2011. október 13., csütörtök

Új szerzemények - Smink

Nem is tudom, mikor vettem utoljára sminkcuccot. Az utóbbi időben mintha besokalltam volna, és szinte feléjük sem néztem, ha olyan helyen jártam, vagy ha le is csekkoltam őket, vagy mindenre azt mondtam, hogy van hasonlóm, vagy egyszerűen a teljes érdektelenség uralkodott el rajtam. Ahh, szép idők voltak ezek, de sajnos véget érni látszanak, ugyanis mostanában ismét izgatottan legeltetem a szemem a pultokon. És sajnos nem csak bámészkodok, hanem vásárolok is. Ooops.


Catrice szemhéjpúderek

Catrice - C'mon Chameleon, Welcome To Miami Peach, Gilbert's Grapefruit

A három közül kettőt a Glamour napokon, egyet még előtte. Úgy terveztem, hogy beszerzem a G-napok alkalmával a MAC Club szemhéjfestékét, amivel már nagyon régóta szemezek, de szerencsére pár nappal előtte láttam Carmenesque postját egy Catrice festékről, ami egy az egyben úgy néz ki! Rohantam is érte a Rossmannba. A másik két szemhéjpúdert nem terveztem megvenni, de nagyon megtetszettek. A barackos árnyalatú kiválóan használható nappali sminkekhez, a jeges rózsaszín pedig inkább alkalmakra, bulikba. Nem vagyok nagy rózsaszínes, ha szemhéjpúderekről van szó, de ezt egyszerűen nem lehetett ott hagyni.

Catrice -  Gilbert's Grapefruit

Catrice - Welcome To Miami Peach

Catrice - C'mon Chameleon

Catrice - C'mon Chameleon, Welcome To Miami Peach, Gilbert's Grapefruit

Itt látszik a C'mon Chameleon zöld fénye, és jobban kijön az arany jeges csillogása is.

Catrice korrektor paletta

Catrice korrektor paletta

Ezt a palettát meg akartam venni, mikor bejött hozzánk a Catrice, de mindig üres volt a helye a Rossmannban, aztán meg is feledkeztem róla. Most viszont eszembe jutott, mert amúgy is fogyóban van a korrektorom, és hátha ez is beválik.


Még csak a szem alatti karikáimra próbáltam ki, de ezen a területen szerintem elég jól teljesít. Durva karikáim szoktak lenni, de amint látjátok, szinte teljesen elfedte. (A felvitel minőségét kéretik nem figyelni, csak gyorsan felkentem a kép kedvéért.)

Essence XXL Nudes szájfény 01 Pure Beauty

Essence XXL Nudes szájfény 01 Pure Beauty

Nagyon megtetszett ez a szín, és meglepő módon tényleg kellett, mert eltűnt a hasonló színű szájfényem. Magában annyira nem jó, mert nehéz úgy felvinni, hogy színe is legyen, de egyenletesen is fedjen, nude rúzsok felett viszont szuper! Már többször is volt rajtam a NYX Honey rúzsa felett, és imádom - nappali és esti sminkekhez is!

Essence XXL Nudes szájfény 01 Pure Beauty

H&M cuccok


Betegesen sokat vásárolok mostanság a H&M-ben, bár többnyire ruhákat, de néha becsúsznak efféle apróságok is. A púder ecsetet azért vettem meg, mert bulizós táskába tök jó lesz majd, hogy ilyen mini. A kézkrémeket ugyanilyen indokkal hoztam haza - a normál kézkrémnek egyszerűen nem marad hely a bulis táskáimban, de ezek simán beférnek. Már kipróbáltam őket, és természetesen nem a legjobb minőségűek, tehát nagyobb kiszerelésben nem venném meg napi szintű használatra, de ilyen esetekre megfelel majd. A szemhéjpúdernek pedig egyszerűen megtetszett a színe, és bár rossz előérzetem volt, mégis adtam neki egy esélyt. Kár volt.


