2011. december 5., hétfő

Striák - VAN megoldás!

A striák a bőrön található repedések, amik nagyobb hízás, fogyás vagy gyors növés következtében jelennek meg, ha a bőr nem elég rugalmas ahhoz, hogy megfelelő ütemben alkalmazkodni tudjon a változó helyzethez. Nőkön és férfiakon egyaránt gyakran előfordul, de szerintem a pasikat nagyjából annyira érdekli, mint egy Szex és New York rész, legalábbis én még nem hallottam hímneműt emiatt panaszkodni vagy szégyenlősködni. A striákra szinonimaként használatos a "terhességi csík" kifejezés, ami ma már - sajnos - nem igazán állja meg a helyét, ugyanis az erre hajlamos egyének jelentős részénél már tinikorban megjelennek. Valószínűleg ebben nagy szerepet játszik a helytelen táplálkozás és a rengeteg adalékanyag, amit a félkész- és készételekben használnak, melyek egy-két generációval korábban még nem voltak jellemzőek.


A striákkal szembeni küzdelemben gyakorlatilag kétféle álláspontot hallhatunk folyamatosan. Az egyik a kozmetikai termékeket gyártó és forgalmazó cégek tollából ered, és eszerint különböző krémek, olajok bőrünkbe masszírozásával jelentősen halványíthatók az undok csíkok. A másik vélemény, amit a témával foglalkozó honlapok, cikkek stb. hasábjain olvashatunk, az az, hogy el kell őket fogadni, nincs mit tenni, ha megtörtént a baj, akkor már megtörtént, a striákon nem lehet változtatni.

A krémek csodatevő képességéről szóló ódákat egy szóval le tudnám írni: bullshit! Vagyis ostobaság. Maximum annyit tesznek, hogy kicsit feszesítik a bőrt, de ez a striák szempontjából olyan, mint halottnak a csók. A stria ugyanis, mint az elején írtam, a bőr repedése, amit sem egy kétezer, sem egy tízezer forintos kence nem tud összehúzni. A friss, pirosas színű striákra talán tudnak némi hatást gyakorolni, de amik fehéres színűek, azokra nem.

A másik álláspontot sokkal inkább hihetőnek tartottam, miszerint a striákkal nem lehet semmit kezdeni, de úgy voltam vele, hogy beletörődni márpedig nem fogok. Úgyhogy kutattam, kutattam, míg végül rátaláltam a Dermarollerre, ahogy erről már korábban írtam is. Jelenleg 5 kezelésen vagyok túl, még egy van hátra, és az eredmény nagyon meggyőző. Szerintem ma ez az egyetlen* olyan dolog, ami valóban látványosan segít a striákon, úgyhogy nagyon ajánlom mindenkinek, akit zavar és aki anyagilag megengedheti magának a kezelést. Sajnos az utóbbi, anyagi tényező elég meghatározó ez esetben, mert nem egy olcsó kezelésről van szó - mire végzel, biztos, hogy hat számjegyű összegnek intesz búcsút.
*Igazából nem az egyetlen jónak tartom, létezik ugyanis a lézeres hámlasztás, aminél gyakorlatilag leégetik a bőr felső részét lézerrel, ami pár nap múlva leesik, és új nő a helyére, de ez már műtéti beavatkozásnak minősül, és tényleg brutális.


Így néz ki a dermaroller készülék.

Van még valami, amit körülbelül egy hónapja kezdtem el, és sokat dobott szerintem az eredményen. Ez nem más, mint egy kollagén folyadék, amit a masszőröm ajánlott. 1000 mg kollagén van egy adagban, amit reggel, éhgyomorra kell meginni. Durva, de már két nap után nagyon látványos eredményt hozott! Azt nem tudom biztosra állítani, hogy a dermaroller kezelés nélkül is tud-e ilyen hatásos lenni ezen a téren a kollagén lötty, de egy próbát szerintem megér, túl sok vesztenivaló ugyanis nincs vele, árban is egészen baráti. Megkérdeztem a termékről azt is, akihez dermarollerre járok, és ő kicsit szkeptikusan nyilatkozott róla, mert a szervezet nem oda fogja beépíteni a kollagént, ahova mi szeretnénk, hanem ahova ő gondolja. Viszont azt is mondta, hogy mivel az adott terület stimulálva van a kezelés által, így esélyes, hogy oda (is) vándorol, és így rádob az eredményre. Szerintem mindenképp az utóbbi, mivel szemmel látható (azaz kevésbé látható) az eredmény.


Látszik, hogy 100%-osan a dermaroller sem hatásos, de körülbelül 80-85%-os eredményt simán el lehet érni vele még a nagyon durvának látszó esetekben is (fenti kép).
Egyiken sem én vagyok! :D

 A dermaroller egyébként emellett sokféle bőrhibára használható, például pattanások után maradt hegek kezelésére, égési sérülés, baleseti hegek halványítására, ráncok eltüntetésére, sőt állítólag még a hajnövekedést is stimulálja kopaszodás esetén.

