2010. december 13., hétfő

Shoppingolás Bécsben - beszámoló

Szombaton kimentünk Bécsbe karácsonyi vásárolgatni, amit ilyenkor nagyon jól rá lehet fogni a karácsonyi vásár megtekintésére, de nyilván az elsődleges célpont nem az volt, hanem sokkal inkább a Mariahilfer Strasse üzletei. Már sokadszorra jártam ott, de néhány éve mindig ugyanolyan gondolatokkal térek haza. Ezeket a gondolatokat, valamint a vásárolt dolgokat osztom meg veletek a bejegyzésben.


A teljes bejegyzés olvasásához katt a továbbra!




Valahogy ez a bécsi kiruccanás mindig tiszta stressz nálunk. Nagyon hamar nem bírunk elindulni, így most is például fél 1 volt, mire végre betérhettünk az első üzletbe. Persze lehetett volna úgy 1 órával korábban is, ha a GPS nem fagy le 10 percenként, valamint ha nem állunk be parkolóházba csak azért, hogy mire feljövünk belőle, kitaláljuk, hogy ez messze van és drága és oda se találunk innen a Mariahilferre, visszamenjünk a kocsiba, majd keressünk egy közelebbit (persze az első óra 3.60 eurós díját ezért a 2 percért is ki kellett fizetni). Az üzletek 9-kor nyitottak, úgyhogy azt hiszem, mondanom sem kell, mi várt ránk fél 1kor... Volt olyan bolt, ahol nem volt kedvem próbálni a fülkék előtt álló több méteres emberkígyó miatt, volt, ahol egyáltalán nem is mentem be az üzletbe - pl. Claire's, pedig oda nagyon be akartam, annak ellenére, hogy úgy 15 éves korom óta megvan bennem az az érzés, hogy kinőttem ezt a helyet, de nagyon le akarok csapni egy többujjas gyűrűre, és talán ott lett volna.. Oh well :/

Nekem az a véleményem, hogy addig érte meg Bécsbe járni vásárolni, amíg nálunk nem volt megtalálható az összes üzlet, ami kint. Oké, az összes nyilván most sincs, de a ruhaboltok többsége (legalábbis ahol én vásárolni szoktam), azok igen. És már azt sem tartom a legtöbb esetében igaznak, hogy a választék szélesebb az egyes üzletekben kint. Viszont most a borzalmasan gyenge forint hatására még drágábbak voltak kint a termékek, mint nálunk. Konkrétan a H&M esetében tudtam ilyen kijelentést tenni, mert ott volt olyan ruhadarab, amit vettem itthon, így tudtam az árát, és össze tudtam hasonlítani. Szóval gyakorlatilag ha megtetszett volna ott nagyon valami, akkor is inkább itthon vettem volna meg. Ami mondjuk jobb kint, szintén például a H&M esetében, azok az akciók. Nem tudom miért, de itt Magyarországon olyan pocsék akciók szoktak lenni a H&M-ben, a legtrébb cuccokat értékelik csak le, külföldön viszont olyan jó dolgokat ki lehet fogni ilyenkor (hello UK!).

Volt egy nagyon jó, Butlers-szerű üzlet, Kare a neve azt hiszem, na ott nagyon szívesen eltöltöttem volna több időt, sőt vásároltam is volna, de szintén iszonyatosan nagy volt a sor, valamint itt már siettünk is. Siettünk, mert kitaláltuk, hogy nézzünk be Parndorfba, hátha ott jobb a helyzet és jobbak a cuccok. Azt az infot kaptuk, hogy az ünnepre való tekintettel 6 helyett 8-ig vannak nyitva, szuper, akkor lesz úgy 2 óránk ott. Ott is hagytuk rögtön Bécset, már a karácsonyi vásárt sem néztük meg, hogy odaérjünk normális időben. Oda is értünk úgy 6 előtt 5 perccel. És már egyik üzletbe sem lehetett bemenni, mert zártak. De ami ennél is nagyobb szívás volt, az az, hogy az összes ott parkoló autó egyszerre indult meg kifelé, úgyhogy több mint fél órát álltunk ott, hogy kijussunk. Szívesen kitekertem volna akkor és ott annak a nyakát , aki azt mondta, hogy 8-ig lesznek nyitva. :P

Röviden összefoglalva tehát megint arra jutottam, hogy nem éri meg kimenni Bécsbe vásárolni, nézelődni meg pláne nem, úgyhogy jövőre azt hiszem kimarad, és inkább egy olyan, közeli várost választunk helyette egy hosszú hétvégére, ahol még nem voltunk (hello Prága!).

