2014. március 30., vasárnap

Száraz, zsíros vagy dehidratált - Tudod a különbséget?

Olyan gondolatokkal találkoztam Caroline Hirons kozmetikus egyik blogbejegyzésében, ami alapjaiban változtatta meg az arcápolási rutinomat, és biztos sokan vagytok, akiknek szintén lesz tőle egy homlokhoz csapós NA NEE momentuma. Pedig jobban belegondolva, így utólag már teljesen logikus.


A teljes cikkért katt a továbbra!



ZSÍROS VAGY DEHIDRATÁLT?

Tehát a felvetés, amit meg kell cáfolni, az az, hogy aki pattanásokra hajlamos, annak zsíros vagy kombinált a bőrtípusa.
Valójában a pattanásokat és a fénylő bőrt inkább két ördögi körnek tudhatjuk be.

Az első, aminél én kicsit össze is omlottam:
Pattanásos voltál tinédzser korodban, és ez annyira benned maradt, hogy a húszas, harmincas éveidben még mindig pattanásos  bőrre való termékekkel kezeled az arcod. Pedig a bőröd azt a fázist már kinőtte, és valójában normál lett. A bőrpírt és az érzékenységet nem más okozza, mint a hosszú évek zsíros és kombinált bőrre készült termékeivel való kezelés - ezek ugyanis szárítják és mattítani próbálják a bőrt, ami hosszú távon pont a kívánt hatás ellenkezőjét éri el: faggyú túltermelés, makacs pattanások, kipirosodott orca. Ezen jelek miatt pedig te ugyanúgy azt fogod gondolni, hogy zsíros/kombinált bőröd van, és még tovább, még agresszívabban kínzod az említett termékekkel.

Ezt persze folyamatosan halljuk, hogy túlzottan kiszárítani nem szabad, mert pont hogy az olaj túltermelését eredményezi. Viszont az milyen durva, és egyébként józan paraszti ésszel tök logikus gondolat, hogy a bőr már rég túllépett a tinikori zsíros-problémás korszakon, vagyis túllépett volna, ha békén hagynánk, és kínzások helyett táplálnánk.

Talán a második eshetőség is sokakat érint:
Egyszer, amikor kijött rajtad néhány pattanás, elmentél kozmetikushoz arckezelésre vagy egy krémeket árusító üzlet eladójához, ahol egyből rávágták, hogy kombinált/zsíros bőröd van, mert a kozmetikus/eladó olyan szűk látókörre lett képezve, hogy a pattanás = kombinált/zsíros bőr = szárítás, mattítás szükséges. Pedig valójában a bőröd lehet, hogy a normál kategóriába esett. MOST viszont már zsírosodik, mert ki van száradva, és minden áron próbálja újjáépíteni magát. Ez azt eredményezi, hogy délben már tükörnek lehetne használni az arcod, te pedig emiatt azt gondolod, hogy zsíros a bőröd. Emiatt pedig még agresszívabban kínzod a szárító és mattító termékekkel.


SZÁRAZ VAGY DEHIDRATÁLT?

Szintén remek bejegyzést találunk Caroline oldalán a témáról. A száraz a bőrtípust jelöli, a dehidratált viszont egy ideiglenes állapot, ami bármely bőrtípust érinthet - még a szárazat is. A száraz bőrből az olaj hiányzik, a dehidratáltból a víz. Előbbit inkább a nem megfelelő bőrápolás okozza, míg utóbbit a külső környezeti hatások.

Szerencsére annyira nem is nehéz őket megkülönböztetni. Ezek alapján például ti is könnyebben el fogjátok tudni dönteni a saját bőrötökről, hogy melyik kategóriába tartozik:
  • A száraz arcbőr pórusai kicsik, a dehidratálté nagyok is lehetnek
  • A száraz bőr húzódik és hámlik, a dehidratált, noha szintén húzódik, gyakran zsírosnak tűnik és pattanások, mitesszerek jelennek meg rajta
  • A száraz bőr nehezen szívja be a rákent termékeket, a dehidratált szinte azonnal
  • A száraz bőr könnyen irritált lesz
  • A dehidratált bőrről napközben eltűnik a smink vagy foltos lesz (mert a bőr még az alapozóban található vizet is magába szívja)
Azért ez elég tanulságos, nem?  Változtatni fogtok a hatására valamin?

8 megjegyzés:

Rékucc írta...

Szerencsére elég jó kozmetikushoz kezdtem el járni egy éve, aki mondta, hogy nekem szép bőröm lenne, ha megfelelően ápolnám. Kellett egy kis idő, mire átálltam arra, hogy ne kenegessem minden csodaszerrel, ne nyomkodjam napi százszor. Aztán elkezdtem napi 2-3 litert inni az eddig 1-2 helyett és most már csak annyi a gondom, hogy várjam a régi hegek elmúlását és a ténylegesen szép bőrt..

suzie írta...

Akkor neked szerencséd volt, Rékucc!:) Érdekes egyébként, hogy nekem a vízfogyasztás nincs nagy befolyással a bőrömre. Semmi változás nem történt, amikor elkezdtem odafigyelni a napi 3 liter megivására.

Unknown írta...

Eddig hol a jó büdös ****ban voltak ezek a gondolataid Zsuzsi??? Miért csak most bírod ezt nekem közölni??? :D
viccet félretéve imádlak nagyon ezért a cikkért, mától ez a biblia. <3 Valamit mindenképpen változtatnom kell, csak azt nem tudom még mit.
Írj még ebben a témában kérlek!!
például hogy dehidratált bőrre akkor milyen termékek valók?

Tindigo írta...

Szerintem meg óriási félreértések vannak a cikkedben. Tinikori pattanásos, mitesszeres bőrt sem szabadna agyonkínozni szárító, mattító cuccokkal. Sokkal jobb megoldás rá pl. a BHA hámlasztás, ami, mivel zsírban oldódó sav, szépen beállítja a faggyútermelést. Denat. alkohol helyett meg abszorbens pakolás jó, pl. agyagpakolás, ami kíméletesen felszívja a felesleges faggyút. Tehát egy jó arcápolási termék kíméletes, bármilyen bőrtípusra is készült. A húszas éveid beköszöntével sajnos nem mindenkinél múlnak el a ragyák, nálam sem múltak el, ellenben egy helyes bőrápolási rutinnal így 30 fele kijöttem végre a középsúlyos aknémból. Szerintem ez a száraz/dehidratált bőr definíciód is kicsit fura. A klasszikus száraz bőr az, ahol a faggyútermelés is csökkent, nincsenek pattik. Erre a legjobb az AHA hámlasztás, és egy kímélő zsírosabb hidratáló. A korpás-szeborreás bőr jellemzője a mitesszerek, pattik, de itt is a legjobb eredményt a kémiai hámlasztókkal lehet elérni, mert ezek megszabadítanak az elhalt hámsejtektől, tehát pont, hogy nem fognak kis bőrcafatok hámlani az arcodról, és nem is tudnak majd olyan könnyen eltömődni a pórusok. De más típusú hidratálót érdemes választani, mint egy száraz bőrnél. Plusz a bőrérzékenység nem annak függvénye, hogy egy bőr zsíros, vagy száraz, bármelyik lehet rezisztens/érzékeny. A pórusokat sem lehet összehúzni. Amitől tágabbnak látszanak, az a felesleges faggyú, a sok napozás, mert megvastagítja a bőrt, a baktériumok elszaporodása, amik fekete mitesszereket okoznak, és a törmelékek, vagyis elhalt hámsejtek, amik megülnek a pórusokban. Igazából még egy csomó mindent tudnék írni, de inkább azt ajánlom, hogy az infókat bőrgyógyász és kozmetikai vegyész oldalakról próbáld megszerezni. Sokkal hasznosabb és jobb tanácsokat kapsz, ilyen pl. a The Beauty Brains, The Chemists Corner, Colins Beauty Page, Smart Skin Care, Future Derm, Paula's Choice Expert Advice, amik online elérhetőek. Könyvből meg kimagaslóan jó a Dr. Leslie Baumann Skin Type Solution könyve. Tudnék még írni egy csomót, de most már nem fogok. :) Mindenesetre érdemes utánaolvasnod ezeknek jobban, ha érdekel a bőrápolás témaköre. MsTindigo a szépségreceptekről

Tindigo írta...

Annyi kimaradt, hogy az viszont igaz a cikkből, hogy a rossz, irritáló bőrápolási termékekkel taccsra vágod a bőrödet valóban.

suzie írta...

@Lívia: örülök, hogy hasznosnak találtad! Azért azt kiemelném, bár írtam is, hogy ezek nem az én gondolataim, hanem Caroline Hironstól jöttek:) Dehidratált bőrre hidratáló termékeket kellenek, értelem szerűen:D Szóval amire az van írva, hogy hidratáló, az jó lehet, vagy ha külön az, hogy dehidratált. de semmiképp ne olyat, ami száraz bőrre készült.

@Tindigo: Ez miért félreértés? nem hangzott el sehol, hogy azt kínozni kell, csak annyi, hogy aki felnőtt korban is problémákkal küzd, annak az lehet a baja, hogy a tinikori termékeit veszi mindig újra. Természetesen akkor sem szabad felborítani az egyensúlyt és túlszárítani. Neked is megírnám újra, bár a cikkben szerepel, hogy ezek az információk Caroline Hironstól származnak. Én egyet értek vele, de ha te nem, akkor fel tudod neki tenni a blogján a kérdéseidet.

Tindigo írta...

Szia! Nem akartam a lelkedbe tiposni. ;) Remélem, inkább félreérthető voltam az előző kommentnél.
Amik nem stimmelnek:
a száraz arcbőrön is lehetnek nagyok a pórusok, ezt főleg sokat napozó embereken lehet megfigyelni.
A száraz bőr nem feltétlenül lesz könnyen irritált, egy zsíros, dehidratált bőrnél ugyanígy előfordulhat. Ez sokkal inkább annak a függvénye, hogy egy bőr mennyire rezisztens.
Amúgy az tény, hogy a két típust máshogyan kell ápolni.

suzie írta...

@Tindigo: Dehogy taposol! Jöhetnek a vélemények, azért van komment lehetőség:))