2011. augusztus 3., szerda

Túl sok smink - létezik ilyen?

Gyakran kérdezik tőlem, hogy ha ilyen és ilyen sminktermékeket viselnek, akkor nem fogják-e az emberek (különösen a másik nem képviselői) azt gondolni, hogy túl sok smink van rajtuk.

Az én véleményem az, hogy nagy általánosságban beszélve nem létezik olyan, hogy valakin túl sok smink van. Bizonyos helyzetekben, bizonyos alkalmakkor – például strandon – egy teljes arcnyi smink valóban nem oda illő, és ezáltal soknak mondható, de itt csak a körülményekhez történő viszonyítás miatt mondhatjuk ezt ki. A kérdezők többsége persze nem ilyen esetekre vonatkozóan hezitált, hanem a mindennapok arcfestését illetően. Itt is a „sok”, azt gondolom, gyakran helytelenül kerül kimondásra, és sokkal inkább azt helyettesítheti, hogy „nem alkalomhoz illő” – mint ahogy nem megyünk el egy tárgyalásra rikító pink és zöld szemhéjpúder párosításban. 

Tegyük fel, hogy legnagyobb igyekezetünk szerint, alkalomhoz illően sminkeltünk, mégis megjegyezte valaki, hogy ez túl sok. Véleményem és tapasztalataim szerint a külső szemlélőknek (ismételten főleg a férfi társadalom tagjainak) akkor tűnik úgy, hogy vastagon áll az arcunkon a vakolat, ha a felvitel, a technika vagy a használt termék rosszul lett kiválasztva, használva. Lehet rajtad egy teljes arcos smink, sőt még műszempilla is, de ha a kivitelezés megfelelő és a termékek, árnyalatok is megfelelően lettek kiválasztva, akkor a rád nézőknek nem az fog feltűnni, hogy „de ki van pingálva ez a csaj”, hanem egyszerűen az a gondolat fog motoszkálni a fejükben, hogy „nahát, ez a lány milyen jól néz ma ki, vajon mitől?”. Mert hogy a jó smink –a hétköznapok példájára alapozva – az, ami az egyén természetes szépségét kihangsúlyozza, felhívja a figyelmet előnyös vonásaira és háttérbe igyekszik szorítani a kevésbé előnyöseket. Ez mind a technikára, mind a termékek milyenségére, színére értendő. 

De hogyan tudja ezt eldönteni otthon a tükör előtt az ember lánya? Nos, azt gondolom, ha már felmerül a gondolat, hogy „túl sok” (tehát valami nem stimmel), akkor az nagy valószínűséggel úgy is van. Hogy ez ténylegesen a rossz kivitelezésből vagy rosszul választott termékekből adódik, vagy éppenséggel abból, hogy az illető nem az egyéniségének megfelelőnek tartja a sminket, esetleg ennyire kívül esik a komfortzónáján, az gyakorlatilag mindegy. Mert ha te úgy mész el otthonról, hogy a sminkeddel és ezáltal az arcoddal kapcsolatban bizonytalan vagy, akkor ez a kisugárzásodon is érezhető lesz, nem fogod jól érezni magad. Ilyen esetben tehát a kiváltó ok kevésbé fontos, a teendő viszont ugyanaz. Addig kísérletezz, amíg nem varázsolsz magadnak a festékek segítségével olyan orcát, amivel igazán magabiztos leszel és önfeledten ki tudsz lépni az utcára. A kísérletezésre természetesen nem az indulás előtti utolsó 10 perc a legideálisabb időpont – gyakorolj lefekvés előtt, hétvégén vagy bármikor, amikor ráérsz és akár tízszer újra tudod csinálni, ha erre szükség van.   

19 megjegyzés:

E73 bioarcapolas blog írta...

Ez nagyon jó olvasni való volt és elgondolkodtató. Például 20 évvel ezelőtt egy mai átlagos smink kihívó lett volna ,és szerintem is azt kell eltalálni mit hangsúlyozzunk magunkon illetve a mérték.
Egy biztos a pasik szeretik ha jól nézünk ki de utálják a sminktermékeket elsőnek a szemhéjfestéket utána a rúzst vezet.

suzie írta...

