2012. március 29., csütörtök

Cosnova rendezvény - Essence, Catrice újdonságok

Ma néhány bloggerina társammal egy rendezvényre voltunk hivatalosak, ahol elsősorban az Essence és a Catrice tavaszi-nyári újdonságaival ismerkedhettünk meg. Azt már eddig is láttam futólagos drogériai látogatásaim során is, hogy rengeteg új termékkel bővült mindkét márka kínálata, de itt kiderült, hogy a feléről sem tudok. :) Van köztük jó pár figyelemfelkeltő darab, amikkel nagyon várom, hogy közelebbről is megismerkedjek.


2012. március 26., hétfő

Smink - Pinch of Coral

A második Beauties Factory rendelésem tervezgetése közben jöttem rá, hogy még az előzőből is akad olyan szín, amit soha nem használtam, pedig nem tegnap érkeztek meg. Köztük van egy gyönyörű, selyemfényű korall árnyalat is, amit mindenképp be akartam már vetni, és mi lehetne erre megfelelőbb alkalom, mint egy napsütéses tavaszi nap...:)

Próbáljatok hétköznap is beiktatni egy-egy színesebb szemhéjpúdert, higgyétek el, instant kedvjavítóként hat!

2012. március 23., péntek

Korrektor paletta teszt

A több részes, nagyobb palettákkal meglehetősen szeszélyes a viszonyom. Hol megőrülök értük, hol rájuk sem nézek, néha pedig egyenesen kiborítanak. Az okot ne firtassa senki, nő vagyok, legyen ennyi elég.

Eddig két nagyobb palettával rendelkeztem, a híres-hírhedt 88-as original verziójával és a már kevésbé népszerű tesójával, a 26-os pirosító-szemhéjpúder kombóval. Elég régiek már mindketten, a 88-ast a blog indulásakor szereztem be, tehát két éve, és a másik is lehet 1-1,5 éves. Ezekben az időkben nem ebayeztem, így mindkét palettámat a Coastal Scentstől rendeltem, de nagyon javaslom nektek, hogy ti ne tegyétek ezt, mert ugyanazok vannak fent az ebayen 20 dollár + szállítási költség helyett 10 dollárért, ingyen szállítással.


2012. március 21., szerda

Smink - AfterParty

A legutóbbi buli előtt nem volt időm lefotózni a sminkemet, viszont úgy gondoltam, jó ötlet lenne bemutatni, hogy néz ki a fejem hajnalban, mikor hazaérek. Sokan panaszkodnak rá, hogy egy partyt nem él túl a sminkjük, és én is voltam ezzel így régen. A tartósság viszont csakis azon múlik, mit használsz. Az én titkos fegyverem, mint már sokan tudjátok, az IsaDora Eye Shadow Fix nevű szemhéjalapozója, ami nélkül egyetlen sminkem sem készülhet el. A legtartósabb alapozóm eddig a Max Factor Lasting Performance, a matt hatás megtartásában pedig újabban a L'Oreal Studio Secrets sminkalap segít.

A képek készítése előtt csak a rúzsomat igazítottam meg, máshoz a sminkelés befejezése után nem nyúltam. A bőröm kicsit kifényesedett és a szemem alatt a korrektor is elbírt volna némi igazítást, de összességében szerintem egész jól átvészelte az arcom az estét.

2012. március 19., hétfő

Színes szempillaspirálok

Néhány 12 évesen elkövetett Avon ColorTrendes bohóckodáson kívül soha nem használtam olyan szempillaspirált, ami ne éjfekete színben próbálta volna drámaibbá varázsolni a tekintetem. Nappali sminkhez sem találom túl soknak a fekete szempillákat, így a barnát és a sötétkéket alapból elvetettem, az extrább színűeket pedig minden bizonnyal így 22 évesen sem használnám itthoni játszadozáson kívül valami értelmesebb dologra.