Azért megmutatom, amiket sikerült venni, még akkor is, ha igencsak kevés dologról van szó.

Ezt az inget a Pimkie-ben vettem, 50%-os akció volt rá, így került 7 euróba. Hosszú ujjú ingem egyáltalán nem volt, úgyhogy ideje volt beszerezni egyet. Ezentúl szerintem itthon először a Pimkie-be fogok benézni, ha inget akarok venni, itt ugyanis lehet kapni 32-es méretet, ami véégre nem nagy rám! Hurrá éljen happydance!


Ezeket a Bipában vettem, az kb az ottani Rossmann és DM. Vannak saját márkás termékeik, nekem nagyon tetszettek, vettem is magamnak 2 csillámos tust, aranyat és ezüstöt. Emellett nagyjából ugyanazok a márkák találhatók meg, mint nálunk, de nagyobb választékkal. Végre sikerült szert tennem a L'oreal Voluminous spiráljára, amit annyira istenítenek a külföldi blogokon. És egyet kell értsek ezzel, tényleg szuper!! Vennem kellett volna egy tartalékot. :(
Hatalmas negatívum, hogy a Bipában nem fogadják el a Visa és Martercard kártyákat! Úristen, ezek hol élnek?! Nagyon felhúztam volna magam, ha nincs nálam készpénz.

 
Én nagyon szeretek ajándékot kapni olyantól, aki külföldön járt, szóval természetesen én sem feledkeztem meg rólatok :) Viszont erről egyelőre csak ennyit mondok, meg annyit, hogy majd a blog szülinapján tudjátok meg a részleteket :)

Szoktatok Bécsbe járni vásárolni? Mit gondoltok, megéri?

31 megjegyzés:

Púderfelhő Andi írta...

Claire's-be is mehetnel itthon, ott van az Arenaban..:) Meg Kare is van a belvarosban. Mi vegul nem is mentunk, pont eleg volt a tomegbol a pesti karivasaron az az igazsag.

suzie írta...

Ne már, tényleg van Claire's?:D Sosem járok az Arénában.. És milyen a választék?

Tweet írta...

Én a SCS-ben a Spar-ban jártam úgy, hogy nem fogadták el sem a Visa, sem a Mastercard kártyát... bár ez kb 3-4 éve volt, azóta nem próbáltam újra kártyával fizetni ott, szóval nem tudom, hogy még mindig így van-e, mindenesetre elég fura és bosszantó volt.
Alapvetően én nagyon szeretek Bécsbe (és úgy általában Ausztriába) menni akár vásárlási, akár egyéb céllal is. Meg nekem kb. annyi, mintha Pestre mennék, közel van. És tényleg az akciók miatt nagyon megéri, jól ki lehet fogni. Viszont így karácsony előtt 2008-ban éve voltam kint utoljára, ilyenkor őrület van, én jobban szeretek inkább egy szimpla hétköznap kimenni.
A Pimkie-t amúgy én is a kis méretek miatt szeretem, nekem is 32-es, 34-es a méretem:)

Púderfelhő Andi írta...

Nem mentem be mert pont elotte voltam egy maltaiban es pont eleg volt:) en is oregnek erzem magam hozza alapbol :D de eleg tagas szoval nem hiszem h keves dolog lenne.

Szandrácska írta...

Zsuzsi: igen, mostanság nyílt,,láttam én is, nem tudtam bemenni, mert akkor épp leltároztak vagy én nem tudom mit csináltak, mert le volt húzva az üzlet :S

Fanni írta...