Ez fura, én még sosem hallottam egy pasitól sem, hogy utálná a szemfestéket:) Rúzst/szájfényt igen, de az érthető, mivel egy puszitól átragad rájuk a fele:)

citromhab írta...

Nagyon jó lett a poszt, annyira érthetően és élvezhetően írsz, jó olvasni.

Ayesha írta...

A vastagon felkent alapozó, ami nincs szépen eldolgozva, az sok. Egy szép, egységes színű arc, amin ki van hangsúlyozva a szem csillogása, az ajak formája, sose lehet "túl sok". Szvsz.

SophiEl írta...

Szerintem igazad van abban, hogy helyzettől és szemlélőtől függ, hogy mi számít soknak. A nagypapámnak pl. minden sok, még az is ha csak ki van húzva a szemem és ki vagyok spirálozva. De olyan munkahelyem is volt már, ahol beszóltak azért, mert nem volt rajtam smink, amikor meg úgy mentem, leszedették.
Van, akinek nem lehet megfelelni...

N írta...

A pasik véleménye számomra elég megdöbbentő és akit csak tudok, megkérdezek, de majdnem mind ugyanazt mondja. Hogy mi a baj a sminkkel, arra vagy vállvonogatás a válasz, vagy az, hogy ribancos, vagy az, hogy nem tudják, tényleg szép-e a lány, fogalmuk sincs, mennyit változtat valakin és erről elég bizarr elképzeléseik vannak. A rúzs akkor is undorító, ha nem kerülnek vele közeli kapcsolatba, a körömlakkot vagy észre sem veszik vagy utálják, a piros undorító szintén, egyedül a fekete az, amire úgy fele arányban azt mondják, ha valakinek jól áll, akkor nekik is tetszik. Egy-két kivételtől eltekintve a magassarkú is tökmindegy nekik, a jó csaj nem lesz jobb tőle, a rossz szintén. Bizsut nem veszik észre, kivéve ha valami undorító (ez nem az én kedvenc szavam, ők mondják).

Ami elfogadható, alapozó (szerintük nem, de ugye ha nem veszik észre..), szemceruza, spirál, parfüm, de legyen szép a bőröd és friss az arcod, mert ha ragyás vagy, akkor igénytelen is...

Hát no comment, és ezek átlagban értelmes, felnőtt férfiak.

Bikira írta...

Én tök egyet értek veled. Szerintem is a smink akkor túl sok, ha nem alkalomhoz illő. Illetve erről nekem az jut eszembe, mikor valaki egyszerűen nem dolgozza el a színeket és pl. háromszor sötétebb alapozót használ. És ezt nyilván a pasik is ugyanúgy látják, hiába nem értenek a sminkeléshez, egyszerűen az összkép csúnya. Amúgy tényleg nem szokták kedvelni a rúzst, de ez érthető...
Sok igazságot látok Mini gondolataiban is. Nálam kétféle verzió fordul elő a pasiktól. Konkrétan van aki utál minden, tehát sminket, élénk körömlakkot, tűsarkút stb. De van aki kifejezetten szereti ezeket, sőt azt mondja, hogy egy nőnek igenis kellenek ezek a dolgok.
Valahol ez ízlés kérdése is.

Nagyon jó kis post volt.:)

suzie írta...

Szerintem amelyik pasi azt mondja, hogy szerinte "undorító" a smink, a magassarkú és egyéb nőies dolgok, az szimplán fél az ilyen csajoktól, eestleg az van benne hogy aki ezeket hordja/használja, az már biztos egy plázacica, és buta és beképzelt és tuti benne van az is a pasiban hogy szerinte nem kaphatna meg egy ilyen csajt. :)

Lolly írta...

nagyon jó kis cikk, érdekes a téma. Én minden nap elég erősen festem magam, mert sajnos a szemüveg és a kicsi szemeim miatt muszáj jól kihangsúlyozni a szemem. Azt viszont én személy szerint megdöbbentőnek tartom, hogy a egyes lányokat miért érdekel annyira hogy az idióta pasik mit szólnak hozzá. Na és ki nem sz*rja le, amíg neked tetszik. Ők meg miért zselézik a hajukat meg miért fújnak magukra tüdőgyilkos kölniket nahh?? nehogy már a pasik döntsék el, hogy milyen smink van rajtam már bocsánat

Barbara Sipka írta...

