2012. május 17., csütörtök

Project Pretty 5. forduló - A 7 főbűn - Irigység

Hihetetlenül gyorsan elrepült ez a néhány hét, tele volt izgalmakkal és várakozással, nagyon élveztem, remélem ti is! Ez lesz a Project Pretty utolsó fordulója, azaz döntője, ahol kiderül, hogy Bartos Anita vagy Hittner Viki válogathat majd a Tesminked.hu szuper márkái és termékei közül. A hét témája a 7 főbűn. Rendhagyó módon a lányok erről előre értesültek, hogy választhassanak a bűnöcskék közül és ne csinálja véletlenül ugyanazt valamelyikünk.

A 7 főbűn - Irigység


Nekem az irigység jutott, ami azért érdekes, mert a magyar nyelvben a sárga színt társítják hozzá (sárgul az irigységtől), az angolban viszont a zöldet (green with envy). A zöldet jobban kivitelezhetőnek tartottam smink téren, mint a sárgát, így ez kapta a hangsúlyt, de azért belevittem az utóbbit is. Kicsi gonoszságot is sugároz az alkotás, ami a szemöldöknek tudható be elsősorban, és nem véletlen, hiszen az irigység gyakran rosszindulatot is vonz magával.

 

A 7 főbűn - Irigység


A két döntős lány sminkjét szokás szerint hétfőn láthatjátok majd a blogon. Nagyon izgalmasnak és keménynek ígérkezik, én mindkét versenyzőnek teljes erőbedobással drukkolok, és biztos vagyok benne, hogy mindent bele fognak adni az utolsó megmérettetésbe!


14 megjegyzés:

Nitulino írta...

Eszméletlen szép lett :))

PAncsi írta...

Hihetetlen jó lett! :-)

mrs__kovacs írta...

Nagyon szép lett ismét! :]
Kíváncsi vagyok már marhára a két remekműre is!

Tina írta...

Nagyon jó lett:)

Adryenn írta...

Nagyon szép lett :D Kíváncsi leszek a lányok sminkjére is :)

FF blog by Lea írta...

Kicsit aggódtam, hogy van-e még ütős téma a tarsolyodban, de ez nagyon jó! Izgatottan várom a döntős sminkeket.:)

Nóra írta...

wow-wow-wow! :)

Dóri írta...

Legjobb téma eddig! A te sminked szokás szerint gyönyörű és nagyon találó!

Azért reménykedek, hogy egyik lány sem a bujaságot választotta főbűnnek, szerintem ahhoz a sminkhez kell a legkevesebb kreativitás... mindenesetre nagyon várom már a döntős sminkeket! :)

Carmenesque írta...

Uhh, de jó lett a te sminked.
Az egyik kedvenc témám a 7 főbűn, nagyon nagyon várom a hétfőt! :)

Névtelen írta...

Nagyon szép lett :)))

Lívia írta...

Hát ez eszméletlen szép lett! Teljesen megvalósítja az irigység tulajdonságot! Ügyes!:)

Elíz írta...

Ezt a témát imádom! :) Nagyon jó lett, a színek gyönyörűek!

Unknown írta...

ezek után én NEM várom a hétfőt, mert akkor vége lesz a versenynek:))
olyan jó volt nézegetni a lányok munkáját(L)

dyna írta...

Úúúúúúú, izgulok!
De jó, h egyeztettetek, viszont el nem tudom képzelni, h melyiket választják majd a lányok. Jajj, legyen már hétfő! Aztán pedig felejtsük el, h ez az utolsó forduló és folytatódjon tova a sorozat! ;)