2011. október 24., hétfő

NeuLash szempillaépítő szérum - 4. hét

Immár negyedik hete használom a NeuLash szempillaépítő szérumát, amiről korábban már írtam nektek, tehát pont itt az ideje, hogy beszámoljak a jelenlegi helyzetről. Amit én a tükörben látok, az igazán drasztikus változás, remélem, hogy a képek is vissza fogják adni a változást. Most, hogy előre lelőttem a poént, ugorjunk kicsit hátrébb.

Tehát minden este, lefekvés előtt húztam egy csíkot az ecsettel a felső szempilláim tövébe. Na jó, a "minden este" kicsit szépít a tényeken, mert többször is előfordult, hogy elfelejtettem, vagy nem otthon aludtam, viszont nem vittem magammal. Szerencsére úgy tűnik, egy kis feledékenység nem jelent problémát. Az első egy-két alkalommal egy enyhe égő érzést éreztem néhány másodpercig, de ez tényleg néhány nap után elmúlt, most már semmi ilyesmi nincs.

Már a második mondatban bele a közepébe módon elárultam, hogy bizony ez egy olyan termék, ami használ is - igen! A negyedik hétre ígérik a komolyabb változást, de már a második héten megfigyeltem, hogy szebbek lettek a szempilláim. Főleg spirálozás után volt szembetűnő a különbség - egy réteggel elértem azt a hatást, amit korábban hárommal. A harmadik héten már tényleg jelentős eredményt hozott a NeuLash, és azóta minden reggel egy "wow" kíséretében, elégedetten nézek végig a pilláimon. Több téren is tapasztaltam változást:
- hosszban
- tömörségben
- ívben!
Az utóbbi lepett meg a legjobban, erre nem számítottam, hogy az ívén is javít. Vagy lehet, hogy csak a hossz miatt tűnik úgy, hogy íveltebb is lett? Nem tudom, de nem is érdekel, a lényeg az eredmény. Az eredmény pedig az, hogy egy réteg spirál után már a szemöldök csontomat verdesi a pilla-áradat.

Nézzük a képeket:


A széleken a legfeltűnőbb a változás, nézzétek meg a külső szélét például! Sokkal tömörebb és teltebb lett, mintha nem létező pillák nőttek volna oda.

És egy kép egyetlen réteg spirállal

Összehasonlításképp itt is megmutatok egy korábbi képet, ahol több réteg spirállal nem nézett ki így. Hangsúlyozom, hogy a fenti képen egy réteg spirál van rajtam és nem használtam szempilla göndörítőt!



Amit még elkezdtem kipróbálni, de még nem tudok róla nyilatkozni, mert nem az elejétől, az az, hogy vajon egy kis "lyukat" mennyire tud "befoltozni". Ugyanis az egyik szemem alsó szempilláinál van egy hézag úgymond, ahol olyan picik a szálak, hogy gyakorlatilag nincsenek is. Elkezdtem ezt a kis hézagot is kenegetni, meglátjuk, itt is eredményes lesz-e a NeuLash. 

A következő update-re a 6. héten számíthattok, azaz két hét múlva.

6 megjegyzés:

pamiii. írta...

A hatása tényleg szépen látszik.. Viszont rákerestem az árára, és igen kikerekedtek a szemeim! Szerintem a ricinus olaj is van ilyen hatékony, nekem legalábbis nagyon bevált. És az csak párszáz forint. (:

Névtelen írta...

Én is a ricinus olajat használtam és néha még most is előveszem..hát a hatása hihetetlen...:)

Miss Strawberry írta...

Van valami info arról hogy kontaktlencsével milyen viszonban vannak?


http://mystrawberrymakeup.blogspot.com/

Enobatalina írta...

Hát tényleg hat, de az ára elég húzós!
Én ricnus olajat használok pont így ilyen tus-os formában, a hatása szerintem van ilyen jó, sőt!

paphu írta...

hát nem tudom...én próbáltam a ricinusolajat, de kábé arra volt jó, h összeolajozza a párnám :(
Én most a Lilasht vettem meg. 6. hete használom és én nyomok egy wow gombot spirálozás után :))

suzie írta...

Miss Strawberry: az előző postban megírtam azt hiszem, nyugodtan lehet használni kontaktlencsével is

Paphu: majd írj róla te is:)