2010. április 9., péntek

NYX lelőhelyek és pár jó tanács rendeléshez


Na megint nem ezt akartam kövi postnak, de már ketten is kérdeztétek, úgyhogy most már írok erről végre:) Lassan olyan, mintha ez egy NYX blog lenne, de nem, sőt, nem kapok semmit azért, hogy írjak róluk, egyszerűen csak imádom:) Két online rendelős helyről fogok most írni részletesebben, aminél persze jóval több helyről lehetne rendelni ide, de olyan drágán, hogy annyi erővel már a Müllerből is beszerezhetné az ember.

Katt a továbbra az infokért!


Imádom ezt a helyet, itt van a legszélesebb választék NYX termékekből a hivatalos honlapot leszámítva, de onnan sajnos nem lehet Magyarországra rendelni. A honlap maga igényes, logikusan felépített, könnyen lehet rajta tájékozódni. A NYX-en kívül számtalan más márka termékei is megtalálhatók, de szerintem messze ez viheti az eladások nagy részét. Sok termék állandó leértékelt áron kapható, és vásárláskor pontokat írnak jóvá az egyenlegeden, amiket később, egy bizonyos összeg után beválthatsz ajándék utalványra. Persze az azért beletelik egy kis időbe.. 10 dolláronként írnak jóvá 1 pontot, és 250 pont után beválthatod  $10 értékű gift card-ra, de persze gyűjtögetheted tovább is a pontokat. A rendeléssel egyébként érdemes megvárni egy akciót, amit - ahogy én észrevettem - havonta tartanak. Ez általában 20%-os kedvezmény szokott lenni a rendelés végösszegéből (ami a már leértékelt termékekre is érvényes!), de most épp dupla ajándékpont jár érte. A kedvezmény szerintem mindenképpen jobban megéri, úgyhogy én azt ajánlom, várjatok a következő ilyenig, ha kibírjátok. :) Több szállítási mód közül lehet választani, gondolom a legolcsóbb érdekel mindenkit, ez a USPS 1st Class International Mail. Az alapdíja $9 dollár (tehát 1 termék rendelése esetén), viszont kb $40 körüli összegű rendelésnél is csak $10-$12, tehát minél többet rendelsz, annál jobban megéri. Ez a postaköltség egyébként olcsónak számít, mielőtt valaki sokallná. A legtöbb amerikai honlap szeret $30-os postaköltségeket felróni, de találkoztam én már $55-tel is, ami kicsit ki is verte a biztosítékot. A szállítási idő változó, én eddig kétszer rendeltem tőlük, először ideért a rendelés feldolgozásától számított egy héten (!) belül, másodszor kb 10 munkanap volt. Nagyon ajánlom a CC-t mindenkinek!


A MakeupGeek honlapról és az azt üzemeltető Marlenáról órákig tudnék dicshimnuszokat zengeni, de ezt most hagyjuk. :) Maradjunk az online shop részénél, a honlap többi részének felfedezését rátok bízom. :) Azt hiszem itt is regisztráltnak kell lenned, hogy rendelni tudj, de ez igazán nem nagy fáradság. Itt is több márkát lehet kapni, például MAC mintákat, Ardell műszempillát stb. Én innen még nem rendeltem, de ezt a méget szeretném kihangsúlyozni, bár elsősorban nem NYX termékekre pályázom innen, hanem zselé állagú szemhéjtusra és highlighter ecsetre, ugyanis a NYX termékek a Cherry Culture-ön olcsóbbak. Viszont! Itt a postaköltség csak $5.50! Nem tudom, hogy van e egy bizonyos összeghatár, aminél nő a postaköltség, tegnap bedobáltam 5-6 dolgot a virtuális kosárkámba, és nem változott. A bolt hátránya a termékek elérhetőségében rejlik, ugyanis nagyon sok dolog "out of stock", tehát épp nem kapható, és nem is kerül egyhamar vissza a "raktárba", ha egyáltalán visszakerül. Innen szerintem akkor érdemes rendelni, ha nem akarsz túl sok mindent, mert akkor jobban megéri picit drágábban, alacsony postaköltséggel rendelni, mint fordítva. 

Tippek

A CC-n az egyes termékek alatt láthatsz színmintákat az összes kapható színről, de ne dőlj be nekik! Gyakorlatilag semmi közük a valósághoz. A MUG Store-ban az egyes termékekről élethű képek vannak, de így is csak tippelhetsz, hogy milyen is valójában maga a termék. Ilyenkor jön a jó barát, a Google. Írd be, hogy "NYX swatches" és a termék típusát (rúzs, szájfény, szemhéjpúder stb.) és színét. Pl.: NYX lipgloss Beige swatches. Nem fontos így többesszámban írni, de úgysem nagyon van olyan, ahol egyszerre csak azt az egy terméket mintázza le valaki a kezén.

