2011. augusztus 24., szerda

Avon Clearskin tonik mitesszerek ellen

Ezer éve ugyanazt a tonikot használtam, úgyhogy már igencsak kedvem volt váltani. Nem szerepelt a tervek között, hogy Avonosra lesz a csere, de körülbelül 400 forintért vesztegették az éppen aktuális katalógusban ezt a mitesszerek elleni terméket, ennyiért pedig, gondoltam, egye fene.


Úgy terveztem, hogy majd napi kétszer használom, reggel és este. A napi egy sem mindig jött össze, úgyhogy kicsit aggódtam, lesz-e hatása. Ó de még mennyire, hogy lett. Igen, előre le kell lőnöm a poént, mert tulajdonképpen mást nem is nagyon tudok róla írni. Ja de, azt, hogy az illata egész kellemes. Szóóóval...

Az én arcbőröm pattanásokra hajlamos, de alapvetően elég simának mondható a felülete. Ettől viszont tisztára puklis lett, vagy nem is tudom, mi a jó szó erre. Olyan volt, mintha tele lenne pattanással, de nem pirosak voltak, hanem bőrszínűek, és nem is pattanások szerintem. Fogalmam sincs, mik. Szerencsére nem az arcom teljes felületén jelentkeztek, hanem "csak" a halántékomnál, valamint alul az arcélemnél. Először el nem tudtam képzelni, mitől jelenhettek meg, de hamar rájöttem, hogy csak az Avon tonikja lehet a hunyó, mert más új terméket nem vezettem be az arcápolási rutinomba. Mégis, hogy biztosra menjek, abbahagytam 1-2 hétre, megvártam, amíg újra sima lett az arcom, majd pár napja ismét használni kezdtem. A kis puklik kezdenek is megjelenni. Természetesen most nem várom meg, hogy odáig fajuljon a dolog, mint először - ez épp elég ahhoz, hogy meggyőződjek róla, hogy sajnos ez a tonik a hibás.

Van másnak tapasztalata közületek erről a tonikról? Kíváncsi lennék, van-e, aki hasonlókat tapasztalt tőle, vagy éppen pont ellenkezőleg, nagyon is bevált neki.

18 megjegyzés:

Ildcsu írta...

Szia. Én jelenleg is ezt a tonikot használom. Már a második flakonnal. Olyan 10/8-nak mondanán, ha értékelnem kellene. Nem vagyok teljesen megelégedve vele. De igazából még egy tökéletes tonikot sem találtam. :)

Seohyun_unnie írta...

Szia. Sajnos nekem is ugyanezek a problémáim vannak tőle :(. De hamarosan elfogy és átváltok egy Oriflame-esre. Remélem az jobb lesz :)

Tímea írta...

Jaj szegénykém :( hihetetlen, hogy egy ilyen termék még forgalomban lehet... ez az Avon :S

Anna írta...

Szia!(:

Én is ezt használom, kb már az 5. flakonnal, szeretem és be is vált! :O
pl volt, hogy este észrevettem valamit aminek nem kellett volna az arcomon lennie, használtam a tonikot,és reggelre szinte el is tűnt..:|

Coco - Chanel írta...

Hello.
Én is ezt használom és nekem semmi bajom nincs vele azon kívül, hogy szerintem nagyin erős.

Évi írta...

Ez azért durva :O Én most Nivea Visage Young Stay Clear (vagy valami ilyesmi :D) nevezetű tonikját használom. Szerintem azért jó, mert nem alkoholos, szóval abszolút nem szárítja a bőrt. Nem állítom, hogy csak annak köszönhető, mert több új dolgot is bevetettem arcápolás terén, de gondolom azért valami köze van hozzá.
Ezek az "új" avonos tonikok nekem csak azért furák, mert régebben ami volt, az nem volt rossz (akkor még nem ilyen kis hengerben volt), de totál megváltoztatták, meg lett többféle, anyu akart a múltkor rendelni, de azt se tudta, melyik mire meg hogy lenne jó, szóval inkább vett magának valami mást, lehet hogy jobban is tette.

Vikuc8 írta...

Egyáltalán nem vagyok meglepődve,én eddig csak rosszat hallottam erről a tonikról, többen úgy beszéltek le róla, mintha taposó aknán állnék :D Így már érthető. De ezek után 100% hogy nem is fogom kipróbálni.

sunnysideup írta...

