2010. október 20., szerda

Szépülj egészségesen! - Zuii Organikus Sminktermékek


Ma egy különleges márkával szeretnélek titeket megismertetni, ami szerintem a legtöbbetek számára új lesz. Nekem is új volt, és nem csak abban az értelemben, hogy nem találkoztam még vele, hanem tényleg, ez valami ÚJ. Nemrég fedeztem fel a Zuii-t, és Mártai Mariannának köszönhetően lehetőségem volt közelebbről is megismerkedni a termékekkel. A különlegesség az organikus mivoltában rejlik, tehát mentes mindenféle csúnya, rossz és gonosz kemikáliától, ami a legtöbb sminkmárka termékeiben megtalálható. Csakis természetes anyagokat tartalmaz, és a legjobb az, hogy nem kell kompromisszumot sem kötnünk a szépséges színeket illetően!
Szeretném előre leszögezni, hogy ez nem egy szponzorált bejegyzés, én magam kerestem fel a Zuii-t, mert nagyon érdekeltek a termékek, és mert úgy gondoltam, titeket is érdekelhet, és hasznos is lehet többet tudnotok/tudnunk róla. 


A teljes bejegyzés olvasásához katt a továbbra!



Igyekszem az élet több terén is az egészségtudatosságra törekedni, de bevallom, eddig nem különösebben foglalkoztam azzal, hogy mit tartalmaz, amit az arcomra, szememre, számra viszek fel. Nem is értem miért, talán mert struccpolitikát követtem, és nem is tudatosult bennem, hogy a sminkekben, amiket használok, olyan anyagok vannak, mint pl. kőolajszármazék, génmanipulált összetevők,
parabének, talkum. Rosszul hangzik, ugye?
A Zuii Organic, ahogy a nevéből ki lehet találni, egy organikus termékeket felvonultató márka. A bio szócskát is használhatnám rá, de már annyiszor hallottam azt emberektől gúnyos, ironikus hangnemben, hogy az organikus kifejezést megfelelőbbnek találom. A termékek igazoltan bio virágokból, igen, jól olvassátok, virágokból készülnek, méghozzá rózsasziromból, jázmin- és kamillavirágból. Ez annyira jól hangzik szerintem, imádom a gondolatot, hogy virágokat viseljek az arcomon. :) Mellettük illóolajok, vitaminok és ásványok gazdagítják a sminkeket, így nem csak a használat alkalmával szépítenek meg, hanem hosszú távon táplálják és javítják a bőrödet, nem tömítik el a pórusokat, bőrnyugtató és regeneráló hatásúak. Az összetevőknek köszönhetően valamennyi bőrtípusra megfelelőek, nem okoznak irritációt, allergiás reakciókat. Védenek emellett a káros UVA és UVB sugaraktól is, és annak ellenére, hogy tartósítószer mentesek, három évig eltarthatók. Abszolút pozitívum az is, hogy minden Zuii Organic sminktermék 100% cruelty free, nem tesztelik állatokon.
Hát engem nagyon meggyőzött már ez is. :) És akkor még magukról a termékekről nem is esett szó... A szemhéjpúderek többségének gyönyörű, erősen pigmentált színe van, jó néhányba beleszerettem teljesen. Ami abszolút, már elsőre is elnyerte a tetszésemet, az a Rose Mist, egy arany fényű rózsaszín alapú szín, a Moss, ami egy mély, feketés-zöldes árnyalat és az Apple, ami pedig egy halvány, jeges zöld. Igazán különleges a Purple Ice és Pink Ice is, amik ránézésre fehérek, viszont ha felviszed, akkor irizáló halvány lila és halvány rózsaszín válik belőlük. Igazán rikítóan élénk színű festékek nincsenek, aminek gondolom az lehet az oka, hogy azokat (egyelőre?) nem tudják természetes alapanyagokból előállítani.

A legnagyobb szerelmet talán a rúzsok jelentették, amiknek meglepően nagy része az általam imádott halvány pasztell árnyalatokban (bézs, rózsaszín, barack, narancs) pompázik. Itt belezúgtam a Mandarin nevű rúzsba, ami egy enyhén narancsos árnyalatú világos szín, és a Coral Red-be, ami szintén egy enyhén narancsos árnyalatú, piros rúzs. Azt hiszem, az összes színt kipróbáltam a kezemen, és meg kell hogy mondjam, tökéletes fedőhatásuk van, szuperpigmentáltak.

Ami még nagyon felkeltette az érdeklődésemet, az a folyékony alapozó. Nappalra nem nagyon szoktam használni alapozót, mert nem vészes a bőröm, viszont sokszor érzem, hogy az adott szemsminkhez mégiscsak sokkal jobban mutatna egy teljesen egyenletes, jobb textúrájú bőr. A jelenlegi alapozómat viszont valahogy nem hordanám szívesen nap mint nap (pláne, hogy már tudok ezekről az összetevőkről), a virágokkal viszont már teljesen más a helyzet. :)) 

Ezek mellett kaphatók még arcpirosítók (amik szintén gyönyörűek!!!), szájfények, por alapú alapozók (préselt, nem laza állagú, vagyis nem száll mindenfelé) és szempillaspirálok - összesen 72 féle termék.