2012. március 17., szombat

L'Oreal True Match alapozó teszt

Az első True Match alapozómat a L'Orealtól kaptam tesztelésre, de sajnos nem nagyon tudtam használni és ezáltal rendesen kipróbálni, ugyanis túl sötét volt a szín. Azt azonban az itthoni próbálgatás és egy-két rövid garbós-sálas utcára merészkedés alapján is meg tudtam állapítani, hogy a textúrája nagyon szimpatikus, így vettem belőle egy üveggel a saját színemben.

L'Oreal True Match alapozó - W3 Golden Beige, N5 Sand

2012. március 15., csütörtök

Smink - Gold n Chocolate

A hétvégi bulira egy arabos ihletésű sminket csináltam, vagyis akartam, mert végül nem annyira sikerült a tervek szerint. A tusvonalat ívesebbre kellett volna csinálni, csak annyira hozzászoktam, hogy mostanában ezt az egyenes verziót használom, hogy rögtön erre állt a kezem. Legközelebb jobban oda kell figyelnem az ecsetvonásaimra. :)


Amit használtam

Arc
  • L'Oreal Studio Secrets sminkalap
  • Maybelline Affinitone 24H alapozó
  • Kiko korrektor
  • Kiko bronzosító
  • Dior Glowing color powder blush barack színű
  • Essence mattító púder
Szem
  • IsaDora szemhéjalapozó
  • NYX Ultra Pearl Mania pigment - Yellow Pearl
  • Barry M varázspor - Chocolate
  • Wet n Wild Vanity paletta - matt bőrszín
  • Catrice fekete zselés tus
  •  L'Oreal Lash Archtiect 4D szempillaspirál
Száj
  • NYX Round Lipstick - Orange Soda

2012. március 13., kedd

Egy nagy meglepetés - Farmasi kézkrém

Már biztos többször is leírtam, hogy abnormális szinten vagyok hidratáló függő, legyen szó a testemről, a kezemről vagy éppen a számról. A kezemet egy nap rengetegszer bekrémezgetem, aminek, valljuk be, a háromnegyede tuti pszichés késztetés, nem pedig a valódi szárazság a kiváltója. Ebből következően a kézkrémfogyasztásom az egeket verdesi, ami elég költségessé is tud válni.

Nagyon válogatós vagyok, ha kézkrémről van szó. Azt szeretem, ha jó "vastag", nehéz textúrájú a krém. A folyékonyabb, vizesebb állagúaknál 1 perc múlva olyan érzésem támad, mintha be sem kentem volna. Nem szeretem továbbá, ha krémezés után zsíros-nyirkos érzetet hagy egy termék.

Farmasi kézkrémek - lime és barack

A kedvenc kézkrémem az eddig próbáltak közül a Garnier piros tubusos csodája, sokáig semmit nem voltam hajlandó használni rajta kívül. Egy ideje viszont eléggé felment az ára, a 100ml-es tubus már talán 1200 forint felett van, így elkezdtem kísérletezgetni új krémekkel, hátha találok olcsóbban hasonlót. Sok kudarc után nagyjából poén szinten vettem meg az Auchanban egy kézkrémet, ugyanis a 200 ml-es kiszerelés 300 forint körül volt. Otthoni használatra szántam, mert elég gyakran mosok kezet, ami után szinte mindig bekenem, így ilyenkor egy kevésbé jó krém is megteszi. Hatalmas meglepetésemre viszont ez a krém JÓ! Nem azt mondom, hogy ugyanolyan jó, mint a Garnier, de nincs tőle hiányérzetem semmilyen téren.

Finom az illata (ez érdekel a legkevésbé mondjuk), jó az állaga (a Garnieré már szinte túl nehéz, ez egy nagyon picit könnyedebb), kellően hidratál, nem hagy zsíros-fura érzetet maga után. Kevés kell belőle, így sokáig elég. Hatalmas pozitív csalódás volt, és bár még közel sem fogyott el az első tubus, már újra is vásároltam, ezúttal a lime-os illatot. Kicsit a citromos Maoam olvadós rágóra emlékeztet, biztos nagyon természetes :D

Az ára már 400 forint, de így is hihetetlenül megéri.