Szerintem itt vannak a legjobban összegyűjtve a NYX termékminták, én ezt rendelés előtt mindig alaposan végignézem, és ha valamit nem találok vagy úgy érzem, jó lenne más képen is látni, akkor elkezdek a Google-n keresztül alaposabban keresni.
http://www.specktra.net/forum/f217/nyx-swatches-72373/

Ezek a színminták sokszor csalókák, úgyhogy vigyázzatok. Próbáljatok olyan bőrön készült mintákat keresni, aminek a színe a tiétekhez hasonló, hiszen például egy afro-amerikai vagy egy ázsiai bőrön teljesen máshogy jön ki a szín, mint egy világosabb bőrű európain. A rúzsok és a szájfények a legnehezebb téma, ezek ugyanis eleve teljesen máshogy mutatnak bőrön, mint szájon. Viszont ne örülj annyira, ha találtál egy olyan képet, ahol valakinek a száján van, mert lehet, hogy a bőre hasonló színűnek tűnik, de a szájszíne lehet alapból sokkal sötétebb vagy világosabb, mint a tiéd. Az a legjobb, ha egymás mellett van kép a "meztelen" szájról és a kirúzsozottról, ahogyan Temptalia csinálja, de hát ezt rajta kívül szerintem nem is nagyon láttam még senkinél. Még a fény is hatalmas szerepet játszik a színek milyenségében a képeken. Nehéz megítélni, hogy most reális a színe az adott terméknek vagy nem, de ha már lesz viszonyítási alapotok, akkor könnyebb. Például ha egy olyan képet találok, amin van egymás mellett 10 rúzs minta, és abból nekem van itthon 1, akkor azt össze tudom hasonlítani, hogy a képen olyan-e, mint rajtam, és ha nem, akkor azt a képet hagyom a fenébe.

Még annyi, hogy igaz, hogy minél többet rendelsz, annál jobban megéri a posta, de vigyázz, hogy ne lépd túl a 25 Eurós összeget (ajándéknál 45 Euró, ha a CC-ről rendelsz, ezt mindenképp ikszeld be, nyugi, "ingyé van"), mert akkor már megvan rá az esély, hogy fennakad a vámon, és kivetik rá a 25%-os áfát, amivel már nem lesz olyan olcsó, bár a Müllernél még mindig olcsóbb.

Azt hiszem ennyi, amit hozzá akartam fűzni a témához, remélem, segít nektek.

9 megjegyzés:

Dorka írta...

ez a post csodálatos!
annyira jó,hogy te vagy a bloggspoton! :)
Marlena volt az első guru akit elkezdtem (és nem tudtam abbahagyni) nézni!
félelmetesen hasonló dolgokat imádunk! :)

suzie írta...

Én őszintén szólva csak őt nézem rendszeresen, ritkán 1-1 másikat is, de valahogy ő olyan cuki, teljesen leköt:) Meg abszolút profik a videói is, éles, minden látszik rajta.. szóval nagyon jó:)

hollywood-dreams írta...

szia. imádom a blogod és ez a post különösen tetszik, mert nagyon hasznos. :)
én május 31-én rendeltem a CherryCulture-ről egy adag NYX terméket, amikor volt 20%-os akció. Írták, hogy lassabbak a rendelések, mert arról, hogy a rendelés sikeresen befejeződött csak június 6-án kaptam visszajelzést. USPS-sel szállítják (amelyikhez van biztosítás is). Az lenne a kérdésem, hogy szerinted átlagosan mennyi idő alatt szállítják ki, mert a Sigma-s csomagom (ami azt hiszem szintén USPS-sel érkezett)is csak 3-4 hét alatt ért ide, csak ahogy számolgattam, úgy már nem lesz jó, mert lehet hogy akkor megyünk nyaralni. Neked mennyi idő alatt szállítják ki őket? 2 hét alatt csak ideér, nem? Köszönöm szépen előre is és bocsi, hogy hosszú voltam. :)

suzie írta...

Szia! Általában 2 hét alatt szokott kb ideérni, de nem lehet nagyon kiszámítani. Lehet, hogy véletlenül elkeverik, és kicsit később jön meg. De akkor sincs gond, mert bedob majd a postás egy cetlit a postaládátokba, és azzal fel tudjátok venni még kb 10 napig a csomagot.

Csivava írta...

Szia :)

Nekem az a kérdésem lenne,hogy amikor rendelsz a CherryCulture-ról akkor számlára való utalással kell fizetni vagy utánvétellel szállítják?Előre is köszönöm a válaszodat :)

Anna

suzie írta...

Szia! Külföldi rendelés esetén mindig előre kell fizetni, megadod a kártyád adatait és leveszik róla a pénzt.

Csivava írta...

Rendben nagyon szépen köszönöm a segítséged :)További szép napot.

Csivava írta...

Szia :) Nagy nehezen sikerült regisztrálnom a CherryCulture-ra és lenne egy pár kérdésem a rendeléssel kapcsolatban.Láttam,hogy azt írtad,hogy ne lépje túl az összeg a 25 eurót az mennyi dollár?És ebbe az összegeb bele számít a posta költség is vagy csak a megrendelt termék összege ne érje el?Az utolsó két kérdésem az lenne,ha kosárba tettem a terméket és kiválasztottam a szállítást,ha tovább nyomom akkor fogja kérni a számlaszámot?És a számlaszámot úgy kell megadni mint,ha belföldre utalnék vagy másképp és akkor hogyan?Köszönöm a türelmedet és majd a válaszodat :)
További szép estét.

Csivava írta...

Szia
Tudom azért nem válaszoltál,mert részben félre érhető volt amit kérdeztem.De sikerült megoldanom elmentem a bankba és nyitottam egy virtuális számlát és ott segítettek,hogy hogyan kell megadni a számlaszámot a külföldi utalásnál.Viszont lenne egy kérdésem,hogy a cherrycultur most akciót hirdetett és ott oda van irva,hogy use code :jth20 ez mit jelent vagy mire jó és hova kell írni?

Amúgy nagyon jó az oldal sok hasznos dolgot olvastam :)