Konkrétan olyan pocsék a pigmentáltsága, hogy nem tudtam vele swatch-ot csinálni.

MAC Golden Olive Pigment


Hát ő annyira szééép!<3 Tudom, hogy soha a büdös életben nem fogom elhasználni a felét se, de nem is érdekel, mert gyönyörű és kellett! A pigmentáltsága szuper, alig kell belőle felvinni és így is tökéletesen fed, ahh, imádom.

MAC Golden Olive pigment

MAC Ecsetmosó


Róla majd szerintem külön írok, mert még nem próbáltam ki, és most nincs is kedvem hozzá :p Mindenesetre szerintem inkább akkor fogom használni, ha mást sminkelek, és esetleg ugyanazt az ecsetet akarnám használni két különböző színű festékhez.


Ti milyen sminkcuccokat vettek mostanában? Beváltak?

9 megjegyzés:

Babus írta...

Nagyon szépek a Catrice szemhéjpúderek, eddig nem nézegettem tüzetesebben őket, mert amit limitált kollekcióból vettem nem voltak túl jók, de ezek után szétnézek :) A MAC pigment is gyönyörű!

Zsofi írta...

nekem is masszív karikáim vannak (nem kialvatlanságtól, hanem alapból vékony ott a bőr, nagymamámtól örököltem sajnos), de eddig valahogy nem mertem ilyen többkomponensű korrektort venni.. tudnál mutatni oktatóvideót, hogy mivel,és hogyan érdemes összekeverni, majd hogy kell "szakszerűen" feltenni? :)

suzie írta...

Zsófi: nincs benne semmi ördöngősség, a karikákra a három bőrszínből válaszd ki, amelyik a te bőrödhöz illik, esetleg ha szükséges, keverd ki belőlük. Én a két sötétebbet használtam egyszerre.
A zöld elvileg a pirosas bőrhibákat tünteti el (pl pattanás), a rózsaszínnel talán olyasmiket lehet elfedni, mint zöldes erek az arcon, de őszintén szólva sosem használtam még rózsaszín korrektort, és nem éreztem hiányát sem..

suzie írta...

Felvinni pedig úgy vidd, ahogy kényelmes, akár ujjal, akár ecsettel is lehet :) Én ecsettel szoktam felvinni és ujjal eldolgozom kicsit (ez maradt el itt a kép készítése előtt)

Tweet írta...

A MAC ecsettisztítót már régóta használom, nekem bevált:)

Timi írta...

Én úgy hallottam, hogy a zöld van a piros foltokra-erekre, rózsaszin van a szem alatti karikákra, a börszínűek pedig egyébb bőrhibákra, pattanásokra... Én is már elég régóta szemezgetek vele, lehet holnap be is szerzek egyet :))

suzie írta...

Az előző kérdésnél rákerestem a rózsaszín korrektorra, és a legtöbb esetben kifejezetten nem ajánlják a karikákra, mert azok általában lilás árnyalatúak, így a rózsaszín talán még rosszabbá is teszi őket. Ha jól emlékszem, akkor esetleg még a nagyon sötét bőrűeknek ajánlották karikákra a rózsaszínt, de itt is azt írták, hogy fölé mehet a bőrszínű

**N** írta...

Húú biztos komolyan gondoltad a postod végén a kérdést, hogy "milyen sminkcuccokat vettünk mostanság"? :D
Ezen a héten: egy essence és egy mini colorama lakkot, egy barna essence zselés tus (Londod baby), hozzá essence tus ecset (ezek nagyon beváltak nekem, a tust még lemosóval is alig lehet levakarni, tehát tartós), essence púderecset, pirosítóecset (végre voltak! Pécsen most láttam először!), porpúder, catrice szájfény, Rival de Loop maszkok :)

A catrice korrektoron én is gondolkodtam, végül az essence-t vettem, elég nekem a 3 szín.
A MAC pigment gyönyörű!!!

csubii írta...

a MAC pigment egy álom! *-*
nincs ötleted hol lehet hasonló színű szemhéjpúdert venni?