Claire's a Westendben is van. Szerintem nemrég nyílhatott, mert nagyon nyomták a nyitási akció szöveget. Nincs összehasonlítási alapom, de nekem bejött. A kiegészítők nagyon jók voltak, a sminkcuccok is megérnek egy próbát...és végre találtam magamnak kontypárnát viszonylag olcsón (1000 Ft). Nálunk fodrászkellékesben 3000...
Bécsbe évek óta csak tervezem, h kimegyek, majd talán jövőre...

Babus írta...

Mi idén sem tudunk menni karácsony előtt, de ezekután nem sajnálom annyira, mert biztos kiborultam volna a tömegtől és elment volna a kedvem az egésztől.
Claire's a westendben is van elvileg, de múltkor elfelejtettem megnézni.

Tímea írta...

Parndorfot ne sajnald, nem maradtal le semmirol szerintem, mi voltunk mar parszor de en magamnak sose talalok normalis ruhat, (meg semmit se) inkabb a pasimnak tudtunk eddig ott vasarolni..

Maggie írta...

mi csütörtök pénteken voltunk, és akkor nem volt tömeg:) mondjuk mi elsősorban karácsonyi vásározni mentünk:) voltunk is vagy 3-4ben, de azért mégis betévedtünk körbenézni az üzletekbe (plusz melegedni haha), és pontosan azért amiket mondtál, hogy a forint egy rom inkább csak az akciókat figyeltük, mert azok még így is megérték:) sikerült is venni ezt azt, úgyhogy én összeségében jó körnek könyvelem el ezt a két napot:D
Tavaly is hétköznap mentünk, direkt azért hogy elkerüjük a szombati őrületet, úgyhogy idén is így alakítottuk:) akár prága akár bécs..a hétvége mindenhol őrültekháza sajnos:S

ja viszont a starbucks rémes...5x próbáltunk bemenni, de csak 2x tudtunk helyet is találni magunknak..na ott aztán kígyózott a tömeg:D

Maggie írta...

ja! és kifelejtettem h több ujjas gyűrű a bb-ben van:) pont múlthéten láttam talán többfélét is:)

suzie írta...

Pont akartam írni, hogy most voltam az előbb a Westendben, és láttam, hogy ott is van Claire's. Volt pár egész jó dolog, de így forintban sokalltam az árakat:D A sminkpaletták érdekesek, kár, hogy nincs belőlük kitéve teszter, zsákbamacskát nem szeretek venni.

Igazán jó akcióval sem találkoztunk, h&m-ben volt 2 dolog ami tetszett, de hülyén álltak. Viszont most a westendben pont egész jó akciók vannak a h&m-ben :) Vettem egy elegánsabb felsőt 7000 helyett 3000-ért.

Magdi köszi az infot, be is nézek majd a bb-be érte :)

Adri írta...

én most volta szombaton először Bécsben...hát az idegenvezetőnk haláli volt,elmentünk Schönbrunni kastélyhoz,aztán visszaértünk a Schwedenplatzra akkor elsétáltunk valameddig,és az idegenvezető lelépett:d eltűnt a tömegben...otthagyta az egész csoportot,szóval szétszéledtünk..így a Mariahilferre sem jutottam el,pedig nagyon szerettem volna vásárolni.aztán a vásárba voltunk vagy félórát,mert mire odasétáltunk már majdnem 5óra volt,és az idegenvezetővel fél6kor találkoztunk volna,de ő akkor sem volt ott,ahova megbeszélte.
úgyhogy visszasétáltunk a buszhoz,amire 2órát kellett várni,mert a rendőrök nem engedték őket. legalább ittam puncsot,meg apróságokat tudtam hozni+ jól elvoltunk a barátokkal :)

Eztííí írta...

Azt vettem észre,hogy Pesten eleve rosszabbak az akciók, mint mondjuk vidéken. Pl én a miskolci New Yorkerben vettem egy halálosan egyszerű pulcsit, de vicces volt a felirata, még anyagra nagy számnak nem is mondanám, szóval az ezer párszáz ft-nál jócskán nem ért többet, amennyiért megvettem, de Pesten sehol nem láttam kb ötezer alatt... nem is értem, ki veszi meg ennyiért...

SophiEl írta...