Nálam az összesített sminkes kívánságlistám első 3 helyébe rögtön bekerült a por állagú alapozó (kiemelő filccel kihúzva, sok sok felkiáltójelet mellérajzolva
:) ). 

Hivatalos magyar honlap ITT.

Hallottatok már korábban a Zuii-ról? Mit gondoltok róla? Szívesen látnátok termékteszteket és részletesebb véleményeket a termékeikről?

25 megjegyzés:

Babus írta...

Nagyon szimpatikus.
Gondolatban már foglalkoztat egy ideje az h találjak jó természetes anyagokból készült smink termékeket.
Szóval nagyon érdekelnének tesztek és vélemények a termékekről.

Bogca írta...

engem is érdekelnek a tesztek meg a vélemény. árat egyébként lehet már tudni? kíváncsi vagyok mennyivel drágább mint a "rendes".
anyu már csak spirált tud szegény használni mert minden szemhéjpúdertől fáj a szeme, lehet ez jó lenne neki is.

suzie írta...

Az árak a honlapon szerepelnek, a bejegyzés végére linkeltem be. Nem éppen a legolcsóbb, de a "puding próbája az evés" (lol), szóval még kell egy kis tapasztalat, hogy mondhassam, hogy megéri-e. Szerintem holnap megveszem a por állagú alapozót, kicsit tesztelem, és utána már bátrabban fogok saját véleményt írni azzal kapcsolatban, hogy megéri-e a pénzt :)

Unknown írta...

hallottam már róla, de ha meghalok sem emlékszem, mi volt a blogger véleméne LOL Igazából engem nem nagyon érdekel, h virágból van-e vagy sem. Paraben és társai tényleg ne legyenek benne, de azok után, h allergiás lettem a legelső Lush arctisztító/radírra, amit életemben vettem, nem tudnak meghatni a 100% bio cuccok. Na nem mintha előtte használtak volna bármit is nekem.
Mindezektől függetlenül szívesen látnék teszteket >D

suzie írta...

Én is próbáltam róla keresni amúgy ilyen blogbejegyzéseket meg teszteket, de talán kettőt ha találtam, azok mondjuk pozitívak voltak :)

Tímea írta...

En meg nem hallottam rola, de kifejezetten felkeltetted az erdeklodesemet nagyon jonak tunik!

Suzy írta...

Még én sem hallottam róla :O de nagyon kiváncsi vagyok, hogy működik! Csak webshop van? A honlapra rápislantottam de a webboltot nem sikerült elérnem :D
Másik gugli találat, itt az árak 1-2 ezerrel kevesebbek!?

http://www.biomakeup.hu/termekek/

suzie írta...

Ezt én is láttam, meg is kérdeztem Mariannától, elvileg ők az ex tulajdonosok, és nincs a birtokukban termék, szóval nem lehet tőlük rendelni.

Néhány bio boltban is lehet kapni egyébként, de sajnos nem tudom, melyikekben pontosan, megpróbálom megtudakolni :)

Timike írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Timike írta...

Sziasztok!
Kedves Suzie!
Én már olvasgattam erről a neten, de sajnos még nem tudtam kipróbálni (nem Bp-i vagyok :P).
Amiatt érdeklődöm, hogy mi is van ezzel a biomakeup-oldallal? Mert onnan (elvileg) lehet rendelni, a termékek bővültek azóta, hogy nem látogattam az oldalt, viszont a bio-smink.hu-ról nem lehet online rendelni. Vagy csak nekem nem sikerült? :P Pedig regisztráltam is...
Nagyon hálás lennék, ha segítenél nekem, hogyan tudok Zuii termékeket vásárolni!
Köszönöm így előre is! :)

suzie írta...

Szia Timike!
A biomakeup az előző tulajdonosok honlapja, akik tudomásom szerint már nem rendelkeznek forgalmazói joggal. Megpróbálhatsz rendelni tőlük, ha mázlid van, akkor pont olyan termékbe választasz bele, amiből maradt nekik régről, de feltöltött készleteik nincsenek, és nem is ad nekik az ausztrál gyártó. A bio-smink oldalnak van webshopja, csak átmenetelig technikai okok miatt nem működik, írtam e-mailt nekik, hogy mikor lehet újra rendelni, amint kapok választ, leírom ide.
Amúgy ahol a bio-smink honlapnál alacsonyabb árakkal találjátok, ott legyetek gyanakvók, valószínűleg nem rendelkeznek termékkel, ugyanis az itt található árak az ausztrál gyártó által megállapított minimum árak - tehát ennél olcsóbban nem szabad értékesíteni.

Timike írta...

