2012. január 26., csütörtök

Essence Stay With Me Szájfények

Kezdem egyre jobban kedvelni az Essence-t, noha elég love/hate kapcsolatban vagyok a termékeikkel. Amiket tőlük próbáltam, körülbelül a 60% tetszett, 40% nem. Mégis valamiért hajlandó vagyok megbocsátani a ballépéseiket is, lehet, hogy egyszerűen azért, mert olyan jó áron vannak a cuccaik, hogy ezáltal az elvárásaim is alacsonyabbak, így nem ér akkora csalódás egy rossz vásárlás esetén. Ezzel szemben ha sikerül pár száz forintért kifogni náluk valami kiemelkedően jó dolgot, akkor sokkal kellemesebb ez a meglepetés, mint egy drágább termék esetében. Ti hogy vagytok ezzel?

Essence Stay With Me szájfények

A Stay With Me szájfényeket még tavaly nyáron próbáltam ki először, amikor egy bloggerina találkozóról rögtön két színt is hazahozhattam. Akkoriban került ki a polcokra a termék, és noha eléggé tetszett már elsőre is, valahogy meg sem néztem, milyen árnyalatokban kapható még. A jelenlegi, ájulásosan szuper 299 Ft-os Essence akciónak viszont nem tudtam ellenállni, beszabadultam a Rossmannba, és a 3 akciós színből kettőt be is zsebeltem (na nem szó szerint) (csak azért kettőt, mert a harmadik már megvolt). Igazából a többi is állati jó, de inkább bele sem gondolok, mert akkor nem tudnék aludni izgalmamban. Nyugi Suzie, nem kell több!!

Miért is olyan jók a Stay With Me szájfények... 
  • Remek a pigmentáltságuk. Nem fednek úgy, mint egy folyékony rúzs, tehát hagyják érvényesülni a rúzsunkat, viszont elég színük van ahhoz, hogy feltűnőek legyenek önmagukban is. Ez a világosabb színre is igaz, ami külön jó pont. 
  • Tényleg tartósak. Mivel elég sokat iszom, ezért semmi nem túl tartós rajtam, de jobban teljesítettek, mint egy átlagos Essence szájfény.
  • Nincs ragacsos állaguk. Valamennyire persze érződik rajta, hogy itt egy ragaszkodóbb formuláról van szó, de mégis sikerült megoldani úgy, hogy ez ne okozzon kellemetlenül ragadós érzést.
  • Jó áron juthatunk hozzá. Az alacsony ár az Essence fő előnye, de ennél a terméknél az ár-érték arány is nagyon ott van. Akciósan a 04, 05, 06 szín 299 Ft, a többi azt hiszem 649 Ft.
Ami nem olyan jó... 
  • Fura, homokóra alakú applikátor. Ez az egyetlen dolog, ami nem tetszik benne. Az alsó ajkamra még egész jópofa vele felvinni a cuccost, de fent kissé kényelmetlen használni.

Essence Stay With Me szájfény applikátora

Nézzük a színeket!


02 My Favorite Milkshake - Cuki barack
04 Trendsetter - Vad pink
05 I Like Cotton Candy - Trendi lila
06 Berry Me! - Mély bogyószín

Ugye, milyen szépek?
A Berry Me!-t már láthattátok rajtam ITT.

14 megjegyzés:

Sunny írta...

Hűűűű, elő is keresem a trendsettert, már el is felejtettem, hogy ymilyen jó, és most kedvet kaptam hozzá! :D
lehet h a lilásnak nem fogok tudni ellenállni....

Galatea írta...

nagyon szépek énis bezsebeltem 2őt :)
a 3.at a berry me t viszont nem találom..nincs is ott a helye a boltokban :S

suzie írta...

@Sunny: Nagyon jó az a lila, nude rúzs felett mmmm:))

@Galatea: Annak én is csak a helyét találtam tegnap, pedig a másik kettőből rengeteg volt abban a Rossmannban, ahol jártam.

sunbeam írta...

Annyira szépek amiket csináltál tesztképek, hogy kedvet kaptam hozzá én is... De utána eszembe jut, hogy nekem nem jött be :(. Én barátnőmnek adtam, ő viszont nagyon nagyon szereti, azóta is újra vásárolja. Nekem valamiért nem volt elég jó a fedése, de szerintem ez azért van, mert amikor kipróbáltam, akkor voltam a nyx cream lip-es időszakomban, és teljesen mást vártam egy szájfénytől.

H.Sz. írta...

Én is gondolkoztam rajta hogy megvegyem -e a 2 akciós közül valamelyiket, de túl pinknek tűnt mindkettő. felkenve is ennyire rózsaszínek? mert ha nem akkor szaladok is valamelyikért vissza :)

suzie írta...

@Márti: pedig azok nem is szájfények:)

@valentipeace: Ugyanolyanok felkenve, mint itt, de függ attól is, hogy mire viszed fel. Ha simán a szádra, akkor mégrózsaszínesebbek lesznek, mivel az ajkaid ugye rózsaszínes árnyalatúak.

sunbeam írta...

TUdom, hogy nem szájfények :p, de mégis azt az illúziót keltik.

H.Sz. írta...

akkor szerintem nem nekem valóak :(

Lora írta...

én úgy megnézném a szádon is őket. főleg a 05-re vagyok kíváncsi, felkenve hogy mutat.. :)

Biu írta...

Nekem a me&my milkshake van meg, szeretem, gondolkodtam is a leárazáson, hogy veszek még, de nem vagyok annyira szájfényes.

paphu írta...

nekem a fav milkshake árnyalatú van meg, de nem szeretem :(
egyáltalán nem látszik rajtam és kicsit ragacsos is.
*boarr* még a szóellenőrző is ezt írta ki :D

Meskó írta...

Én imádom az essence cuccokat, mert mindig találsz egy-egy baromi jó cuccot, valami elképesztően jó áron. Nekem is van Stay with me szájfényem, Candy Bar színben és bár én is tapasztalom, hogy a felső ajkamon elég fura használni az aplikátort, ezt egy sima ajakecsettel lehet orvosolni, és a vidám, friss, gyümölcsös szín egyből jobb kedvre derít. A körömlakkjaikért vagyok oda, mert ha épp az esti bulihoz keresek a ruhámhoz passzoló árnyalatot, tuti találni fogok ráadásul pár száz forintért.

Brigi írta...

Nagyon jól áll neked ez a smink. :)

Ánítá Babi írta...

A többi színről nem szeretnél fotót csinálni, hogy milyen a szádon?:))
A Berry me nagyon jól áll neked, én arról a színről sajnos lemaradtam annak idején...elkapkodták.:(