Megosztom veletek életem legrosszabb kézkrémét is, konkrétan kiszárította a kezem a hidratálás helyett.. borzasztó!


Nektek melyik termék okozott legutóbb pozitív meglepetést?

2012. március 11., vasárnap

Smink - Gothic Girl

Az egyik barátnőm beöltözős bulit tartott a szülinapja alkalmából, ahova valamilyen zenei korszakhoz vagy stílushoz kapcsolódóan kellett felöltözni. Elég sokáig hezitáltam, hogy mégis mit vehetnék fel, csak egy nappal előtte jutott eszembe, hogy mehetnék gót-dark stílusban pompázva. Ehhez még cuccaim is voltak, ugyanis régebben tényleg így nyomtam egy darabig. :) De amúgy sem kellett hozzá túl sok extra dolog, csak csupa fekete ruha és egy-két kiegészítő.  


Jajdegonooosz

Amit használtam

Arc
  • L'Oreal Studio Secrets sminkalap
  • Maybelline 24H alapozó
  • Kiko korrektor
  • Essence mattító púder
  • Kiko bronzosító (kontúr)
Szem
  • Avon gél állagú szemceruza
  • Sleek Original paletta - fekete
  • Wet n Wild Lust paletta - közepes lila
  • Wet n Wild Pride paletta - matt fehér
  • L'Oreal Lash Architect 4D spirál
 Száj
  • Max Factor fekete szemceruza
  • LA Colors rúzs - Luscious Wine

2012. március 8., csütörtök

Project Pretty - Jelentkezz!

UPDATE: 1. Változtattam egy kicsit a szabályokon, így minden körben lesz egy csapat zsűritag is, akik a sminkbloggerinák közül kerülnek majd ki. Ez azt jelenti, hogy a verseny kimenetelét nem csak a közönség véleménye fogja meghatározni, hanem szakavatott szemek is letehetik a voksukat egy-egy versenyző mellett.
2: Ha úgy érzitek, a telefonotok jó minőségű képeket csinál, akkor nem leszek semmi jónak az elrontója, küldjétek el, és meglátjuk :)

A Project Pretty egy hamarosan induló többfordulós sminkverseny, amiben 6 lány vesz részt. A lányok 5 héten keresztül mérik össze sminktudásukat egymással, ám a játékot hétről hétre mindig eggyel kevesebben játsszák. A közönség dönt a versenyben lévők sorsáról, akik szavazatukkal jelezhetik, hogy kiket szeretnének továbbjuttatni a következő fordulóba illetve a végső nyereményig, ami nem más, mint egy 25.000 Forint értékű Tesminked.hu ajándékcsomag.


A verseny menete

Minden hétre kiválasztok egy sminktémát vagy technikát, melyekhez megmutatok egy példa sminket, elmondom és bemutatom a legfontosabb tudnivalókat vele kapcsolatban, mire kell odafigyelni, hol vannak a hibalehetőségek. A sminket és az instrukciókat videóban fogom közzétenni minden héten. Az aktuális sminktéma a videó közzétételekor fog kiderülni.

A lányoknak ezután néhány napjuk lesz arra, hogy otthon gyakoroljanak, majd a meghatározott időpontig el kell küldeniük az általuk készített sminket emailben. A sminkek Facebookra, illetve hét összegző bejegyzésekben a blogra is felkerülnek. Minden héten ki fog esni az a versenyző, akinek az alkotása a legkevesebb szavazatot kapja.

A verseny díja

Természetesen aki megnyeri a versenyt, az számíthat díjra is, ami nem más, mint egy 25.000 Forint értékű sminkcsomag a Tesminked.hu jóvoltából. A csomagot személyre szabottan fogom összeállítani a nyertesnek, amibe természetesen neki is lesz beleszólása. :)

A jelentkezés feltételei
  1. Legyen egy magyarországi címed, ahova a nyereményt postázni lehet. 
  2. Legyen digitális fényképeződ vagy olyan telefonod, ami elég jó képeket csinál.
  3. A sminkeket magadon kell elkészíteni, tehát vállalnod kell az arcod.
Jelentkezni március 25. éjfélig lehet a livinpretty (kukac) gmail (pont) com címen.