Ti alávetnétek magatokat egy ilyen kezelésnek? Esetleg találtatok valami mást, ami valóban segít a striákon?

Képek: Google

17 megjegyzés:

topankablog.hu írta...

Áááá, féltem, hogy a Dermarollert fogod ajánlani. Nagyon félelmetesnek tűnik, hiába olvasom a korábbi beszámolódat is... :)

suzie írta...

Ne félj, egyáltalán nem olyan vészes! Közben sem, utána pedig csak olyan érzés, mint amikor leég a bőröd a napon.

.Loriel.~ írta...

Suzie, meg tudnád mondani, egész pontosan mennyibe fájt ez a kezelés neked, s ez hány alkalmat foglalt magában? O.O

suzie írta...

40/alkalom, és igazából nincs előre megszabva hogy hány kezelésed lesz, mi megbeszéltük, hogy ha megyek 5-ször, akkor a 6.-at ajándékba kapom. De ha még nem leszek megelégedve az eredménnyel, akkor nem fogom abbahagyni a 6. után.

Krisz (rougeandstyle.blogspot.com) írta...

Megkérdezhetem, hogy hol vannak a csíkjaid? :)
Nekem hál'istennek még nincsenek, a belső combomon kezdtek kijönni, még jó, hogy időben kapcsoltam és rögtön el is kedztem edzeni, leszedni a felesleget...

suzie írta...

Engem pont az dühít, hogy sosem volt feleslegem, nem híztam, nem fogytam sokat, csak egyszerűen gyorsan nőttem vagy nem tudom. Csípőmnél vannak.

Enobatalina írta...

A rolleres kezelés után kennek valamilyen hatóanyagot a bőrödre? Ha igen akkor azt valamilyen géppel juttatják mélyebbre pl. ultrahang?

Zsofi írta...

És megkérdezhetem h hogyan lehet megelőzni a striákat? (mondjuk én hízn iszeretnék inkább)

katjes írta...

hat ha nem lenne ennel nagyobb gondom(ezt ugy ertem hogy ez zavarna a legjobban a kulsomon) akkor talan kiprobalnam, de ennyi penzert tulajdonkepp meg akkor se :))

suzie írta...

Enobatalina: igen, azt hiszem 3 féle hatóanyagot, de nem utána, hanem előtte és közben, hogy a roller maga juttassa be a bőrbe. sajnos nem tudom, mik ezek az anyagok, csak az egyiket, az taurin.

Zsofi: az a könnyebb dolog, igyál sok vizet, használj naponta testápolót, sportolj, egyél egészségesen, nagyjából ennyi már elég

katjes: megértem, engem ez zavar magamon a legjobban, úgyhogy nekem megér ennyit

Andrea írta...

Szia!

Esetleg magadról nem tennél fel egy előtte-utána képet?Köszi

3m3s3 írta...

Zsófi, a természetes kozmetikumok hívei a kakaóvajra esküsznek a striák megelőzésében (testápoló helyett).

Smuci írta...

Nekem is vannak nagyobb gondjaim a testemen, így ennyit nem érne meg. De szerintem ez az ár nem olyan vészes, mármint ahhoz képest, hogy tulajdonképpen szépészeti beavatkozásról van szó. Egy plasztika többe is kerülhet.

smink és más írta...

Örülök, hogy jókat hallok tőled, én is írtam a kezelésről a blogomon, és az arcon maradó pattanás utáni hegeimet szeretném eltüntetni vele.
Jelenleg 3 kezelésen vagyok túl 1.5-ös tűvel, de olyan eget rengető változást nem látok (... még)-bár én kb harmad annyit fizettem a kezelésért mint te..hatóanyaggal..

Hányas tűvel kezelték a problémádat?

köszi
szió

suzie írta...

Nekem is 1,5-essel, te hol voltál?

suzie írta...

Közben megtaláltam a bejegyzésedet, neked nem véreztették meg a bőröd? Mert azt írtad, csak egy kis pír látszott, ami másnapra elmúlt.
Én azóta mindig mondom hogy csinálja jó erősen mert én azt látom hogy úgy hatásosabb ha vérzik is egy kicsit. Szerintem kérd meg te is hogy nyomja rá jobban legközelebb

Mária Katona írta...

Szia! Én a hasamon levő striákat amit régen terhesség alatt szereztem kozmetikus csiszolta, mondanom sem kell pepigmentálódott és még csunyább lett, most mind a kettővel szenvedek. Ne probáljátok meg ezt az eljárást!Ha valaki tud hogy bepigmentálás ellen mit lehet tenni irja meg légyszi.