Mindenesetre az év vége kiváló alkalom arra, hogy visszatekintve értékeljük az évünket. Mik voltak a céljaink és terveink, meg tudtuk-e valósítani őket, milyen dolgok történtek velük, és hogyan kezeltük azokat. Az biztos, hogy nekem összességében nem ez volt a legjobb évem, lehettem volna sok mindenben ügyesebb, okosabb, kitartóbb stb. Azt vallom, hogy minden okkal történik, és igazából visszanézve az évemre, minden egyes rossz és jó dologról úgy gondolom, hogy ezeknek pontosan így kellett történnie. Ezzel a szemlélettel pedig már rögtön a rossz dolgok is jobbnak tűnnek, és azt is kijelenthetem, hogy nem bánok semmit, ami történt vagy amit csináltam.
Nektek hogy sikerült az év? Szoktátok értékelni? Fogadalmakat fogtok tenni? Én sosem szoktam, de ha már úgyis írok egy bejegyzést, akkor miért is ne említenék meg néhány dolgot, amin jó lenne változtatni.
- Egészségesebb étkezés - tudjátok ti is, hogy ezt már elkezdtem, de most az év végével abbamaradt. Azt hiszem kevésbé alakformálás, mint sokkal inkább az egészségem szempontjából kell kiiktatnom a cukros "ételeket" az étrendemből, mert bizony elég rossz hatással vannak rám.
- Nincs több halogatás - azzal kell mindent kezdeni, amit a legkevésbé akarok csinálni
- Rendesebb leszek - nem hajigálom szét a ruháimat a lakás minden pontján
- Megnyerem a lottó 5-öst - de majd csak ha 1 milliárd feletti a nyeremény
- Kevesebbet agyalok - tudjuk, hogy ez nem lesz így
- Csak hagyom, hogy történjenek a dolgok - majd talán ha sikerül kevesebbet agyalni
- Azzal fogok foglalkozni, amit szeretek - de amíg ez nem sikerül, igyekszem jó képet vágni ahhoz, amit nem
- Ha még nyáron is ennyire fog érdekelni a téma, akkor elvégzek egy személyi edző tanfolyamot - ha másra nem is, de a saját hasznomra mindenképp tudnám fordítani (már idén elmentem volna egyre, de pont lecsúsztam a jelentkezésről)
- Nem leszek lusta, ha sminkről van szó - új technikákat szeretnék kipróbálni, és kerülni a reggeli lustaságból adódó korrektor-spirál kombót
- Minden vásárlást átgondolok, nem veszek felesleges cuccokat - HAHA
Mindenkinek nagyon boldog új évet kívánok, és