2012. január 2., hétfő

8 szépségápolási tévhit, amit ideje eloszlatni

Rengeteg olyan tévhitet hallok és olvasok napi szinten, melyek valamilyen okból kifolyólag hihetetlenül erősen beépültek a köztudatba. Olyan szinten, hogy nem csak laikusok, de nem is csak gyakori sminkhasználók, hanem szakmabeliek is előszeretettel hangoztatják őket.  Bizony, van köztük olyan, amit sminkes oldalán is olvastam, vagy szintén sminkesnek a videójában is hallottam. Itt az ideje, hogy az efféle tévhiteket egy életre eloszlassuk, ezért egy csokorba szedtem néhányat a durvábbak közül.
Írjátok meg, egyetértetek-e velük vagy nem, illetve ha eszetekbe jut ezeken kívül más, azt is osszátok meg velünk!

Tévhit: A vörös rúzs optikailag sárgítja a fogakat.
Valójában: Egyik színről sem lehet így kijelenteni, hogy optikailag fehéríti vagy sárgítja a fogakat. Nem a szín és az árnyalat számít ugyanis, hanem annak az altónusa. Ha a rúzs sárgás tónusú, akkor sárgábbnak fogja mutatni a fogakat, ha viszont kékes tónusú, akkor néhány árnyalattal fehérebbnek láttatja őket. 

Tévhit: Kerülni kell a szemed színével megegyező szemhéjfestékeket, vagyis a kék szeműek óvakodjanak a kékektől, a zöld szeműek a zöldektől stb.
Valójában: Minden szemszínhez minden szemhéjpúder árnyalat passzol, csak 1.) némelyik jobban, mások kevésbé 2.) megfelelően kell használni, oda kell figyelni, mivel párosítod. Tény, hogy szemünk színének kihangsúlyozásakor a színkeréken a vele szemben álló színekkel érhetjük el a legjobb hatást, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne állhatna szuper jól a többi, sőt!


Tévhit: A korrektor legyen néhány árnyalattal világosabb a bőrünknél, alapozónknál.
Valójában: Nem a korrektor sötétsége vagy világossága befolyásolja, hogy mennyire fedi el a hibákat, hanem – logikusabb módon – a fedőképessége. Sem a pattanásokra, sem a színbeli különbségekre, sem a szem alatti karikákra NE használjatok világosabb korrektort, mert el fog ütni a bőrötök és/vagy az alapozótok színétől, ezzel pedig pont az ellenkezőjét érjük el: elfedés helyett kihangsúlyozzuk a hibákat.

Tévhit: A napi szintű sminkhasználat károsítja és öregíti a bőrt.
Valójában: Éppen ellenkezőleg. Az utcára kilépve a bőr rengeteg veszélyforrásnak van kitéve, mint például az erős napsugarak, a por, a szmog és más szennyeződések. Ezektől mintegy falat képezve védi meg az arcot a smink, a legtöbb alapozó pedig ma már tartalmaz fényvédő faktort is (SPF). Sok termékben találunk hozzáadott vitaminokat, hidratáló összetevőket, sőt esetenként olyan anyagokat is, melyek kifejezetten a bőrhibákon kívánnak segíteni.  

Tévhit: A szempillaspirált 3 hónap után ki kell dobni, valamint az összes többi sminkterméknek is megvan a maga látatlanban meghatározott lejárati ideje.
Valójában: A sminkterméked tudatni fogja veled, mikor jött el a búcsú ideje. Számos jel van, amikből tudhatod, ha elérkezett ez a pont. Megváltozik a termék állaga, más lesz az illata (szaga), nem úgy funkcionál, ahogy korábban (például csomósodik a spirál), furcsa váladék ül ki rá (például rúzs vagy krémpirosító esetében). Ismerd a terméket, amit használsz, és akkor rögtön ki fogod szúrni, ha valami nem stimmel.


Tévhit: Csak erősen napsütéses napokon kell fényvédőt használni.
Valójában: A napsugarak akár a sűrű felhőkön keresztül is áthatolnak, ezért a reggeli arcápolási vagy sminkelési rutinba építsünk be egy fényvédőt (SPF) tartalmazó arckrémet vagy akár alapozót. 

Tévhit: A minél gyakoribb arctisztítás jó hatással van a pattanások eltűnésére.
Valójában: Pont ellenkezőleg! A túlzott arctisztítás kiszárítja a bőrt, és ezzel egyidejűleg eltünteti a bőr természetes olajtartalmát, aminek a hatására a szervezet extra olajtermelésbe lendül. Napi kettőnél többször ne mosd meg az arcod.

