2012. május 3., csütörtök

Project Pretty 3. forduló - Mesefigura - Jessica Rabbit

A harmadik héten a versenyzők egy mesefigura által ihletett sminket fognak készíteni. Ez ismét egy olyan téma, ami akár maszkszerű sminkeket is szülhet, de ahogy nálam láthatjátok, nem feltétlenül kell ilyennek lennie. Én elég sokat vacilláltam, hogy kit is válasszak, aztán mint derült égből villámcsapás, jött a megoldás, ami utána annyira kézenfekvő volt, hogy nem is értem, miért nem rögtön ez jutott eszembe. Dögös, nőies, nyuszis.. ez csak Jessica Rabbit lehet! :)




Lehetett volna sokkal extrémebb eredményt kihozni a sminkből, de engem jobban megfogott az "emberiesített" Jessica Rabbit, egyszerűen jobban magaménak éreztem. Na meg inkább akartam egy dögös sminket készíteni, mint egy nagyon rajzfilmeset. :) Mivel a szemöldököm elég magasan van, ezért nem játszadoztam az eltüntetés-újrarajzolás folyamatával, illetve a szám vonalán sem kellett sokkal túlmennem az extra dús ajkak hatásának kedvéért.

A hang egy kicsit elcsúszott a vége felé, bocs, már félálomban voltam, mikor ezt csináltam..:D



A versenyben maradt négy lány sminkjeit szokás szerint hétfőn láthatjátok majd a blogon. Ahogy az elején is írtam, készülhetnek már-már maszk jellegű alkotások, de meg lehet oldani a feladatot akár egy viselhetőbb verzióban is, ahogy azt én is tettem. 

20 megjegyzés:

Elíz írta...

Huh nagyon durván jó lett! :) Kíváncsi leszek milyeneket választanak majd a lányok!

phoenix írta...

Nagyon jó lett!
Anélkül ráismertem, hogy olvastam volna a címet, pedig a figurát is maximum 9gagen láttam 1-2 képen. Egyszóval nagyon jól megragadtad a lényeget! :)

Babus írta...

Nagyon jó a téma és a megvalósításod is:)

Nóra írta...

egyből felismertem,nagyon jó lett! :)

Zsanett írta...

:O:O Hát ez rohadt jó. Csak szerintem nagyon szexi? :D

dyna írta...

Áááááááá! :)))
Nagyon jó maga a témakör is, a te ötleted pedig annyira rád szabott, persze szuper megvalósítással! :)
Jujj, ez nagyon izgis hétfő lesz, hajrááá lányok! ;)

VIKTORIAS STYLE írta...

wow zseniális ötlet és a smink is szuper!
Alig várom a lányok alkotásait! :)

Patríciaaa. írta...

Baromira tetszik, nagyon ügyes vagy!!! Na meg szép, de ez szerintem nem újdonság! :)

CRaPTRaSH írta...

Uhh ez odavág :]
Oké, oké, amúgy is imádom Jessicát is meg kiskoromban szó szerint addig néztem a Roger nyúl a pácbant, amíg beleszakadt a szalag a videóba... :DD
De ez valami zseniális lett!! :]

Barbuus írta...

Hihetetlen mennyire jóóóóó :DDD

Kriszta írta...

Hűű ezt nagyon jól kitaláltad, igazi dögös nyuszi lettél :)
Kíváncsi vagyok nagyon a versenyzők alkotásaira :)

Zsofi írta...

Szuper lett! Egyébként is emlékeztetsz rá valamiért, szóval szerintem még maga a karakter is nagyon illik hozzád :)

Timi írta...

Jaj Zsuzsi ezek a fejek! :DD Imádom! <3

Rami írta...

jajjj de nagyon jólett!:)

Julcsi írta...

Nagyon-nagyon ügyes vagy!!! :)

Nitulino írta...

Eszméletlen jó lett :))

L.M. írta...

I adore this look...It is such a pictorial comic combo!
Pass by my blog to check out my new makeover post.Hope you like it!
luv,
http://www.beauty-is-within.blogspot.com/

Liv írta...

Nagyooon jó lett!!! Kíváncsi leszek a lányok mit választanak...:)

makeupcakes írta...

Nagyon tetszik, az egyik kedvencem lett tőled!

Thündérke írta...

Nagyon ütős és szexi ! :)