Igen, én is csekkoltam az ausztrálokat, és feltűnt a különbség. Köszi az infót! :) Majd várok akkor, hogy megjavuljon a webbolt ^^
(addig még úgyis van a régi Sonya alapozómból - elég lassan fogy) Apropó Sonyát használtál valamit? Kíváncsi lennék a véleményedre, mert nagyon fényezik magukat, hogy a világ 5 legjobb kozmetikai cége között van... én meg aaaannyira nem értek hozzá :D csak azért vettem olyat, mert más alapozóktól mindig kipattogtam. Ettől nem, de egy idő után már ettől is (lehet h azért, mert már több, mint 3 éve megvan...)

suzie írta...

Most megfogtál, soha nem hallottam még erről a márkáról. Rákerestem, de honlapjuk sincs, viszont nekem úgy jön le, hogy ez ilyen Forever living-es cucc, azokkal meg egyáltalán nem vagyok képben, talán mivel nem szimpatizálok az ilyen mlm dolgokkal :) Úgyhogy sajnos nem tudok róla véleményt mondani. Az mondjuk, hogy 3 éve megvan, elég jó ok lehet arra, hogy már nem szereti a bőröd.

Timike írta...

Igen, Forever Living. Borzasztó szkeptikus voltam vele, ahhoz képest tényleg nagyon jó. Eddig csak folyékony alapozókkal próbálkoztam, de minddel megjártam, még a drágábbakkal is. Azon kívül én nagyon ritkán festem ki magam, úgy "teljesen" meg még annál is ritkábban :D Szóval ez ami nekem van, ilyen (hogyismondják) krémesebb állagú cucc, ami púder lesz ha megszárad :D nem tudom jobban elmondani. A határozott előnye, hogy tökéletesen fed, ezért korrektornak is szoktam használni (sőt, többnyire csak annak), és mégis fölveszi az arcom színét... de nem kell belőle egy tonnát föltenni... hát ezt jól körülírtam :D
Az, hogy 3 éve megvan, nem az "ő" hibája, hanem - mint említettem - nagyon ritkán használom.
Viszont ha elfogy, mindenképpen beruházom egy Zuii-ba (szintén a nem folyékonyba), hátha az még kevésbé fogja bántani a kis szattyán bőrömet xD

suzie írta...

Nincs ráírva, hogy meddig lehet felhasználni? Azért szerintem ne várd meg vele az 5 évet, ha addigra fogyna csak el :) Próbáld meg kifigyelni, hogy tényleg az alapozótól lesznek-e mostanában pattanásaid, és ha igen, akkor szerintem megérett a kidobásra. Általában az ilyen krémes állagú dolgoknak a szagán is érezni, ha valami nem oké már velük.

Timike írta...

4 évig. De a pattanások és az alapozó használata között egyenes arányosság áll fenn nálam. Egyszerűen érzékeny rá. Kész. Mondom, a mostani az első, amitől nem pattogtam ki, de már ez is kezd rakoncátlankodni. :( úh mindenképp lecserélem lassan. (persze majd ha lesz webshop Zuii-éknál :D)

suzie írta...

Amint megtudom, hogy mikor lesz webshop, mindenképpen megírom :)
Remélhetőleg szeretni fogja a bőröd :)

Timike írta...

Ööööö... egy másik poszthoz már írtam erről, de azt nem kérdeztem meg, hogy szerinted Zuii-ból árulnak alapozómintát?

suzie írta...

Sajnos nem. :( Nem tudom, mennyire laksz messe Bp-től, de ha esetleg meg tudod oldani, hogy felutazz, akkor van lehetőség az arcodon kipróbálni.

Timike írta...

Hát 200km-en belül lakok, nem ez a gond, hanem az, hogy ha megveszek egy Zuii-t akkor az félő, hogy ugyanúgy rám for rohadni :(
Nem tudom hogyan lehetne megoldani a tartósítást... esetleg egy részt lefagyasztani vagy mittudomén :D már csak gyűjtöm az ötleteket..... Szerinted mit tehetnék?

suzie írta...

Hát lefagyasztásról még nem hallottam. :D 3 évig mindenképp elállnak ezek a termékek, igazából ha ennyi idő alatt nem fogyasztod el, akkor is a 3 év alatt csak 6-7 ezer forintot költöttél alapozóra, ha kiszámolod, ez elég jelentéktelen összegre jön ki havonta. :)

Timike írta...

Igen, ez igaz :) viszont nagyon erős bennem az az érzés, hogy utálok kidobni dolgokat... :(
Még az is lehet, hogy fogom és megfelezem barátnőmmel... ez is egy opció... :)

suzie írta...

Na, ez például szuper ötlet, ha megegyezik a színetek :)

suzie írta...

Sikerült megtudni, hogy úgy egy héten belül működni fog megint a webshop! :)

Timike írta...

Oké köszi :) az szuper!
Egyébként 1x jártam a DM-ben, és ott találtam egy naturkosmetik-nak mondott márkát, az Alverdét, amit tudtam ellenőriztem az összetételén és eddig azt mondom, hogy igen, tényleg természetes, a kérdés csupán az, hogy milyenek a dekorkozmetikumai? Elég jók? Tudsz róla valamit? Én bízom a véleményedben, mert én (mint már említettem) szörnyen dilettáns vagyok... :)