2010. április 22., csütörtök

Önbarnító projekt 3. - Essence Sun Club önbarnító kendő

Mióta a TanTowel-t kipróbáltam, nem hagyott nyugodni a dolog, hogy találjak egy olcsóbb, drogériában kapható alternatívát. Nagy meglepetésemre, mikor az Essence Sun Club pultot böngésztem, meg is pillantottam egy ilyet.

(Kép: Essence)
A véleményért katt a továbbra!



Két féle kendő kapható, világosabb és sötétebb bőrre való. Én a korábbi tapasztalataimból kiindulva rögtön a sötétebbel kezdtem, amit jól tettem, szépen meglátszott már elsőre is. Egy kendő fél testre elég, én egyelőre még csak a felsőtestemre használtam, a lábamra nem, mert még nem volt olyan idő, hogy kilátszódjanak a ruhából.:) Használatkor nagyjából ugyanúgy jártam el, mint a TanTowel-nél, tehát körkörös mozdulatokkal vittem fel. A különbség annyi volt, hogy ezt hidratált bőrre kell felvinni - és ezúton üzenném annak, aki magyar nyelvű matricán álló szöveget fordította, hogy szégyellje magát a "moisturized skin" nedves bőrnek való fordítása miatt. Ezért nem szeretem, ha ezeket a matricákat, legyen szó bármilyen termékről, úgy ragasztják, hogy eltakarja az angol szöveget. Szóval a lényeg, hogy ne vizes bőrre vigyétek fel, hanem hidratáltra! :D

Már néhányszor használtam ezt a kendőcskét, és nagyjából jól szokott sikerülni, de azért mindenképp jobban kell a felvitelnél figyelni, mint a TanTowellel. Például itt fontosabb a bőr előkészítése, tehát a bőrradírozás, különben csúnyán, foltosan kopik, amit én a dekoltázsnál tapasztaltam.. nem szép látvány. A két karodat mindenképp egymás után csináld.. én volt, hogy az egyikkel kezdtem, a másikat a végére hagytam, és jóval fehérebb lett.. viccesen nézett ki. Az arcodat mindenképp a vége felé törölgesd át, mikor már kevesebb barnító van a kendőn.

A kendő ára egyébként 250 Ft/db, szerintem teljesen megéri, bár elég hamar lekopik, nagyjából 3-4 napig bírja. Általában ha betérek egy Rossmannba, felvásárolom az összes sötétebb bőrre valót, körülbelül 20 darab van most itthon. :D Ebből azt hiszem egyértelmű, hogy mi a válaszom az "újravásárolnál?" kérdésre. :) Ha a TanTowel 4.5/5 értékelést kapna, akkor ennek 3.5-4/5-öt adnék.

5 megjegyzés:

Eszti www.makeuponabudget.hu írta...

amit eddig használtam az a Garnier Ambre Solaire önbarnító spray. nagyon szépen barnít,nem hagy foltokat,nem lettem tőle "narancssárga" és viszonylag sokáig tart (3-4-5 nap). az ára 2500 ft körül van. viszont most, hogy olvastam a kendőkről tervezem kipróbálni az oriflame self tan wipe kendőt.. másoktól eddig jókat hallottam róla,499 ft egy darab,meglátjuk mi lesz belőle :)

suzie írta...

Én is szemezgettem a Garnier spray-jével, de azt írják rajta, hogy arcra nem használható. Bár nem tudom, hogy ez csak arra vonatkozik-e, hogy konkrétan ne fújd az arcodra, de pl ha a kezedre fújod és utána bedörzsölöd az arcodba..? Te hogy csinálod? Az Oriflame-es kendő felkeltette az érdeklődésemet, lehet beruházok rá, jó, hogy mondtad! :)

Eszti www.makeuponabudget.hu írta...

pontosan én is így csináltam,kézre fújva használtam arcon is és eddig semmi baj nem lett belőle..csak eddig sikeresen elbénáztam és utána óvatosabbnál is óvatosabban próbáltam lemosni a kezem,de mindig foltos lett :D a vizes türcsi eszembe se jutott.. Oriflames kendőt meg elég nehéz beszerezni mert nincs most benne a katalógusban,ezzel én is most szembesültem

suzie írta...

Oh, kár :( Mondjuk nem tudom, ki merjek-e próbálni egy újabb Garnier barnítót azután, hogy a sárga barnítós testápolótól kiütéses lett a mellkasom (az arcomat inkább hagyjuk). Most a St. Tropez vagy St. Moriz önbarnító habokra pályázom, remélem, hogy ahova megyünk nyaralni, ott lehet kapni... Hm, ezt túl sok mindenre mondom mostanában :D

Heléna írta...

Szia:) én is pont most keresek valami jó kis önbarnítós kendőt vagy spray-t, de lusta lettem volna utánanézni az összes fajtának,így hála neked több időt spórolok meg és ezzel annyira meggyőztél, hogy ki is fogom próbálni:) köszi

nézzetek be hozzám :):):)
http://makeupworld-heli.blogspot.com/