2012. január 9., hétfő

10 tipp blogoláshoz kezdőknek és haladóknak

Szögezzük le így a bejegyzés elején, hogy nem gondolom, hogy én vagyok a blogolás istennője (pedig de) (nyugi, csak viccelek), és mindenben rólam kellene példát venni, viszont a közel két éves pályafutásom alatt sok mindent tapasztaltam, tanultam, megfigyeltem. Lépések, általuk kiváltott reakciók akár nyíltan, akár a hátad mögött. Mi az, ami beválik, mi az, ami nem. Hogyan hívd fel magadra a figyelmet, és hogyan ne.
Ha kiegészítenétek a listát, esetleg valamit máshogy láttok, írjátok meg kommentben.

  1. Legyen némi tudás a birtokodban, mielőtt belevágsz
    Egy kis elméleti tudás és gyakorlati tapasztalat mindenképp fontos sminkelés téren, ha szépségblogot szeretnél indítani. Nem kell profinak lenned, sőt, saját tapasztalatom és mások figyelemmel követése is azt bizonyítja, hogy a blogolás elkezdése után kezd csak igazán tanulni az ember. Ezután ugyanis lesz közönsége, lesz egy pozitív nyomás rajta, hogy folyamatosan valami újjal rukkoljon elő, így akaratlanul is gyakorolni és tájékozódni fog a témában. Valamit azért muszáj felmutatnod már az elején is, ha azt akarod, hogy az oldaladra látogatók ott is maradjanak. 
  2. Figyelj a fotókra
    A szépségápolási- és sminkblogok egyik legfontosabb alappillérei a fényképek. Egy termékteszt szinte semmit nem ér fényképes bizonyíték nélkül, hiszen ez az, ami alátámasztja a szöveges mondanivalót. A sminkképek esetében ugyancsak fontos, hogy hűen örökítsék meg a valóságot, ellenkező esetben pont nem látszik a lényeg: a technika és/vagy a színek. A fotók esetében két dolog van, amire oda kell figyelni. Legyen éles és legyen olyan élethű a színe, amennyire lehet. A telefonos képeket felejtsd el, inkább ruházz be egy digitális fényképezőre, amik között már szinte pár ezer forintért lehet találni megfelelőt. Nincs szükség professzionális, tükörreflexes, saját magát elindító, ki tudja milyen, több százezres gépekre. Egy sima, tök egyszerű point-and-shoot fényképező is megteszi. Ha elsőre nem sikerült élesre a kép, ne elégedj meg vele, készíts újat! A termékek tesztelésekor a színmintákat véletlenül se lámpafénynél fotózd, mert egy full sárga képből igen kevés hasznot húz az, aki épp a termék megvásárlásán gondolkodik, és ehhez keres meggyőző vagy lebeszélő információt.
  3. Ne legyél a számok rabja
    Mindenki szereti, ha vannak olvasói, akik aktívan részt vesznek a blog életében, azaz kommentelnek, lájkolnak, megosztanak stb. Nem szabad viszont hagyni, hogy a blogolás mögötti fő motivációvá az váljon, hogy minél többet szerezzünk az ilyen emberekből. Bizonyos időközönként egy-egy nyereményjáték kedves gesztus az olvasók hűségének megköszönésére, de ne ess abba a hibába, hogy megállás nélkül követik nálad egymást a játékok. Ezzel nem olyan olvasókat fogsz szerezni, akik valóban azért követnek figyelemmel, mert tetszik nekik a blogod tartalma vagy a személyiséged. Nem-nem. Az ilyenkor szerzett rajongóidnak csak a töredékéből lesz aktív követő (sőt, egyáltalán olvasó), a többi csak az ajándékra pályázik. A cél pedig nem ez. 
  4. Barátkozz
    Sokkal jobb úgy írni a blogot, hogy te magad is aktívan részese vagy a szépségblogok online (és olykor offline) közösségének. Szólj hozzá bejegyzésekhez, tedd fel a kérdéseid, érdeklődj a másik felől egy-egy bejegyzés alatt. Ezzel nem csak az olvasóidat gyarapíthatod, de megismerteted magad a többi bloggerrel is.
  5. Ne nyomulj
    Ez az előző pont folytatása. Maradj őszinte, és ne vedd ezt az egészet holmi hadjáratként. Csak akkor kommentelj, ha tényleg van mondanivalód. Ne nagyon jusson eszedbe, hogy minden hozzászólásod végére odamásolod a blogod linkjét. Ez idegesítő, mert az az érzése van az embernek, hogy csak azért kommenteltél, hogy reklámozhasd magad. Írj értékes, érdekes hozzászólást, amivel felkelted a többiek figyelmét, így rá fognak kattintani az adatlapodra, onnan pedig át a blogodra. Az persze más tészta, ha egy konkrét bejegyzésedet linkeled oda, ami témájában kapcsolódó, és az olvasása hasznos kiegészítése lehet a bejegyzésnek.

