2010. április 2., péntek

NYX Ultra Pearl Mania pigment

Sajnos nem tudtam végül a hét elején megvenni a tégelyeket, mert ahova először mentem, ott nem volt, és csak tegnap volt időm, hogy megnézzem máshol is. Ezúttal már nem bíztam a véletlenre a dolgot, megkérdeztem a körmösömet, hogy hol lehet kapni ilyet, hisz ki tudhatná jobban, mint ő, akinek van vagy több száz darabja. :) Sikerrel is jártam, nagyon szupi kis tégelyeket találtam, ráadásul volt olyan is, ami egy kis tartóban jött és több tégely volt benne, ami nagyon praktikus szerintem, és árban is jobban megérte, úgyhogy ilyet vettem.


A "költöztetés" képeiért és az ígért színmintákért katt a továbbra!


A tégelyeket természetesen jó alaposan egyenként elmosogattam, ez nagyon fontos, hiszen olyat teszel bele, amit utána a szemedre raksz.

Vakuval
B-J: Fanta Pearl, Mocha Pearl, Walnut Pearl, Charcoal Pearl

Vaku nélkül, természetes fényben.
B-J: Fanta Pearl, Mocha Pearl, Walnut Pearl, Charcoal Pearl
(A bal szélsőnek azért olyan a teteje, mert rátekertem és összeráztam:D)
Nem árt feliratozni a tégelyek alját, mert ha több szín van, akkor már nem lesz olyan egyértelmű, hogy melyik melyik.

És a színminták:
Vakuval
Hát nem gyönyörűek?! Fontosnak tartom megemlíteni, hogy semmilyen alapot nem használtam, simán a bőrömon vannak, mégis ilyen szép intenzív a színük.
B-J: Fanta Pearl, Mocha Pearl, Walnut Pearl, Charcoal Pearl
Vaku nélkül, természetes fényben.

Még valamit mutatni akarok. Látjátok milyen sok maradt a kis tégelyekben? Én azt hittem, üresek lesznek. Most vagy az újonnan vett tégelyek nincsenek 5 grammosak, vagy az 5 ml nem = 5 grammal (mert az eredeti csomagolásra 5 ml van írva, ami számomra egyértelműen egyenlő volt az 5 grammal, de tény, hogy a különböző mértékegységekbe való átváltás sosem ment, úgyhogy ki tudja:D)
Mindenesetre nem hiszem, hogy életem során ennyit el fogok használni egy-egy színből. :D

Remélem nektek is tetszenek, mert nekem nagyon!!:)





6 megjegyzés:

Babus írta...

nagyon szépek:)
amugy te ezeket honnan rendelted? Nyx oldaláról lehet?

Angelique írta...

very pretty! :]

suzie írta...

Angelique: thanks! :) I love them soo much I feel I have to get all the colours now, lol. and they're dirt cheap which makes them even better haha:)

Zsófi:nem onnan sajna nem lehet, de majd akarok külön szánni egy postot nemsokára ahonnan rendelem mert nagyon jó kis oldal:)

Babus írta...

irjál arrol minél előbb:)

Maggie írta...

ezeket a tégelyeket hol vetted és mennyiért?:) lassan nekem is aktuális lesz a költöztetés..jobb felkészülni:D

suzie írta...

Egy körmös boltban a 4-6os vonalán, Crystal Nails azt hiszem, de most nem jut eszembe, melyik megállónál van:/ az oktogon és a Petőfi híd között, az tuti, valamelyik sarkon.. pont látszik a megállóból szerintem, úgyhogy ha figyelsz, jó helyen fogsz leszállni:D Mondjuk én nemhiszem, hogy itt venném, ha újra kéne vennem.. inkább olyat, amibe belefér az egész eredeti tégelyek tartalma, tehát 10g-os tégelyeket, olyanból pedig csak egymásba csavarósakat lehet itt kapni:/