Az emailnek a következőket kell tartalmaznia
  1. Hogy hívnak és hány éves vagy
  2. 5-10 mondat a sminkeléssel való kapcsolatodról (egyrészt érdekel, másrészt arra is kíváncsi vagyok, hogyan fogalmazol)
  3. Egy fotó egy általad készített sminkről saját magadon

2012. március 7., szerda

Az átverő árazás

Micsoda pofátlanság ennyiért adni ezt a szemhéjpúdert, hiszen külföldről harmad áron meg tudom rendelni! - Hangzik el oly sokszor ez a mondat beauty berkekben, de tetszőlegesen behelyettesített termékkel valószínűleg más körökben is népszerű mondás. Van, aki felháborodik rajta, van, aki csak mosolyog és van, aki a tájékozatlanságát körbelengő nyugodtsággal szó nélkül fizet.

Emlékszem, én is mennyire felhúztam magam még két éve azon, hogy a Müllerben a NYX termékek a Cherry Culture-ös ár háromszorosáért kaphatók. Akkor hirtelen nem gondoltam bele, hogy mennyi költség tevődik szerencsétlen sminkekre, amíg kikerülnek a polcra. Ott van ugye a szállítási költség, az áfa, a vám, az üzletek költségei - rezsi, bérleti díj, dolgozók bére stb., és mivel nem nonprofit cégekről van szó, ezért némi hasznot is kell látniuk az eladásokból. Hogy ez utóbbi pontosan mennyi, azt nem fogjuk megtudni, de nem is hiszem, hogy változtatna bárkinek a témához fűződő álláspontján. Emlékszem, hogy ugyanez a felháborodás volt megfigyelhető az LA Makeup Magyarországra érkezésének esetében is, csak mivel akkorra már többen tisztában voltak a külföldi beszerzési lehetőségekkel, ezért ez az eset még nagyobb hangot kapott.

Jobban belegondolva tehát a folyamatba, ezeknek a cégeknek az árkialakítását nem hívhatjuk átverésnek. Az viszont biztos, hogy én azóta sem vettem a Müllerben egyetlen NYX terméket sem, és nyugodtan ki merem jelenteni, hogy nem is fogok. Miért is tenném, ha ennyivel jobban járok a rendeléssel.


Webshopok

Ott vannak ugyanakkor a webshopok, amikkel szemben már lényegesen nehezebb efféle elnéző állapotra jutni. A pofátlanság és a kapzsiság olyan szinteket üt meg egyes esetekben, hogy az tényleg felháborító. Ez a jelenség szülte meg a bejegyzést is, illetve egészen pontosan az, hogy kicsit táguljon az emberek látóköre és a lehető legtöbben legyenek tisztában azzal, milyen mértékben akarják néhány helyen lehúzni őket.
A legtöbbször talán a sminkes palettákat láthatjuk ezeken a helyeken igen borsos áron. Tudjátok, amiket az ebayen, a Coastal Scentsnél, a Sedona Lacenél vagy a BH Cosmeticsnél lehet kapni. A Vaterán rendszeresen próbálják 10.000 forintért rásózni az emberre az ebayen szállítással együtt is 10 dollárért megkapható 88-as palettát, ami egyébként még a Coastal Scentsről rendelve sem kerül 5-6 ezer forintnál többe. Feltűnnek ugyanakkor webáruházakban is, ez a 78-as paletta például 10 dollár 10.000 forint helyett AKCIÓSAN most mindössze 9000 forintért kapható ITT...


Remélem, mindenkinek kiszúrja a szemét a brutális helyesírási hiba is, amit nem tudom, hogyan engedhet meg magának bármilyen cég. Számomra már ettől hiteltelenné válik egy üzlet és azon gondolkodom, hány ember keze alatt ment ez át, hányan bólintották rá...?