  6. Törekedj a saját tartalom minél magasabb arányára
    Ha nincs saját mondanivalód, mutatni valód, mi értelme lenne blogot írni? A másik része ennek a pontnak az, hogy ne lopkodd más webhelyekről  a tartalmat. Úgyis eleget copy paste-elsz a házidogáknál. Inspirálódni természetesen szabad, és ennek forrását megjelölni pedig nagyon illik. 
  7. Törekedj a helyesírásra, érthető fogalmazásra
    Legyél annyira igényes magaddal szemben, hogy odafigyelsz az írásod minőségére. Senki nem olvas szívesen olyan szöveget, ami hemzseg a helyesírási hibáktól, rossz helyre tett, illetve elmaradó központozástól, a minden mondat felkiáltójellel történő befejezésétől satöbbi. Használj kerek, egész mondatokat. Mindig olvasd át újra a bejegyzést, mielőtt kiteszed, mert könnyű úgy belelendülni az írásba, hogy fel sem tűnnek hibák, elírások. Néha persze mindenkivel előfordul, nem vagyunk tökéletesek, tehát ez nem a véletlenekre, illetve nem is azokra vonatkozik, akik 3000 karakter alatt vétenek két hibát. 
  8. Legyen olvasható és könnyen áttekinthető a blogod
    Ha fekete háttérre bordó vagy fehér háttérre neon zöld betűkkel írsz, garantáltan nem fog senki egy percnél tovább olvasni. Válassz olyan színkombinációt, aminél megfelelő kontraszt van ahhoz, hogy kellemes legyen az olvasása a szemnek. Törekedj a könnyen átlátható felépítésre, a menüpontjaidat, ha vannak, tedd központi helyre, és legyenek egyértelműek a tartalmat illetően. Ne jelenjen meg a főoldalon 5-7 postnál több, mert nem szeretünk órákig görgetni lefelé. Ugyanakkor az sem jó, ha oldalanként csak egy bejegyzés látszik, mert a folyamatos lapozgatás is unalmas. 
  9. Igyekezz keresőbaráttá tenni a blogot
    Nem kell keresőoptimalizálásban gurunak lenned ahhoz, hogy kicsit előrébb tornázd magad a keresők találati listáin. Nagyon fontos az, hogy hány link mutat a blogodra, így jó ötlet lehet a link csere. Írj bátran azoknak, akiknél látsz ilyen listát az oldalsávban, a lap alján vagy bárhol. A bejegyzéseid címe legyen egyértelmű. Nagyon jól hangzanak az angol címek, csak te éppenséggel a magyar olvasókra hajtasz, azok pedig többnyire magyarul keresnek, így ezzel teljes mértékben magad ellen dolgozol. Fontosak továbbá a bejegyzésekhez megadható címkék is, illetve a képnevek, képaláírások. Egyszerűbb "a1", "a2" stb. néven elnevezni a fotókat, de hidd el, nem sokkal megerőltetőbb egy kicsit beszédesebb nevet adni nekik.
  10. Érezd jól magad


28 megjegyzés:

Viktória írta...

nekem nagyon tetszett, jól összeszedted és szépen fogalmaztál, az utolsó pont is nagyon jó :) Mert végülis csak úgy lehet hosszú távon blogot írni, ha szereted, amit csinálsz.
Tök jó, hogy megemlítetted, hogy ne angol címeket adjunk a blogposztnak, ha magyarul írunk, tényleg vannak ilyenek. Mondjuk én ált. két nyelven írok mindent, ezért nem érint, de jók a tippeid!

GhostGirl írta...

igazán tetszik ez a posztod,gratulálok hozzá :) én is elég rég óta blogolok,bár a sminkeset azt tavaly júniusban,azaz fél éve kezdtem csak,de előtte volt egy másik. Mióta ezt csinálom,sokat tanultam ilyen téren :) Már nem esek abba a hibába,hogy már goth beauty blogról van szó,minden fekete legyen,meg ilyenek.Nemrég váltottam pl sablont is,így szerintem átláthatóbb :)

És örülök,hogy végre valaki egy ilyen posztot összehozott :)

Unknown írta...

Attól én is frászt kapok, ha egy hozzászólás alján ott pompázik a saját blogcíme. De hát ha annyira kíváncsi vagyok rá akkor a google fiókon is meg tudom nézni, hisz ha már csak a nevére rákattintok, be fogja hozni, hogy van-e neki vagy nincs. Oké persze az teljesen más, ha témához kapcsolódó bejegyzését linkeli be.