Tévhit: A műköröm roncsolja a saját körmöd.
Valójában: Sem a zselé, sem a porcelán, sem a ragasztó nincs hatással a körmöd egészségére. Akkor szokott sérülni az ember saját körme, ha szakszerűtlenül távolítja el a műkörmöt (például letépi, a saját köröm felső lemezeivel együtt, aminek az eredménye puha, gyenge köröm lesz). A legjobb, ha folyamatos összereszelés mellett hagyjuk lenőni a körmünkről az anyagot. Ez feltűnésmentes, fájdalommentes, és mindjárt szép, erős és ép köröm lép a mű helyére.




17 megjegyzés:

mrija írta...

nagyon jó:) sok volt közülük, amikre már rájöttem magam "kárán", hogy nem igazak...
ezt a szem színével megegyező dolgot se értettem soha, nekem mindig jól állt a barna, és szeretem is
régen direkt ilyen tanács miatt vettem világosabb korrektort, hát úgy felerősítette a karikákat a szem alatt, hogy kb. 2-szer használtam...
a műköröm meg egy óriási tévhit!!!! nem roncsolja, sőt, alatta védelem alatt van, az egy dolog, hogy milyen, amikor el akarod távolítani, de utána 2-3 héttel pont ugyanolyan, mint előtte (szerencsére, vagy sajnos, attól függ..)

wishes írta...

Wow, nagyon jó kis cikk volt. Szuper, hogy így összeszedted ezt a sok blődséget. Ó, és még mennyi van...

TheDeakandi írta...

Nagyon jo heleys pontosan igy van legalabb egy kicsit felebredenk a tevhitben elvo emberek. AMugy nekeem a kormos resz nagyon jol jott koszi:)

cicca.mica írta...

vörös rúzsos az nem tudtam engem meg lepet de az igaz hogy kék szemem van és a barna szín áll jól legjobban

Iza írta...

Ez nagyon jó cikk :) Én tanultam belőle :) csak így tovább ;)

Gabbancs írta...

Jó lett!
Engem is sokáig befolyásoltak az ilyen 'anekdoták'. Főleg az alapozóhasználattal, és a színekkel kapcsolatosak. Egy ideje úgy vagyok vele, hogy bármilyen színt használok, amilyenhez csak kedvem van, pl a piros szemhéjpúder szerintem kifejezetten jól áll.
Bár nem tévhit, de nagyon nem szeretem, mikor valaki megszól azért, ha túl erős a sminkem az ő ízlésének. A bordóslila szín, feketével mélyítés, erős színű rúzsok, csillogó szájfények valamiért valakinek mindig szemet szúrnak, pedig egyáltalán nem sminkelek erősen.

Emese írta...

Nagyon tetszik!Számomra Hasznos volt!:)

Timi írta...

A körmös résszel nem értek egyet, nekem hosszú évekig volt, és profi (többszörös díjnyertes) körmös készítette a körmöm, végül mégis tök gyengék lettek a körmeim, és elég sokáig tartott, mire regenerálódtak.

suzie írta...

Ami nőtt az már jó volt, nem? Csak az lehet maximum gyenge, amin rajta volt az anyag, és leszedésnél, reszeléskor sérülhetett a sajátod. Amit írtam módszer, a folyamatos összereszelgetés pont azért jó, mert nincs meg az a veszélye, hogy a saját körmöd lemezeiből is reszel a művel együtt, hanem amin anyag van, az még erős, ami pedig nő, az már erős.

L's írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Nitulino írta...

Tetszik ez a lista, nagyon sok mindennel egyetértek! Főként a sminktermékek szavatosságával kapcsolatos tévhit tetszik a legjobban, mert én is annak a híve vagyok, hogy ameddig nem érzek/érzékelek rajta változást, addig a félig használt, de jó állapotban lévő termékem minek dobjam ki? Úgyhogy köszi a posztot, igazán hasznos :)

mia írta...

ez a bejegyzés nagyon érdekesre sikerült. :D a korrektoros dologra egy idő után énis rájöttem, persze jókis tanulópénzen...
a szemszínes dolog... nemrég kaptam gyönyörű zöldes színű szemhéjpúdert, és marha jól állt a zöld szemszínhez, szóval nemtudom, honnan vették ezt az általánosítást :D
a szavatossági infókat meg köszi, mindig nagyon parázok, nehogy valami romlottat kenjek magamra :D

Felhőcske írta...

"Tévhit: A napi szintű sminkhasználat károsítja és öregíti a bőrt."

Azért ezzel vitatkoznék: Kozmetikus tanuló vagyok és a gyakorlat tanárom mesélte, hogy rengeteg fiatal, huszonéves lányt lát, akinek már tiszta ránc a szeme környéke, a napi erős sminkelés eredményeképpen.