Én most hétvégén megyek ki, de nem akarok sok pénzt vinni magammal, mert úgysem nagyon vennék semmit. Emlékszem pár éve még úgy kezdtük, h amint megérkeztünk "berontottunk" a SCS-be a barátnőmmel(az egy nagy bevásárlóközpont) és annyi ideig voltunk ott, h a végén alig maradt a vásárra idő.

H&M-be szoktam vásárolni, meg még egy pár helyen, de már a BIPA-ba se úgy megyek, mint régen, h egész nap azt várom.

unepoupee írta...

a 6 órai zárás miatt én csak a bipában tudtam vásárolni, szinte csak saját márkás dolgokat vettem, de még csak a sminklemosó kendőt próbáltam, ami egy vicc, h 1 € volt:D mi is szintén megbeszéltük bnőmmel, h jövőre prága.. állati idegesítő a tömeg (a sok magyar) és hogy gyakorlatilag a vörösmartyra is kimehetek, ugyanaz. clair'sben annyit gondolkoztam egy macis sapin, de nem tudom eldönteni, h nem túl gyerekes e (meg 20€ volt:/)

suzie írta...

Nekem a dekorkozmetikumokon kívül nem is volt időm más termékeket megnézni :( Bezzeg ha tudtuk volna, hogy nincs értelme parndorfba menni, akkor kényelmesen szét tudtam volna ott nézni.. Ja igen az meg a másik, hogy olyan, mintha Magyarországon lennél, több a magyar, mint az osztrák, én meg ezt a fílinget nem szeretem külföldön :p

Én egy fülmelegítőt néztem ma a Claire'sben, de több mint 4ezerért én is eléggé sokalltam. Kb a felét adnám ki érte..

virág írta...

Én egyszer voltam Bécsben karácsony előtt de borzasztó volt, kb semmit nem tudtam venni, tömeg, lökdösődés... szétdobált cuccok...
Clairsben én most voltam először, és halál odavoltam, olyan cuki dolgok vannak :D Vettem is 2 hajpántot 9 euróért, amit aztán átszámoltam és olyan lelkiismeretfurdalásom lett két kis műanyagdarab miatt,hogy az egyiket elajánédkozom :D

virág írta...

Én egyszer voltam Bécsben karácsony előtt de borzasztó volt, kb semmit nem tudtam venni, tömeg, lökdösődés... szétdobált cuccok...
Clairsben én most voltam először, és halál odavoltam, olyan cuki dolgok vannak :D Vettem is 2 hajpántot 9 euróért, amit aztán átszámoltam és olyan lelkiismeretfurdalásom lett két kis műanyagdarab miatt,hogy az egyiket elajánédkozom :D

Monday írta...

Nem szeretek Bécsbe menni karácsonykor. Szerintem unalmas és értelmetlen. Utálom a sok hülye külföldit, a sok hülye magyart, akik jönnek és mindenen csodálkoznak. [Elég gyakran járok Bécsbe, mert ott élnek a rokonaim és a zsebpénzem - mondjuk így - is euróban kapom.]
Igazából Bécsben nagyon jó boltok vannak, persze nem oda kell menni, ami nálunk is van. Nem voltál a Make Up For Evernél?!

Monday írta...

Mi az a bb? Csak én nem értem, vagy lesznek extrém asszociációim? :$

suzie írta...

Nem, nem voltam:( pedig direkt kinéztem, hogy van kint boltjuk, de úgy láttam nincs gyalogtávra a Mariahilfertől, szóval nehéz lett volna rávenni barátomat, hogy menjünk át oda is kocsival (így meg, hogy rossz volt a gps, oda se találtunk volna) :(

suzie írta...

BB lehetne bobbi brown is, de itt bijou brigitte :D

Unknown írta...

LOL mi az, h nem fogadják el a mastercardot meg a visat? akkor mit, maestrot?
Én pl, ha kiszabadulnék Bécsbe, tuti, h a Make Up For Ever-be vezetne az utam...és azt hiszem máshová már el sem jutnék! XD Térkép alapján nincs messze a Rathaustól, de mivel még sosem jártam Bécsben 100%, h eltévednék =D

virág írta...