Nagyon jó post :) Szerintem sokakon hozzáállásán segítettél most :)

bettynova írta...

Nagyon igazad van abban, hogyha egy smink túl soknak néz ki, akkor az a technika, nem megfelelő termék.
A pasik negatív hozzáállásáról azt gondolom, hogy csak egy önbizalomhiányos ember akarja rejtegetni a barátnőjét, egy magabiztos ember szereti, ha a párja szép, ápolt, csinos.

N írta...

Suzie, igazad lehet ebben, konkrétan undorítónak csak a rúzst tartják, de nem hiszem, hogy általánosságban mindet, csak ugye erre nem gondolnak, amikor véleményezik, a szép mintha fel sem tűnne nekik. A piros körömlakk öreges (és undorító) meg valami tollas ékszerre jött még ez a jelző.

A magassarkú az azért nem, mert (szerintük) senki nem tud benne járni és béna, gondolom ha igen, azt megint nem veszik észre. Komolyan úgy látom, ha van valami nekik nemtetsző dolog a lányon, azt kiszúrják és fúj, de ha valaki csinos, másnap már meg sem tudják mondani, mi volt rajta.

Ami számomra érthetetlen, hogy ha egy lány tornacipőben van, egyszerű pólóval, összefogott hajjal, smink és ékszer nélkül, akkor az szintén igénytelen, de állításuk szerint minden erőlködés felesleges. Ebből azt szűrtem le, hogy az a megfelelő, ha úgy nézel ki jól, hogy ne vegyen észre rajtad semmit, de az összhatás csinos legyen, mert akkor nincsenek megjegyzések..

Vagy nektek nem szólogatnak be "finoman"? Pl. "mi az a füledben?" (mi lenne..), "érdekes a szemeden az az izé, nem fáj/nehéz/viszket?", "nem esik le a lábadról?", "van itt valami, letörölöm.. jaj bocsánat, ez szándékosan van ott?"

Én ettől megőrülök, de ha máshol nem ilyenek a pasik, akkor sürgős környezetváltozásra van szükségem. :)

Bogca írta...

Mini én sosem találkoztam ilyen pasikkal. O_O Az én barátom tök szereti hogy foglalkozom magammal, hordja nekem haza a bizsukat, szereti a szép fülbevalókat, a karkötőket, nyakláncokat rajtam, mindig megdícsér, ilyesmi.
Nem lehet hogy ezek a pasik akik ennyire nem értékelik a nőiességedet azok azért utálják a csajos dolgokat mert a haverjuk vagy? Sok pasinak vannak olyan női haverjai akiket kb fiúnak tekint és ebből adódóan nem tetszik neki ha az illető nőiesen öltözködik mert akkor nem lehet vele lemenni focizni (most nyilván ez erős túlzás volt, de remélem érthető).

Ruby írta...

Én sem találkoztam még ilyen megjegyzésekkel/reakcióval soha, tök fura. Tapasztaltam már teljes érdektelenséget, tetszést, meg őszinte csodálkozást ("mennyi szín, és ezt mind magára teszi, és ezt így kell megcsinálni, mennyire jó" :D), de ilyesmit soha.

Szandi írta...

Nagyon jól sikerült ez a bejegyzés, szépen kibontottad a témát, jó volt végigolvasni.
Szerencsére nálunk otthon nincs olyan probléma, hogy "mennyi smink van rajtad, ez undorító!".
Ez valóban a termékeken és a technikán múlik. Férjem kimondottan szereti, ha sminkelek, mert szerinte nagyon ügyes vagyok, mondjuk neki smink nélkül is tetszem (hihihi a kis elfogult):) Őt még a szájfény sem zavarja,sokszor én szedem le a szájáról, ami átragadt :D
Tényleg az összkép a lényeg.