Az pedig egy dolog, hogy pl. egy alapozó megvéd a külső hatásoktól, de mi véd meg minket attól, amit az adott termék tartalmaz?:) Gondolok itt a kőolajszármazékokra, szilikonra, stb.
/tisztelet a kivételnek, mert már szerencsére vannak "tiszta" márkák is/

Mia írta...

suzie,

jó kis bejegyzés és sztem még sok-sok érdekes infoval lehetne bővíteni:)
Egy alkalommal volt műkörmöm, sem előtte nem akartam soha(valszeg nem véletlen),sem utána soha többet, mert iszonyúan gyenge lett. Folyamatosan összecsiszolta óvatosan, mégis hónapokig olyan puha és nagyon gáz volt,hogy megfogadtam,hogy az én jó formájú és viszonylag erős körmömet nem teszem tönkre újra ilyennel.

Felhőcske,
én a te hsz-edhez is írnék:
a gyakorlat tanárod szvsz nem tudja túl jól,mert a jó kozmetikumok nem ráncosítanak. Ha a huszonéves lányok szeme ráncos, akkor keveset alszanak és sokat buliznka, nem használnak semmilyen hidratálót és gyakorlatilag genetikailag örökölték a ráncokat.Én 15-16 éves koromtól sminkelek,tehát már 11 éve és egyáltalán nem ráncos a szemem.Nyilván ezt örökölhettem is, de én pl éjszakáztam is sokat,mert sok olyan munkám volt,amikor hetente 2-3-szor promoztunk, éjfélig,1-ig biztos.Sminket is rengeteget használtam/használok a színpadi munkák miatt.De azért ahogy lehet,alszom sokat és használok hidratálót.
Az én bőröm nem érzékeny és semmilyen jelét nem látom,hogy problémát okozna akár a szilikon a primerben. Bioderma krémet használok,abban azért nincs kőolaj származék, de ezekkel azért lehet élni.A natúr kozmetikumokkal az a baj,hogy aki allergiás,akkor ezek pl épp nagyobb arányban allergizálhatnak,mert ezekben nincs tartósítószer,hanem alkohol tartósítja,ami szárítja a bőrt és vki az alkoholra allergiás. Vagy a bennük lévő illóolajok,vagy kamilla,vagy egyéb más növény allergén lehet. Tehát azért ez sem a legjobb megoldás.

Felhőcske írta...

Hát nem tudom, én azért hiszek a gyakorlat tanáromnak, valószínűleg nem véletlenül mondta, amit mondott...:) Te valószínűleg szerencsés típus vagy, hogy még ennyi éjszakázás és smink után sincsenek ráncaid.

Most még lehet, hogy nem érzed a hatását ezeknek a termékeknek (sokaknál csak évtizedek múlva jön elő mondjuk egy durva allergia vagy pl. ekcéma, mert a szervezetük besokall - sok kicsi sokra megy); nekem volt már velük negatív tapasztalatom sajnos (egy krémtől teljesen tönkrement a bőröm, hónapokig tartó shea vajazás után jött csak rendbe). A kamillát és a kőolajat pedig szerintem nem lehet egy lapon említeni, a kamillának sokkal, de sokkal kevesebb kockázata van, mint egy kőolaj származéknak.

Mia írta...

Felhőcske,

nyugodtan fogadd el a gyakorlat tanárod véleményét:)
Biztosan igaza van, de sztem azért nem lehet általánosítani.
Azt én is észrevettem,hogy amikor 18 éves voltam, még nem is láttam a cellulitot magamon, de még a barátnőimen sem, de még most sem,mert évekig sportoltam és nem lógtam tesi óráról,ellenben már most a 18-20 éveseken szinte mindenkin lehet látni,mert nagyon kevesen mozognak,esznek egészséges ételeket:(
Szóval változik a világ....

Az érzékeny,allergiás bőr minden időben érzékeny volt, akár 1980 volt, akár most 2012.Csak talán most több lehetősége van jó krémet választania.
A szüleinknek,nagyszüleinknek nyilván nem nagyon volt lehetősége válogatni.
Egyébként a szemkörnyéki ráncokhoz azért az erős mimika és a napszemüveg nem viselése is hozzájárul. Ezt persze nem tudjuk,hogy azok a lányok mennyit törődtek magukkal,genetikailag mit hordoznak,és hordanak-e napszemüveget. Ja, egyébként aki konktaklencsét hord, annak is sokkal ráncosabb a szeme, mert állandóan húzgálni kell,hogy betegye és kivegye a lencsét.Az pl nem biztos,hogy sminkel, csak épp gyerekkora óta lencsét hord :)
Tehát azért kategorikusan kijelenteni,hogy csak a sminkelés okozza, sztem badarság:)
A te véleményed ettől eltér,az enyém pedig ez:)

Felhőcske írta...

Neked is teljesen igazad van, Mia:)