Ezt a honlapot egyébként akkor találtam, amikor a Beauties Factory honlapját akartam megkeresni, ahonnan már régebben jó kis szemhéjpúdereket rendeltem. Egy magyar cég elkezdte forgalmazni a termékeiket a webshopjában, de a többi dolog is megmosolyogtató áron kapható. Az egyrészes szemhéjpúder például $1.70, itt pedig "lista áron" 1500 forint. Ez az ár egy plázabeli üzlet esetében is csak nagy jószívvel lehetne reálisnak mondható.
Közben megtaláltam a BF Beauty UK verzióját is, ahol szintén alacsonyabb áron kaphatók a termékek, mint a magyarban.


Ebayről Facebookra, Ebayről üzletbe

Meglehetősen viccesnek találom, amikor ebayen bárki által fél perc alatt megtalálható ruhákat és kiegészítőket árulnak a gombamód elszaporodott Facebook rendelős shopok. És nyilván elég jó forgalmat bonyolítanak, ha napról napra ennyien újakat regisztrálnak be. Mit gondoltok, lányokfiúk, honnan szerzik a termékeket ezek a "shopok"? Pár percnyi kutatómunkát szerintem igazán megéri befektetni abba, hogy egyrészt elkerüld az átverést, másrészt megspórolj magadnak akár több ezer forintot. 

A legviccesebb dolog azért mégiscsak az, amikor ebay-en 1-2 dollárért látott termékek köszönnek vissza rád a BOLTOKBAN. Kiváló példa erre a Látomás, ahol folyamatosan bukkannak fel 2500 forint körüli áron az egy-másfél dolláros bizsuk, de találkoztam már a H&M és a New Yorker ékszerei között is ilyen darabokkal.

 És alattam kommentelt valaki, hogy megvan-e még ez a gyűrű... Tényleg? De tényleg?


Az ellenpélda

Hogy ne legyen ilyen negatív hangvételű ez a bejegyzés, fordítsunk egy kis figyelmet a pozitív esetekre is, mert azért ilyenek is vannak.

A Tesminked.hu nemrég elkezdte forgalmazni a NYX termékeket abszolút reális áron. A pirosító például most akciósan a Cherry Culture-ön $4,50 dollár, amire mondjuk rájön $1-3 postaköltség, attól függően, mennyi dolgot rendelsz. Ez körülbelül 1300 forintra jön ki, a Tesminked pedig 1790 Ft-ért árulja.

A sminkkel.com shop is teljesen ésszerűen árazta be a külföldről behozott márkákat, mint a Barry M és a Sleek.

És meg kell említeni a Makeuplazat is, aki például a Coastal Scents márkajelzéssel ellátott termékeket tudta egészen barátian árazni. A 88 warm paletta például 7000 forint, a 88 original pedig 5900, aminél mi magunk sem jövünk ki sokkal jobban, mint ha a külföldi weboldalról rendelnénk.

2012. március 6., kedd

L'Oreal Studio Secrets sminkalap

Még tavaly tettem szert a L'Oreal Studio Secrets primerre egy sajtótájékoztatón, ami után meglehetősen feledésbe merült, olyannyira, hogy pár hónapja jöttem csak rá, hogy nekem van egy ilyenem is, és nem ártana kipróbálni. A Maybelline Affinitone 24H volt az elsődleges ok, amiért elkezdtem használni, ugyanis az alapozó textúrája nagyon tetszik, de a matt hatás nem tartott valami sokáig.

