2014. február 24., hétfő

Miss International Hungary 2014

Azon gondolkodtam, hogy vajon fesztiválból vagy szépségversenyből lehet több egy évben. Nem tudom, de az mindkettőre igaz, hogy bármilyen apropóból, bármilyen téma kapcsán és bármelyik faluban képesek rendezni egyet. Sajnos kevés van, amelyik valóban színvonalas és nagy nyilvánosságot is kap. A szépségversenyek esetében pedig kevés az olyan, amelyiknek a nyertesére a családján kívül mások is tovább emlékeznek két hétnél.

A Miss International Magyarországon az egyik, ha nem A legismertebb és legnépszerűbb ilyen rendezvény, amihez minden bizonnyal hozzájárul a nemzetközi mivolta is. A külföldi megmérettetésen jelentős helyezést először tavaly sikerült elérni Ötvös Briginek, akit a zsűri Tokioban a TOP 5-be juttatott.


Ez az egyetlen olyan szépségverseny, amit figyelni szoktam, és nagyon örülök neki, hogy ezúttal a tv képernyője helyett a kulisszák mögül tehetem majd ezt, és erről be is számolhatok nektek. Persze a bloghoz hű maradok, és elsősorban a beauty témára fogom a hangsúlyt fektetni. Kíváncsian várom, hogyan változnak majd a természetesen szép lányok a végső döntőre igazi bombanővé kívül-belül, és remélem elleshetünk majd néhány praktikát és tanácsot a felkészülésük közben. A sminkekről Fábián Éva és csapata gondoskodik majd. Ígérem, hogy mindent a lehető legalaposabban dokumentálok majd nektek! :)

A döntőre ugyan csak augusztus végén kerül sor, már elkezdődött a jelentkezés, úgyhogy aki kedvet érezne a megmérettetéshez és vonzza a nemzetközi siker lehetősége, az ITT regisztrálhatja magát március 20-ig. Hajrá lányok! :)

Nincsenek megjegyzések: