2011. október 10., hétfő

Alakformálás 2.

Nagyon nagy hévvel mentem neki az előző alakformálós bejegyzésnek, és a kitartásom pont ilyen hirtelen el is szállt. Tudni kell rólam, hogy érzelmi evő vagyok, azaz édességgel jutalmazom magam (1. mint egy kutya basszus, 2. és persze shoppinggal), és akkor is édességet tömök magamba, ha valami rossz történik velem, mert ezekben a helyzetekben ugye "megérdemlem". Így kezdődött tehát romlott és bűnös hetem egy rúd marcipánnal, a többit pedig inkább hagyjuk is. Most viszont kénytelen vagyok kitartani a diéta mellett. De miért is?

Okt. 3-ára időpontom volt egy alakformáló masszázsra/cellulit masszázsra/zsírmasszázsra, kinek hogy tetszik. Nem is jutott volna eszembe ilyesmire menni, ha Dóri drága nem meséli, hogy neki mennyire bejött, és pár alkalom után teljesen eltűnt a narancsbőre, meg pár centi is. Ő ugye fitness modell versenyre készült, ahogy azt már a korábbi postból tudhatjátok, szóval ha neki megfelelt, akkor, gondoltam, nekem is meg fog. Na most odamentem az időpontomra, felkészülve lelkileg a fizikai terrorra, de csak egy konzultáció lett belőle, kisebbfajta csalódásomra. Ennek az volt az oka, hogy megnézegetett a masszőr, és a következőket mondta nagyjából: vizes vagyok, ami azt jelenti, nem iszom elég folyadékot; vitaminhiányos vagyok; egy merő görcs a vádlim, mert nem nyújtom le edzés után eléggé valamint mert nem viszek be elég magnéziumot, és a felsorolást fejezzük is itt be, nem oltom magam tovább. Tehát abban maradtunk, hogy egy hét múlva menjek vissza, addig pedig készítsem szépen fel a testemet a dologra. Az utasítások:
- napi minimum 3 liter folyadék, amiből 2 l víz, 1 l csalántea (nem filteres, hanem rendesen csalánlevélből)
- cukor és fehér liszt mentes étrend, minél több zöldséggel és fehérjével
- kajanaplót kellett írnom, hogy lássa, hogy ha valamit nem jól eszem
- ha nagyon, de nagyon, de nagyon nem bírom már süti nélkül, akkor Norbisat vegyek, de az se jó, mert bár cukormentes, tele van tartósítószerrel, ami a kezelés szempontjából szinte ugyanolyan rossz.

Na ez nem is lenne olyan nehéz (nem a f...t nem), ha ehetnék zsírszegény túrót és natúr joghurtot, de mivel tejfehérje allergiám lett a nagy mennyiségű fehérjeportól, ezért most már laktózmentes termékeket sem fogyaszthatok. Az első nap megettem egy fél pohár joghurtot egy fél doboz túróval, és egy óra múlva már kijött az ekcéma a kezemen az mi?! Azért ami a hűtőben volt, azokat még megeszegettem.. De később pulykamellsonkával és csirkemellel kell ezeket helyettesítenem, esetleg néha megengedek magamnak egy kis bűnözést, mert imádom a túrót.. édesítővel.. nyami. :( Nasinak gyümölcsözök, de abból sem mindegy ám, hogy mikor mit. Például imádom a banánt, de ez maximum reggel van engedélyezve, akkor is csak úgy szájhúzás mellett.
Elvileg 2-3 hét múlva kapok majd heti egy napot, amikor bűnözhetek, vagyis azt ehetek, amit csak akarok. Cserébe viszont két napra rá gyümölcsnapot kell tartanom. (Hát nem tudom, megéri-e.)

Mondtam, hogy hány kiló vagyok, megbeszéltük, hogy mennyinek kell ebből maximum lejönnie, ez 3 kg, én is pont ennyit gondoltam, de persze jobban izgat a centi és a látvány, mint a szám, amit a mérleg mutat. Szeretném, ha lötyögnének rajtam a gatyáim (de a melltartók légyszi neee).

Telt-múlt az egy hét "felkészülés", én pedig szorgosan írogattam, hogy mikor mit ettem...

Kis magyarázat:
- a hétfői mézes tea csak azért történhetett meg, mert azt még a konzultáció előtt ittam

- a sonka 90%(!) hústartalom feletti pulykamell vagy csirkemell sonka, 1 szelet úgy kb 2 dkg
- a zabpehely natúr, a túró zsírszegény, a wasa teljes kiőrlésű
- a fehérje turmixot mindig edzés után iszom. ha ez este történik, általában kiváltja a vacsorát

- egyetlen kajálás volt a héten, amikor nem saját kaját ettem, a zöldséges pulykamell egy török kajáldában, kicsit talán zsíros volt, de nem vészes
- apropó zsír: olaj helyett ezzel sütök mindent
- a mennyiségeket mértem, de kcalt nem, szóval úgy voltam, majd meglátjuk, ez az első hét, szokjam az édességhiányt.

Az edzés így nézett ki:
És azt hiszem ez volt az utolsó hét, hogy a szabadban futottam. Szigetkör egyébként 5350m és nekem 32 perc, lehetne jobb is, de félek idén már nem tud az lenni. Utálok futni.

Ma visszamentem, most már ténylegesen a masszázsra. Előtte megmutattam neki a kis kajanaplómat, és azt mondta, hogy ez teljesen rendben van, nem tud belekötni, esetleg annyi, hogy kesudiót inkább korábban egyem (részemről a vélemény, hogy inkább egyáltalán ne, mert csúnya lett tőle a bőröm).
A masszázs maga.. nem mondhatnám, hogy élvezhető volt. Leizzadtam közben a szenvedéstől, kapaszkodtam mint a hülye, és legközelebbre esélyes, hogy veszek egy fogzó babáknak való rágható játékot, hogy azt harapdáljam közben... És a végén az hangzott el, hogy most még kíméletes volt viszonylag, mert első alkalom. Jövő hétfőn folyt. köv.
Reggel volt a masszázs, most délutánra így néz ki a combom, gondolom holnapra még szebb lesz.


A kajanaplót pedig folytatni fogom, sokkal jobb, hogy írni kell, motiváló. Jobban kényszerítve érzem magam tőle arra, hogy rendesen tartsam a dolgot, és ne csaljak, mert ha megteszem, az ott fog állni feketén fehéren.


Ti hogy álltok? A hideg beköszöntével inkább pihentek végre, vagy pont most húztok bele, már előre gondolva a jövő nyárra?

22 megjegyzés:

MuhlMerc írta...

hát nem vagy semmi. le a kalappal elötted!
engem most te motiválsz :D nekem is végre el kéne magam határozni.
szintén ekcémás vagyok, szintén oda kéne figyelnem arra, hogy mit eszek.
úgyhogy kajanaplóra fel! :)
neked pedig kitartás!

Nuckuruc írta...

Wow... Ez nagyon durva... Palne a combod :s nagyon fajhat:( en is belekezdtem egy dietaba, de nekem ez nem megy :(

minielego írta...

Én tavaly jártam ilyen fájdalomterápiára, eléggé hatásos volt..emlékszem én is kapaszkodtam az ágyba, legszívesebben ordítottam volna folyamatosan. De megéri, én 12 kezelést bírtam ki és meg is lett az eredménye. A kék foltok idővel elmúlnak. Nekem azt mondta a masszőr, hogy ott fáj a legjobban, ahol lerakódott a zsír :)

- írta...

hát én egyszer csináltam végig egy 4 hónapos candida diétát, kemény 8-10 kiló jött le rólam, de az szörnyű volt. mondjuk az egészségem forgott kockán, az motivált. szó szerint semmilyen cukrot nem vihettem be, szénhidrátból is kis mennyiséget (barna rizs, élesztőmentes kenyér, napi egy szelet, stb) Miután abbahagytam vissza is jött ami lement... nagy sajnálatomra... de még egyszer nem tudnék ilyen kemény diétát csinálni. nekem már az is sok, amit te csinálsz! le a kalappal előtted! :) ügyes vagy! :)

Vivien írta...

kitartás, mást nem igazán mondhatok :) én inkább sportolok, mint a cellulitmasszázs. egyszer voltam és a kínok kínját álltam ki, mindenhol lila voltam és a csaj még azt is mondta utána, hogy hát neked nem is kellett volna... akkor elhatároztam, hogy soha többet, inkább edzés és próbálok nem össze-vissza enni.

suzie írta...

Merci: neked is kitartást!:)

Baywatchgirl: nálam sem arról van szó, hogy a kanapén tunyulok egész nap, és ettől várom a megváltást:) csak rásegítésként, gyorsabb eredmény érdekében csinálom.

Bella írta...

Húúú nem semmi! Le a kalappal! Egyébként szerintem rengetegen vagyunk érzelmi evők (sajnos...) - ez nagyon sokszor be tud zavarni :/

Komolyan a fehérjeportól lett allergiád?? Ez durva! Én kb. egy fél éve iszom már, soha nem tapasztaltam semmit... Mondjuk a tejtermékekért nem rajongok túlságosan, a tej is mindig megromlik a hűtőben, szóval nem tudom ez mennyire számít, hogy kevés tejterméket viszek be alapból. Viszont szerencsére csirkemell-párti vagyok :)

A másik: a sok folyadék tényleg nagyon fontos! Én nem vagyok egy szomjas típus, magamtól a napi 1 liter sem lenne meg, de minden áldott nap ott csücsül mellettem két üveg 1,5 literes szénsavmentes víz, és azokat szépen megiszom. Plusz tea - én is csalánteát iszom, mondjuk filterest (tudom, tudom, ez nem olyan jó...)

Sok jó dolgot írtál, azt az olajspray linket külön köszi, egy ilyet mindenképpen fogok venni!

És hajrá! :)

SophiEl írta...

Ez ijesztő. Komolyan megéri így szenvedni mínusz pár kilóért? :/

Ha igen, akkor hajrá! Kitartás. :)

Vivien írta...

Suzie, tudom, hogy edzel, olvastam és látszik is rajtad :) csak én azon a véleményen vagyok, hogy inkább egészségesebb étkezés (nekem ez megy nagyon nehezen), sport és türelem, minthogy kínozzanak :D

Judit írta...

Nagyon ügyes vagy, így tovább!
Én is most veselkedtem neki az újabb aszkéta életmódnak.
Tegyük hozzá nekem az elmúlt 2 hét volt csak elcseszve kajaügyileg, meg nem igen edzettem, de pont elég volt, hogy a hasamra rakodjon egy kis pocak. Én ha hízok egy kilót csak oda megy. Nekem ez örök küzdelem 20 éves korom óta, most 26 vagyok. Ha szarabb kedvem van,(huzamosabb ideig) akkor én is többet eszegetek, csak én nem édességet, hanem ilyen szendvicske, pick szalálmi, tészta féléket. Édességet nem is nagyon szeretem, max házi sütik fél évente, na de inkább ne is emlegessem:)). A lényeg, hogy az én célom a formálás inkább ( izmosabb kar-váll-hát,kerekebb, keményebb fenék-comb-vádli, lapos has), mert nyáron szépen lepucoltam magamról azt a kevés zsírt, és aug. szept.-re már elégedett voltam magammal, csak hát nehéz ezt tartani, mert elég egyszer kétszer többet enni, egyből megbomlik az egész rendszer.
Nagy fegyelem kell, meg kitartás, akarat.
Én is írom mától a kajálásom, eddig sose írtam mert lusta voltam.
Időintervallumot nem lőttem be,nézem a tükröt:)
Sok sikert, jó volt a beszámolód,várom a többit!
Ja mi a neve annak a sonkának, ami ilyen magas hústartalmú?
(én edzésem: heti 4 kondi súlyzós, és egyelőre 3 futás, ami 30/35 perc futópadon, vagy kinnt.2 láb napom van, és 2 felső test,az utóbbi napokon szoktam utána futni, úgyh kb heti 5-6 napon van edzés, nyáron is így csináltam, és ez vállt be, bár elég soknak tűnik,szerencsére szeretek edzeni).

Judit írta...

Ja, egy tanács: nem tudom milyen fehérjét iszol, de lehet a szója alapút jobban bírnád, érdemes egy próbát tenni vele. Én is elég nehezen emésztem a tejsavósat.Most épp nem iszok semmifélét.

Ada írta...

Te ezt már jövőnyárra csinálod?Nem semmi! Az edzés nálam is megvan de az evés.... mindig este jön rám a zabálhatnék! Biztos ,h arra nem tudnék nyárig figyelni...

suzie írta...

Ran: szerintem attól alakult ki igen, előtte laktóz volt. csak aztán a pasim tanácsára edzés után dupla adagokat iszogattam belőle (ez 20g helyett 40g fehérje) és szerintem sok volt ez a szervezetemnek, és a túlterhelés miatt érzékenység alakult ki :/

Judit: hű te is elszánt vagy, tök jó!:) ma én is kondizni voltam, mert holnap nem fogok tudni menni hot ironra, és jól esett nagyon, tök rég edzettem gépeken (cardion kívül).
A sonkát a Lidl-ben lehet kapni, Dulano a márkája.
Fehérjéből pedig már szóját iszom. Vacilláltam, hogy tojást vagy szóját vegyek, de jól döntöttem, hogy a szóját választottam, mert az allergiavizsgálaton a tojásfehérjés turmixra is kijött, h allergiás vagyok rá.. nagyszerű:) És most hogy nem iszol semmilyet, mit fogyasztasz edzés után?

Ada: nem kifejezetten jövő nyárra csinálom, állandó állapotot szeretnék elérni:)

Unknown írta...

Szió!
Vicces,mert mostanában kétszer is láttalak rövid időn belül. Egyszer jöttem ki a Vörösmarty téri H&M-ből,te mentél be...Másodszor pedig jöttem a szigetről,te meg mentél oda, vagy vártál valakit futó cuccban.
Jó olvasni a posztokat, azt hogy elszánt vagy,és mozogsz,és diétázol.
Tök jól néztél ki élőben is, viszont kissé szomorúnak tűntél.
Az önkritika nagyon jó dolog, de a túlzott szigor önmagunkkal szemben fájdalmas, és nem feltétlen szükségszerű...
(lehet,h faszság az egész,mert 2szer láttalak,és akkor épp nem voltál feldobva,nem tudom..te tudod:) )
De a legeslegjobbakat kívánom neked!

dorottyazsofia írta...

Nos, én tipikusan az az ember vagyok, aki kb. még attól is hízik, ha ránéz egy sütire, genetikailag sem vagyok egy nádszálvékony emberke. Pár éve nagyon belehúztam edzésbe, mindenbe, de napi szintű konditerembe járás és diétarend szerinti étkezés mellett sem tudtam 60 kiló alá menni a 159 centimhez :(... és hülye módon akkor feladtam, hogy minek sanyargassam magam, ha egyszer semmi értelme nincs. Azóta hála a jó égnek legalább vmilyen szinten maradt a súlyom... ált. 62-63 kg, de az előbbi kúra előtt 66 kg voltam. De most majd vmikor, ha lesz időm, újra nekiállok diétázni és mozogni, mert amelyik munkahelyre van kilátásom, ott elvileg mki nagyon tip-topp, és lehet, hogy ki fognak nézni maguk közül, ha nem nézek elég jól ki. A mozgással még nem is lenne akkora bajom, ha vmi jó kis táncos dolgot is közbe lehetne iktatni, de az étkezés... vááááá... nagyon édesszájú vagyok, nem bírnám ki édesebb ízek nélkül túl sokáig. Ja, és az önjutalmazás nálam is megy. Meg... hát az étkezésem elég kaotikus. Van, amikor egész nap csipegetek (főleg, ha rossz passzban vagyok vagy unom magam), amikor meg egész nap úton vagyok, akkor gyakran több óráig semmit nem eszem, mert nem akarok pénzt költeni :D. Az is nagy baj, hogy ha nem muszáj, nem iszom vizet (sőt ha elfelejtem, akkor egy pohár innivalóval elagyok egész nap sajnos), mert nem szeretem túlzottan-plusz amióta ideiglenes munkába álltam, kell a koffein is, mert nagyon korán kell kelnem, és napi 10-12 órákat bent vagyok, és elég monoton meg unalmas is a dolog, a kávét viszont nagyon utálom, szval marad a kóla vagy a tea, de az is egy kiló cukorral, mert magában nem szeretem.

suzie írta...

Roni: Ez tényleg vicces. :) Nem biztos amúgy, hogy rossz kedvem volt, általában felveszek egy ilyen nemtörődömfejet az utcán :D

doroffee: Vigyázz azért, a túl sok edzés sem tesz jót! Az unalomból evésről nagyon nehéz leszokni, én is ezt szoktam csinálni, úgyhogy igyekszem mindig lefoglalni magam. Az útközbeni kajálásra tökéletes egy fehérjeszelet! Elfér a zsebedben, édeskés íze van és tök jól laktak.

Judit írta...

Most semmit nem iszok edzést után, csak gyors eszek csirkemellet vagy halat, 5 percre lakok a konditól, úgyhogy megoldható, a semminél jobb. 3.hete hogy nem iszok semmit, örültem hogy megszabadultam a fehérjétől (engem puffasztott, és émelyegtem). Most kutatok, hogy milyet vegyek, jövőhéttől már be akarom iktatni megint.

Judit írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
suzie írta...

Lehet, hogy te is allergiás vagy rá :S próbáld ki a szóját, én a Scitec SoyPro-t iszom csokisban és még finom is:)

Kriszti írta...

csalántea mire jó és hány hétig szabad inni? :)
a túrót édesítőszerrel ki fogom próbálni, meg egy kis kakaóporral, gondolom ez belefér:d amúgy a kókuszreszelék nem hízlal, ha reggelibe tojáshoz teszem, ahogy írtad? bocsi csak édességfüggő vagyok és nehezen bírom:(
köszi a bejegyzést:)<3 így erőt veszek magamon, hogy a nyáron felszedett plussz kilókat leadjam(az a fránya fagyi)

suzie írta...

A csalánteának enyhe vízhajtó hatása van, és a masszőr azt mondta, hogy 30 napig szabad inni.
Kakaó mehet, de természetesen csak olyan, ami nincs összekeverve cukorral, tehát nem Nesquick és olcsóbb társai, hanem olyan, amit sütéshez is használnál. A kókusz nem hízlal, edd nyugodtan, de lehet, hogy abból is van olyan, ami már cukrozva van, ezt nem tudom, mindenesetre nézd meg, hogy ne olyat válassz.
Sok sikert!:)

Szilárd Évi írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.