Nézzük, mit ígér a termék

"Könnyű, selymes primer, mely tökéletes alapot biztosít a sminkeléshez. Csökkenti a pórusok méretét, feltölti az apró ráncokat és kiegyenlíti a bőr felszínét. Használatával megkönnyíthetjük az alapozó felvitelét illetve növelhetjük annak tartósságát. Nem komedogén, így minden bőrtípus számára remek választás. Bőrgyógyászatilag tesztelt!"
Forrás: Krémmánia


Amit tapasztaltam

Sokan panaszkodnak erre a termékre, elsősorban két dolog miatt: nem csökkenti a pórusok láthatóságát és csúszkál rajta az alapozó. A helyzet az, hogy ezeket én is aláírhatom, DE a második problémára van megoldás. Az alapozó akkor csúszkál efelett a termék felett, ha túl sokat vitt fel belőle az ember. Először az ujjbegyemmel egy borsónyi mennyiséget oszlattam el a T vonalban, és ez az, amit nem szabad. Használjatok hozzá ecsetet, amit épphogy csak hozzáérintetek a termékhez, és ezt kenjétek el a homlokon, majd ismét érintsétek a termékhez, és célozzátok meg vele a következő területet. Ezzel elég termék jut a bőrödre, hogy teljesen lemattítsa, viszont az alapozót is szépen el tudod majd oszlatni a bőrödön - még az extra folyékony fajtát is, mint amilyen a Maybelline Affinitone 24H. A Studio Secrets sminkalap nálam 2-3 órával meghosszabbította azt az időt, amíg az Affinitone matt hatású marad (púdert ez esetben is használok fölé).

Egyébként én egy kicsi duo fibre ecsettel használom, egészen pontosan a MakeupGeek Cheek Highlighterrel, és csak a T vonalba viszem fel.


Azt hozzá kell tennem, hogy ez az első primer, amit próbáltam, így összehasonlítási alapom nincs.

A termék 15 ml-es kiszerelésben, 4000 forint körüli áron kapható, ami kicsit soknak tűnik, bár ezzel az ecsetes megoldással szinte elképzelhetetlennek tartom, hogy elfogyjon. Az azért szuper lenne, ha valóban egyenlítene a bőr textúráján, akkor igazi közönség kedvenc lehetne.
Akik próbálták már és panaszkodtak az alapozó elcsúszkálására, azoknak mindenképp ajánlom az ecsetes módszer alkalmazását!

Próbáltátok már a L'Oreal Studio Secrets sminkalapot vagy más primert? Mi vált be a legjobban?

2012. március 2., péntek

Smink - Mermaid Green

Eddig nem igazán voltam pártfogója az 5-6-7ezres, üres palettáknak, és igazából még mindig nem vagyok az, mert egyszerűen úgy megdobják a szemhéjpúderek árát, hogy bárhogyan is szeretném, nem tudom azt érezni, hogy megéri. Mégis egyre inkább gondolkodom azon, hogy be kellene szerezni egyet, mert azt veszem észre magamon, hogy sokkal szívesebben választok palettákat, amikor sminkelek, az egyágyas szemhéjpúderek pedig eléggé háttérbe szorulnak. Ugyanakkor utazáshoz praktikusabb lenne, ha megmaradnának külön, mivel ilyenkor nem visz magával 25 színt az ember. Persze vannak mini paletták is... Dilemmázok ezerrel. Ti hogy álltok ehhez a paletta kérdéshez?

Mielőtt elkezdenétek azon gondolkodni, ez mégis hogy a fenébe jön egy sminkhez, hát úgy, hogy ezt észben tartva próbálom az egyrészes szemhéjpúdereimet visszajuttatni a sminkes tudatomba, és ennek a folyamatnak a részeként itt is egy ilyen terméket használtam.


Amit használtam

Arc
  • L'Oreal Studio Secrets sminkalap
  • Maybelline 24h alapozó
  • Kiko korrektor
  • Essence mattító púder
  • Kiko bronzosító
  • Dior Glowing color powder blush barack színben
Szem
  • IsaDora szemhéjalapozó
  • NYX Mermaid Green szemhéjpúder
  • Essence All Over Shimmer for brunettes (régebbi változat) - arany szín
  • Sleek Original paletta - matt fekete
  • Avon gél állagú szemceruza (annyian istenítik, szerintem szörnyű, olyan puha hogy nem tudom vele kihúzni az egyik szemem anélkül, hogy a felénél teljesen betompulna....)
  •  L'Oreal Lash Architect 4D spirál
Száj
  • Kiko rúzs - 96