Zsuzsi, ez off, de Te mint make up guru, egy tippre lenne szükségem tőled :D
Rákaptam a piros ajkakra, viszont nincs pirosas rúzsom abszolút...nem ilyen brutál vöröset akarok, csak valami feltűnöbb, kicsit alkalmibb szájsminket...

Fekete haj, elég fehér bőrre Te mit ajánlanál? Pláne kezdésként? Csak natúr színeket használtam eddig szájon.
Rúzst vagy valami erősen színezett szájfényt?
És milyen árnyalat illene szted? Egyszer próbáltam rendes vörös rúzst, de ami Dita von teese-nek belefér, nekem nem :D
Látom Te MAC-et használsz, de vmi olcsóbbat vennék, főleg elsőként, hátha mégsem tetszik.
És azt sem tudom, mennyire szabad szemet sminkelni mellé, pláne milyen színeket..nincs kedved erről írni egy postot? :)
vagy 5 sorban válaszolni itt? :D
Kösziii

suzie írta...

:D Kezdhetsz szájfénnyel is, de az is jó megoldás, ha a rúzst az ujjbegyeddel finoman ráütögeted a szádra, így sokkal enyhébb színt kapsz, ami szerintem ilyen "hozzászoktatónak" tökéletes.
Inkább mélyebb, bordósabb vörössel próbálkozz, mint élénkebbel, ez utóbbi kevesebb embernek áll jól. Az thiszem a Manhattennek láttam egy néhány árnyalatból álló, de kifejezetten vörös rúzs választékát, abból a legsötétebbet kipróbálhatnád, de csak egy tipp :) bár ezt félve írom, mert lehet, hogy ott kint van annál sötétebb, mint ami itt nálunk a legsötétebb :D

Szemet nyugodtan megcsinálhatod füstösre, pl egy matt drappos szín a szemhéjra, fekete a külső V-be, szürke a mélyítővonalba :)

suzie írta...

vagy mehet a szemrevastag cicás tusvonal, az is nagyon jó pirossal :)

sunnysideup írta...

Szia virág!
Remélem nem baj, hogy én is írok:) Szerintem megpróbálhatod először szájceruzával és egy kis szájfénnyel. Az essence szájceruzáinak elég erős színe van, és olcsó. Vagy ha csak kevés színt akarsz, akkor az essence rúzsai inkább csak szájfényszerűen színeznek, és szintén olcsók, próbáld ki a vöröset:) Fehér bőrre szerintem a legtöbb piros árnyalat jó lehet, a sárgás bőrnél jobban kell vigyázni:)

virág írta...

Huu koszi, tenyleg tus jo otlet...kiprobalom, meg csekkolom a ruzsokat, nem hinnem hogy olyan nagy a kulonbseg :D
Majd reagalok h hogy sikerult :D

virág írta...

Szia!! Koszi Neked is, megfogadom a tippeket..vagy lehet ha olcsok akkor bevasarolok tobbol es probalkozom.

Amugy ja ez a fura nekem is hogy alapvetoen vilagos boron sztem szebb a piros ruzs, ld. Gwen Stefani, de vhogy nekem olyan hulla fejem lett a rendes pirostol :D De akkor kevesbe elenkkel probalkozom.

sunnysideup írta...

Szia!
A hullafej egy szép pirosítóval kivédhető!:)

virág írta...

Na beszabadultam itteni drogeriaba, de nem voltak sem Manhattan, sem Essence cuccok :o
De nem birtam ki, szoval vettem egy olcso, sajat markas ruzst, bordos, nagyon szep..egybol felkentem melohelyen (ebedszunetbe vettem) es fura, mert a mosdo fenyeben (ami eleg meleg feny, nem neon), nagyon tetszett, de aztan csekkoltam nappali fenynel az ablaknal es olyan erosnek tunt :D nem tudom hogy azert mert tenyleg sok, vagy mert nem vagyok hozzaszokva.
vagy lehet hogy egyszeruen nem illik a fekete haj feher borhoz a piros? hmm, nehez :D
mindenesetre este kiprobalom rendes szemsminkkel is.