mondani, hogy tisztellek, amiért csinálod :) Na meg remélem, hogy lassan eljön azaz idő, amikor én is magamnak osztom be a szabadidőmet, és meglesz a heti 3-4 edzésem és akkor eszek amikor akarok, nem akkor amikor épp 2 percre nem néz oda a gyakorlatvezető :(

    suzie írta...

    Ó köszönöm, de szerintem ebben a diétában az édesség mentességen kívül nincsenek olyan nehéz dolgok:)
    Reggelire, ha nem akarsz/tudsz sok időt szánni rá, ehetsz joghurtot müzlivel, sőt akár el is viheted egy dobozban, ha otthon nincs időd megenni. Az ebéd neccesebb, mert azt általában melegíteni kellene ugye.. :/
    Kitartást neked is, a semminél pedig sokkal jobb a heti 2 edzés is! Ott is égetsz kalóriát, és növeli az állóképességedet:)

    anita írta...

    Olívaolajjal óvatosan a sütésnél! Nemrég olvastam, h rákot okozhat...persze van belőle sütésre alkalmas is, csak azt alig lehet kapni.
    http://www.webbeteg.hu/orvos_valaszol_orvos_valasz/egeszseges/61859

    Alessza írta...

    Nagyon tetszett ez a post, sok okos dolgot mondtál. :) Ha már témánál vagyunk, akkor kérdeznék, te eléggé benne vagy ebben a dologban, úgyhogy biztos tudsz tanácsot adni. :) Régebben edzegettem itthon, sokat tornáztam, meg megpróbáltam egészségesebben enni, de mindent csak így saját kútfőből, nem olvastam utána a dolgoknak. Az az igazság, hogy én elég vékony leány vagyok, és akármit eszek, nem hízok. Ezt van aki áldásnak mondja, én inkább átoknak. Most vagyok majdnem 50 kg a 172 centimhez. Ezt úgy értem el, hogy még este 10-11kor is eszek valami jó hízlalót, vagy édességet, és nem tornáztam hónapok óta. Viszont kicsit meguntam, hogy rohadt egészségtelenül étkezek mostanában és semmi mozgás, kihat a közérzetemre nagyon. Izmosodni, feszesedni akarok (has, fenék leginkább :D), és odafigyelni a táplálkozásomra, de semmiképpen sem fogyni... De nem tudom, hogy kezdjek neki... Mit egyek, mit ne; hogyan eddzek, hogy ne fogyjak el. :D Tudnál adni tippeket? Vagy írni egy postot a hozzám hasonló lányok részére.:) Nagyon sokat segítenél vele, megköszönném.:) További szép napot!
    Alessza

    Porcica írta...

    Szia! én csak azt szeretném kérdezni, hogy milyen fehérje port iszol? Mi vált be?

    suzie írta...

    Alessza: nem az a jó megoldás a hízásra, hogy szar kajákkal tömöd magad, mert lehet, hogy tényleg nagyobb leszel tőlük, na de milyen? Ugyanúgy jó minőségű fehérjét, szénhidrátot és esszenciális zsírokat kell bevinned, mint annak, aki diétázik, csak neked többet. Nálad a lényeg, hogy több kalóriát vigyél be, mint amennyit elégetsz. Edzeni edzhetsz nyugodtan, de ne kardiózz, hanem alakformáló, erősítő edzésekre járj (torna, súlyzós edzés), hogy fitt legyél és jól nézz ki.

    suzie írta...

    Nóra: én most Scitec SoyPro-t iszom, már a második dobozzal, és nekem bejön. Edzés utánra használom, tehát ha neked nem erre kell, hanem inkább vacsora helyett, akkor nem ez lesz a legjobb választás.

    Andrea írta...

    Szerintem is az étkezés az alapja mindennek. Én kb 8-10 kilót fogytam, úgy, hogy közben SEMMIT nem mozogtam. És lám, nem lóg semmim, sőt, szép a hasam. Olyan kifogástalanul szép:) Aztán ráedzettem napi 50 felülést (ja, ennyit:D) és 2 hét múlva konkrétan a kockák is kijöttek.
    De szerintem a fogyás alatt alapból átalakul az étrended, legalábbis engem azóta nem is vonz a meki, a csoki igen, de azt nem is offoltam, ha úgy van eszek azt is. Én azt számoltam egy darabig, hogy x kalórián belül maradjak. SO ha úgy éreztem hogy egy szelet csokiért lemondanék a krumpliról/húsról/mindkettőről akkor elbizniszeltem őket, stb. Aztán kb berögzült, hogy mégis kb mennyit eszek meg miket hogy ne hízzak, azóta nem is számolom. Viszont szerintem te ezt kicsit túl komolyan veszed, ne vedd rossz néven, tök jó, ha ez neked nem kínkeserves, de szerintem fölösleges ekkora ügyet csinálni belőle. Kukorica nem olyan durva, ha nem nyomsz be 2 konzervet, a rizsben pedig négyszer annyi kalória van mint pl a krumpliban. A ketchup sem gaz, 15 kaloria egy nagy kanalnyi. Jó, tudom nem mindegy hogy az micsoda, de próbáld ki hogy inkább a kalóriát számolod és meglátod hogy semmi nem fog történni :) Ha meg betömnél egy tábla csokit akkor csak hajrá, majd aznap eszel még pár abonettet meg almát és meg is vagy. Persze én is próbálkozom, nyomom a zöldséget meg a joghurtot és az almát, de tapasztalatból mondom hogy nincs értelme ennyire ráfeszülni, hogy hány gramm, tényleg semmi nem változott azóta hogy úgymond elengedtem magam. Mondjuk más kérdés hogy én már csak tartom a súlyom, ne mtudom hogy te akkor formálni szeretnél vagy fogyni?!:D Na mindegy. Amúgy ami még nagyon jó, krumplit nagyon vékony szeletekre vágsz, egy tepsit kivajazol vagy azt sem muszáj végülis, az aéjára a krumpliszeletek, aztn hagyma, paradicsom paprika cukkini gomba kukorica amit szeretsz, akár váltogatva is, teljesen mindegy, só bors kell bele, kicsit lefoliazod kb fel orat sutod ugy addig megpiritasz sonkat vagy csirket sutsz es a vegen amikor mar teljesen összefonnyadt minden teszel ra sajtot még 2 perc és kész. én mondjuk mindenhez oreganot hasznalok, szeretem is meg antibiotikus hatasa is van, de ahogy érzed, finomabb mint amilyennek hangzik:) vagy abonett ketchup sonka kukorica sajt majdnem melegszendvics, és tényleg ne aggódj a ketchup meg a kukorica miatt miatt :)