Sajnálom, hogy nem vált be, valószínűleg érzékeny vagy az egyik összetevőjére. Timi, kicsit merész egy egész márkát leírni egy ilyen vélemény miatt, főleg, hogy itt is írták páran, hogy semmi ilyet nem tapasztaltak. Ha valaki allergiás egy összetevőre, az nem a termék hibája, másnak még lehet az a tökéletes.

Wiwiee. írta...

nekem is ez a problémám hosszú ideig használtam az avon-t (egész sorozat van/volt belőle) amíg rá kellett ébrednem nem sokat használ.egy idő után leálltam ezekkel a termékekkel picit javult talán de a többi arcápolási termékemet ugyanúgy használtam.kísérletezgettem összevissza melyik lehet a ludas a kis görcsökért de nem jöttem rá.gőzölés után a puklik kitisztultak de ugyanúgy visszajöttek egy idő után.aztán olvastam valahol hogy a szalicilsav allergiát válthat ki ( kipirosodik megilyenek)nálam esetleg egy enyhe érzékenységről lehet szó így most új tonikot és bőrradírt vettem hátha segít valamit.lehet hogy hülyeség de legalább eggyel kevesebb káros anyag van a fürdőszobában;)

Anita írta...

Nekem a L'Oreal Triple Active zöld színű tonikja produkált ilyet, ragacsos utóérzettel párosulva. Az Avonos dolgokat pedig alapból nem bírja a bőröm, úgyhogy ezzel nem is kísérletezem.

suzie írta...

Nálam biztos nem szalicilsav allergiáról van szó, mert az aszpirin maszktól semmi bajom..

Mindenesetre érdekes olvasni, hogy vannak mások is, akiknek ugyanez lett tőle.

Névtelen írta...

Nekem az AVON-tól eddig semmi nem vált be, úgyhogy nem vagyok meglepve.:D

Apolka írta...

az Avon Clearskinje nekem maga a borzalom, egy arclemosójuktól azonnal égni kezdett a bőröm, bepirosodott, hámlott. de a holt-tengeri iszapos pakolásnál is ez történt, szerencsére akkor "csak" az államon. egyedül a Naturals uborkás vonala vált be nálam az Avonból, azóta nem kísérletezek.

Blushbaby86 írta...

Én meg sem próbálkoztam ezzel, bármilyen tonik amiben alkohol van kikészíti a bőröm. Pedig nekem is vegyes, pattanásokra hajlamos a bőröm, de az alkoholtól rögtön tartósan kipirosodik, feszül és pár óra múlva zsírosodik is. :S

DM-ben lehet kapni egy gyógynövényes (alkoholmentes) tonikot problémás bőrre, azt nagyon tudom ajánlani. Nem büdös, zöldteához tudnám hasonlítani az illatát és tényleg csupa növényi kivonat van benne, nagyon klasszul megnyugtatja a bőrt.

AA-dmin írta...

De durva! Köszi az infót! Nálunk a családban elég sok Avonos dolog fogy, mondjuk hozzá még pont nem volt szerencsém, de ezután akkor figyelek majd rá, h ne tehesse be hozzánk a flakonját.

Fashionisto írta...

Számtalan tonikot kipróbáltam már,egyik sem működött.Normál bőröm van,de a T-zone-nál miteszeres.Vagy nagyon kiszárította a bőröm,vagy piros lett a használata utána,vagy mindkettő.Kb egy fél éve találtam rá a BodyShop-nál a Cucumber Water nevezetű tonikra.Azóta nem keresgélek.Őszintén mondom a TÖKÉLETES TONIK!!Finom friss uborka illata van,felfrissíti a bőröm,a hzasználata után selymes hidratált(nem zsíros)Csak ajánlani tudom!Nekem nagyon bevált.

Petra világa írta...

Én az Avon Solutions zöld habját és tonikját használtam (a család többi tagjával együtt), nekünk nagyon beváltak. Az Avon Clearskin kék radírját pedig egyenesen imádom!

Smuci írta...

Erről a tonikról konkrétan nem tudok semmit, de régen csak Clearskin termékeket használtam. Bajom nem lett tőlük, de hasznom sem. Semmit nem segítettek... Azóta mindig másmilyen tonikot használok, de megbízható márkákat, pl. Nivea és Garnier. Ezek beváltak, viszont havonta egyszer kipattog a bőröm, és akkor csak egy valami segít, a himalájai sószappan. Mindenre jó (narancsbőr, fertőzéses bőrbetegségek, pattanások, stb.) szárítás nélkül, viszont elég kellemetlen a használata mert csíp és meg kell várni, amíg megszárad. Ezért csak akkor használom, mikor muszáj, de akkor aztán nagyon tuti. :)