Maya írta...

Én is a pozitív példák számát gyarapítom. Bár tudtam, de azért ma reggel a poszt hatására megkérdeztem a páromat, valójában mit szól ahhoz, hogy sminkelek. Azt tudni kell, hogy én nap mint nap full sminkben vagyok (és ez nem azt jelenti, hogy kenem vastagon spaklival, csak mindenre odafigyelek). A válasza az volt, hogy miért kérdezek butaságot, neki nagyon tetszik, mert tudom mi áll jól nekem, mert jól csinálom, és soha sem esek túlzásokba. Azon meg egyenesen megdöbbent, hogy egyes férfiak mennyire negatívan állnak ehhez a kérdéshez. Bocs, hogy kicsit hosszúra nyújtottam, annyit jegyeznék még meg, hogy a fenti dicséreteket Nektek is köszönhetem csajok! A sminkbloggerek szinte mindegyikétől ellestem már praktikákat, ötleteket, rengeteget fejlődtem néhány hónap alatt. Ha Ti nem vagytok, még mindig az egy szem barna szemhéjpúderemmel élném az életem, és azt sem tudnám, mi az a highlight és kontúr, és az valljuk be nagyon nagy kár volna:))

k2 írta...

Tetszik a bejegyzés.
Nekem a legnagyobb bók egyébként, mikor a munkatársaim a kialvatlan fejemre azt mondják, hogy "milyen friss vagy". Akkor tudom, hogy eltaláltam valamit. (Azért igyekszem eleget pihenni általában.)

Nekem is vannak olyan férfi ismerőseim, akik lehúzzák a "kisminkelt" csajokat, de persze csak a nagyon igénytelenül sminkeltre értik. Nem ismerek olyan hetero srácot, aki a normál sminket észrevenné, ha nem az orra előtt csinálod, de biztos léteznek:)

dorottyazsofia írta...

Szerintem a túl sok smink stílus és viszonyítás kérdése. Ha feltűnik másoknak, hogy vkin mennyi festék van, akkor vagy az eldolgozás vagy a termék rossz tényleg, vagy az illető addig nem viselt sminket, és hirtelen lett rajta egész arcos smink, vagy éppen a megjegyzést tevők konzervatívak egy kicsit (anyukám pl. ha vmi erősebb színű szájfényt viselek, mindig azt mondja, hogy itassam le, mert túl sok, pedig annyi csak a helyzet, hogy nem natúr, nem az, hogy 20 réteget vinnék fel, hülye lennék :D). Sztem tényleg inkább azzal van a baj azoknál, akiknek megjegyzést tesznek, hogy nem alkalomhoz illően sminkelnek (suli, hivatal, tárgyalás, kórház, családi események-itt most elsősorban temetésre és esküvőre gondolok-sztem nem olyan helyek, ahova nagyon rikító, csillogó vagy brutál füstös sminkeket illene feltenni), és alapjáraton nem illik a stílusukhoz (egy különc, goth/rocker lánynál vhogy jobban "elviselem", ha nagyon erősem ki van festve a szeme éjfeketére ilyen helyeken, mint egy "átlagosan divatos" lánytól). Meg azért van, amikor emberek túlzásokba esnek... nem a használt termékek száma, hanem az egyes cuccok használatának mértéke/erőssége az, ami ilyenkor számít... abban gondolom, mindenki egyetért velem, hogy bronzosítót-pirosítót igenis fel lehet vinni úgy, hogy az túl sok legyen (főleg ha nincs rendesen eldolgozva). :)

Valcsi írta...

Én barátom akkor jegyzi meg, hogy gondja van, amikor valami szín van a szememen. Mikor full fekete az egész, akkor semmi gond nincs, de mikor fele annyi, mondjuk narancs szín van fenn, akkor azt mondja, "nem kell kisminkelni". A rúzst már távolról sem szereti, de mikor felteszek egy természetes színt, észre se veszi. Szóval színes sminket a baráti körben készítek :D.