Réku írta...

Nagyon hasznos bejegyzés nekem, mint viszonylag kezdő blogolónak. Köszönet érte! :)

paphu írta...

kb nekem is ezek az elképzeléseim a blogírással kapcsolatban.
Istennő, mi? A sminktudásban feltétlenül megelőlegezem neked ezt a címet :D

barbi írta...

lehet, hogy ez beauty blog témában született meg, de alapvetően hasznos gondolatok is vannak benne, más témájú blogolók számára is (persze ők valószínűleg nem fognak ide kattintani :D).
Két dolog van, amivel ki lehet kergetni a világból: a telefonos fotók, illetve a szakértelem hiánya miatti copy paste bejegyzések...

Gutti írta...

nagyon jó kis poszt lett.sok hasznos tanácsot írtál.remélem alkalmazni is tudom majd :) köszi szépen.

Ági írta...

Hasznos kis poszt, köszönjük! Nem olyan rég kezdtem el én is beauty blogolni. :)

diamond írta...

tényleg jó poszt lett :) A 3ast különösen kiemelném

Lamilla írta...

Jól összeszedted :-) Gyűlölöm ha oldalanként csak egy post van, de még ennél is jobban, ha van egy cím 5 sor szöveg, semmi fénykép, és a tovább gombot kell nyomogatni, számomra ez a legidegesítőbb, ilyen blogokat nem is olvasok...

Apolka írta...

szuper poszt lett, jól összeszedted a legfontosabb dolgokat!=)

suzie írta...

Pedig a tovább gomb (vagyis az oldaltörés) nagyon hasznos a blog tulajdonosának!

Smuci írta...

Nagyon szeretem a blogodban (a hasznos tartalmakon kívül), hogy nagyon jó a helyesírásod. Számomra hiteltelenné válik egy olyan tartalom, amely megírásánál nem adnak a helyesírásra és a szép fogalmazásra. :)

Barbara Sipka írta...

Szerintem jól összeszedtél mindent,ami egy jó bloghoz elengedhetetlen! Nem mondom magam haladó bloggernek, úgyhogy tanulok a leírtakból! Köszönöm :)

topankablog.hu írta...

Heheh, ár hónapja írtam egy ilyen posztot, de azóta sem raktam ki. Örülök, hogy ugyanarra a konklúzióra jutottunk - és remélem, egyre több bloggernek felnyílik a szeme.

suzie írta...

Úgy látszik, ez egy halogatós bejegyzés, májusi piszkozatként találtam meg tegnap:D

Kriszti írta...

Én is csatlakozom az előttem szólókhoz, ténylek praktikus írás lett^^ Én is csak nemrég, 4hónapja kezdtem el blogolni, és olyan jó volt kipipázgatni a pontokat amiket írtál :D

suzie írta...

Örülök, hogy hasznosnak tartjátok! Majd lehet, hogy írok egy második részt, mert eszembe jutott még pár dolog.

dorca írta...

barbi: de, ők is idekattinthatnak simán, vagy inkább a saját nevemben beszélek. lassan 6 éve blogolok, persze ez totál más, mint a beauty blogok, de mégis egyetértek minden ponttal, és szerintem személyes blogot íróknak is hasznos ez a bejegyzés.

Viktória írta...

Az oldaltörés nagyon jó dolog, mert pl. nem kell a főoldalon végignézni 100 képet, sosem tölt be az oldal akkor... Amelyik bejegyzés érdekel, megnyitom új fülön, ennyi.

Nekem is halogatós bejegyzésem volt az ilyen, bár én csak 2-3 hónapot vártam vele :D

Paty írta...

Épp most hoztam létre egyet, szóval ez hasznod volt :D
Köszi :)

Paty írta...

*s :D

Adri írta...

Húú...hát ezt jól összefoglaltad :)) Nagyon szuper lett ez a post :))(Kiráz a hideg a rossz telefonos képektől XD )

Letti írta...

Remek összefoglalás kezdő és haladó bloggereknek egyaránt. Köszönjük! :-)

Bikira írta...

nagyon-nagyon jó bejegyzés lett, szépen összeszedted a dolgokat :)
(roni)

piciminden írta...

Szuper bejegyzés. Nagyon sokat segítettél nekem ezzel! Köszönöm! :)

Viki (Irina) írta...

köszi, hogy ennyit segítettél én is most kezdtem blogolni, remélem lesz, aki majd érdeklődik irántam!

Cili írta...

Már rég kerestem valami hasonló útmutatót. Örülök, hogy megtaláltam és hatalmas inspirációt kapok tőled! Gratulálok és csak így tovább! :-)